HIRDETÉS
Nemzetisport.hu 2011.05.26 18:54 Frissítve: 2015.02.21 02:11

NB II: tulajdonosváltás Szolnokon; új edző a kispadon

Tizenöt év után távozik a Szolnoki MÁV FC tulajdonosi székéből Ferencz Gábor. A klubvezető annak idején még az NB III-ban vállalt szerepet a nagy múltú labdarúgó szakosztály vezetésében. Irányításával az együttes előbb feljutott a másodosztályba, majd megvetette lábát az NB II-ben, majd 2010 nyarán – hatvankét év elteltével – az élvonalba jutott, igaz, a szezon végén sereghajtóként búcsúzott. Az új tulajdonos július elsejétől dr. Nyerges Zsolt, a szakmai stáb kicserélődik, Romanek János lesz a vezetőedző.

„Belefáradtam egy kicsit az elmúlt tizenöt évbe, ráadásul a motivációm is csökkent – felelte a Nemzeti Sport érdeklődésére a távozó tulajdonos. – Nagy eredményt értünk el azzal, hogy tavaly feljutottunk az NB I-be, de be kellett látnom, a jelenlegi viszonyok közepette nincs létjogosultsága az első osztályú futballnak Szolnokon.”

Balogh Pál (kékben) marad a Szolnoknál (Fotó: Veres Viktor)

A színfalak mögött napok óta zajlottak a tárgyalások a tulajdonosváltásról. Ferencz Gábor helyét július elsejével a Szolnoki Olaj KK magyar bajnok kosarasainak, a Főiskola Közgép VSC ob I. ötödik helyezett vízilabdásainak, illetve a MÁV Utánpótlás FC-nek a tulajdonosa, dr. Nyerges Zsolt veszi át.

Az új tulajdonos már be is jelentette, az NB II-be kiesett kék-fehér legénység szakmai igazgatója Lódi László, vezetőedzője Romanek János, pályedzője Bontovics Ferenc lesz.

„A szakmai igazgató Lódi László, vezetőedző Romanek János, míg a pályaedző Bontovics Ferenc lesz, akik már mától megkezdik az új keret kialakítását – mondta az új ügyvezető, Földi Sándor a szoljon.hu-nak. – A tavaszi első csapatból a szolnoki játékosok (Antal, Balogh, Rézsó, Szalai, Lengyel) továbbra is nálunk maradnak, hozzájuk felkerülnek az NB III-as együttes legjobbjai, valamint van egy harmincas listánk azokról a labdarúgókról, akik az elmúlt években térségünkből kerültek el más klubokhoz. Közülük többeket szeretnénk hazahozni a nyáron.”

2014.01.28 01:55:36

NFL nemzetisport.hu

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga bajnokai az 1966-os szezon óta.

2017.10.26 11:16:13

NFL nemzetisport.hu

A Steelers újonc tehetsége hamar bizonyította, nem most jött le a falvédőről.

2017.10.18 15:21:48

NFL nemzetisport.hu

A bűvészfellépéseivel híressé váló Dorenbos nyílt szívműtéten esett át, amiről képeket is közölt.

2017.09.28 00:09:24

NFL BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Miért lenne ezért hibás a nemzeti himnusz?