NBA: Odom a bajnok Mavericksnél folytatja, Bryant háborog

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.12.12. 11:03
Címkék
Némileg váratlanul az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi szezonjának legjobb csereembere, Lamar Odom a Los Angeles Lakerstől a bajnoki címvédő Dallas Maverickshez került.

A világbajnok erőcsatárral kapcsolatban már hetek óta lehetett hallani, hogy a Lakers el szeretné cserélni őt, mégis meglepetést jelent, hogy éppen a bajnoké lett, ráadásul nem játékosért, hanem egy első körös draftjogért (választási jog az amatőr játékosbörzén), illetve 8.9 millió dollárért.

A kaliforniai együttessel kétszer, 2009-ben és 2010-ben is bajnok Odom maga kérte, hogy távozhasson, miután a múlt héten kiderült, együttese megállapodott a New Orleans Hornets vezetőivel abban, hogy ő a Hornetshez kerül az irányító Chris Paulért cserébe. Az üzletet végül a liga letiltotta, ám Odom ezek után már nem akart a Lakersnél maradni.

„Őszintén szólva egyáltalán nem tetszik ez az ügy – fakadt ki Kobe Bryant, a Lakers sztárjátékosa. – Nagyon rosszul élem meg, hogy elveszítjük Lamart. A hosszú évek során rengeteg nehéz csatát vívtunk meg egymás oldalán, ezért is nehéz most.”

Az ötszörös bajnok Bryant nyilatkozatában arra is kitért, hogy érthetetlen számára, miért éppen azzal a csapattal cserélte el együttese Odomot, mely a legutóbbi rájátszásban 4–0-val búcsúztatta őket.

„Azt terveztük, hogy ebben az idényben visszavágunk nekik. Arról nem beszélve, hogy kit kaptunk érte cserébe. Azt gondolom, hogy Mark Cuban, a Mavericks tulajdonosa egy pillanatig sem tiltakozott az üzlet ellen” – háborgott Bryant.

Az NBA 2011–2012-es szezonja a játékosok és a liga közötti kollektív szerződés hiánya miatt sokáig veszélyben volt, a rajtot október végéről el is kellett halasztani, ám a megállapodást végül sikerült megkötniük a feleknek, s a jövő héten, december 25-én elkezdődhet a bajnokság. A szokásos 82 alapszakaszmeccs helyett ugyanakkor minden együttes csak 66-szor lép pályára.

Legfrissebb hírek

„Elfogadhatatlan teljesítmény” – Tuboly Máté a Slovan Bratislava elleni vereségről

Minden más foci
16 perce

Átrok Zalán érzi, hogy még van a lábában gól

Labdarúgó NB I
24 perce

Nem mindennapi sztori: történelmet ír az anya-fia páros a téli olimpián

Téli olimpia 2026
40 perce

Tíz kihagyhatatlannak ígérkező versenyszám a téli olimpiáról

Képes Sport
46 perce

Téli olimpia: Ebba Andersson elveszítette az ezüstérmét

Téli olimpia 2026
1 órája

Csíkszeredáról kapott kölcsön középpályást az NB II-es Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
1 órája

Bardóczky Kornél: Nehéz lesz innentől, de nem adjuk fel

Tenisz
1 órája

Skribek Alen: Most megmutathatjuk, milyen jó csapat vagyunk

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik