NBA: James inkább emlékeztet Pippenre, mint Jordanre - Steve Kerr

Vágólapra másolva!
2011.06.14. 19:50
Címkék
Az utóbbi években televíziós szakkommentátorként dolgozó Steve Kerr is csatlakozott azokhoz, akik LeBron Jamest, az NBA nagydöntőjében a Dallas ellen elbukó Miami Heat csatárát próbálják elhelyezni a kosárlabdázás örökrangsorában. A Chicago Bullsszal 1996 és 1998 között három NBA-bajnoki címet szerző irányító két csapattársához, Michael Jordanhez és Scottie Pippenhez hasonlította Jamest, s arra jutott, inkább Pippent idézi.

Nyilatkozata Pippen hetekkel ezelőtti megszólalására volt reakció, akkor az egykori csapattárs azt mondta, „Jordan volt a legjobb pontszerző, de James a legjobb játékos."Pippen hetekkel ezelőtti megszólalására volt reakció, akkor az egykori csapattárs azt mondta, „Jordan volt a legjobb pontszerző, de James a legjobb játékos."

„LeBron tényleg jó, de szemet szúrnak a gyengéi – mondta Kerr. – A palánk melletti játéka terén sok a hiányosság, és nem mennek még a középtávoli dobásai. Az ilyen könnyű kosarak kellenének ahhoz, hogy ha gödörbe kerül, kirángassa magát onnan, és elkapja a fonalat. Michael erre álmából felkeltve is képes volt, ezért nem jó a hasonlat."

„Sőt, ha már hasonlítani kellene, inkább Scottie-val találok párhuzamot – folytatta Kerr. – Nem azért, mert másodhegedűs lenne a csapatában, inkább azért, ahogy védekezik. Mindketten óriások, bárkit meg tudnak fogni védekezésben. Scottie amolyan irányító csatár volt, imádta osztogatni a labdát. LeBronnak is ez a legnagyobb erénye."

Legfrissebb hírek

Kós Hubert harmadik az Év úszója-szavazáson, Popovici lett Európa legjobbja

Úszás
1 perce

Szerződést hosszabbítottak Schäfer Andrásék edzőjével

Német labdarúgás
23 perce

A Fradi nem fogadta el az első angol ajánlatot sem; a Lazio lemond Tóth Alexről

Labdarúgó NB I
43 perce

A Barcelona, a Real Madrid és a PSG akadémiája adja a legtöbb elitligás játékost

Minden más foci
43 perce

Férfi kézi Eb: Bánhidi Bence nem tartott a magyar válogatottal

Kézilabda
56 perce

Babosék közel álltak a bravúrhoz az adelaide-i tenisztornán

Tenisz
1 órája

Huszonegy gólig meg sem állt a magyar férfi vízilabda-válogatott Málta ellen

Vízilabda
1 órája

Nem lesznek orosz síugrók a téli olimpián

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik