NB I: Nem futottunk eleget, nem azt játszottuk, amit tudunk - Pintér

2010.08.14. 07:43
Tegnap a labdarúgó NB I 3. fordulójában a Vasas 2–1-re legyőzte az Európa-ligában szereplő Győrt. A vendégek vezetőedzője, Pintér Attila szerint csapata tudása alatt teljesített, ezért szenvedett vereséget.

„El kell ismernem, tompán játszottunk. A harmadik percben nyilván nem jött jól ez a buta tizenegyes, de ettől még össze kellett volna kapnunk magunkat. Nem futottunk eleget. Tudjuk, hogy mindenki próbálja megszervezni a játékát, erre készültünk is. Mi voltunk a hibásak, nem azt játszottuk, amit tudunk” – kezdte értékelését a Vasas ellen 2–1-re elveszített bajnoki utáni sajtótájékoztatón Pintér Attila, a Győr vezetőedzője.

„Nagyon kíváncsi vagyok, egy nullás állásnál szerintem Rati Alekszidze lábát hátulról elhúzták, nekünk is járt volna  büntető – akkor másként alakult volna a meccs” – tette hozzá a szakember, aki mától már a Dinamo Zagreb elleni jövő heti Európa-liga-mérkőzésre összpontosít.

A Vasas vezetőedzője, Giovanni Dellacasa természetesen elégedett volt a látottakkal.

„Az egész meccsen jól járattuk a labdát, a passzok bejöttek, mélységből jól indítottunk. Volt még három-négy ziccerünk, azt hiszem, megérdemelten nyertünk. Sejtettem, hogy az ETO játékosai már a Zagreb elleni meccsre gondolnak. Itt gyorsan hozzátenném: fontos, hogy a Győr jól szerepeljen a nemzetközi kupában. Örülök, hogy bejött az általam kidolgozott taktika" – fogalmazott az olasz szakvezető.

Legfrissebb hírek

Borbély: Eddig volt két jobb csatárunk Piscsurnál

Labdarúgó NB I
2026.03.05. 10:02

Az ETO a második félidőben megtörte a Vidi ellenállását a Mol Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.02.12. 19:52

Markovits László: A család és az iskola után a sportklub a gyerekek harmadik otthona

Egyéb csapat
2026.02.10. 13:36

Felkészülés: önbizalom-növelő győzelmet aratott az ETO a Rapid ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 16:40

Felkészülés: hét gólt rúgott az ETO Akadémiának a Komáromi FC

Labdarúgó NB I
2026.01.18. 14:12

Dobogóesélyesből a Ferencváros kihívója lett az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 12:30

Női röpi Extraliga: rangadót nyert a Békéscsaba, a „nagy” Vasas legyőzte a „kis” Vasast

Röplabda
2025.12.21. 17:27

A kétszázadik fellépésére készül Bohdan Melnik a magyar élvonalban

Labdarúgó NB I
2025.10.26. 09:57
Ezek is érdekelhetik