NBA: a játékosok szerint szinte biztos, hogy elmarad a következő szezon

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.11.23. 10:44
Címkék
Nagy az esély arra, hogy elmarad a következő szezon az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) – állítja a játékosok érdekvédelmi szervezetének vezetője.

„Ismerve a mai szituációt, kilencvenkilenc százalék, hogy a következő idény elmarad – nyilatkozta Billy Hunter a New York Timesnak. – Várom, hogy a másik fél jelezze, szeretne ésszerűen megállapodni a folytatásról."

Az NBA-ben érvényben lévő kollektív szerződés jövő júliusban jár le, és az újabb megállapodással kapcsolatos tárgyalások több mint egy éve eredménytelenül zajlanak a liga és a játékosok között.

A vezetőség le akarja rövidíteni a kosárlabdázók szerződéseit, és közel 40 százalékkal kívánja csökkenteni a fizetéseket, Hunter azonban elutasította ezeket a javaslatokat.

„Mindenre fel kell készülnünk, és feltételezem, hogy elmarad a szezon" – jelentette ki a Dallas Mavericks német sztárja, Dirk Nowitzki.

Ha a felek nem jutnak dűlőre egymással, akkor az 1998–1999-es csonka – csupán februárban elrajtoló – szezon után először lehet ismét kizárás (lockout) az NBA-ben.

Legfrissebb hírek

Kl: megvan, mikor rendezik a Paks, az ETO és a Puskás Akadémia selejtezőit

Európa-konferencialiga
5 perce

Tóth Anna ezüstérmes az U23-as Európa-bajnokságon

Atlétika
10 perce

Mezkülönlegesség az angol negyedosztályból

Minden más foci
19 perce

Udvardy Panna nem jutott elődöntőbe a jászvásári tenisztornán

Tenisz
43 perce

Az MU megállapodott Mbeumóról; Luis Díaz közölte a Liverpoollal távozási szándékát – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
48 perce

Triatlon: szombaton kezdődik az U23-as és junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Bölöni László, Détári Lajos, Golovin Vlagyimir, Berkesi Judit és Csisztu Zsuzsa is a Tusványoson

Egyéb egyéni
1 órája

Elhalasztotta a Camp Nouba való visszatérést a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik