NB I: a Videoton visszautasítja, hogy előnyöket élvezne az MLSZ-nél

Vágólapra másolva!
2010.11.24. 22:43
Érdekes üzengetés zajlik a labdarúgó NB I két klubja, az Újpest FC és a Videoton FC között.

Az Újpest FC hivatalos honlapján közleményt adott ki a két csapat vasárnapi mérkőzése kapcsán, melyen a hazai szurkolók tűzijátékot rendeztek, ami után a fehérvári klub nem kapott büntetést a szövetségtől.

A Videoton erre a közleményre reagált, ugyancsak hivatalos honlapján.

„Az MLSZ hivatalos honlapján megjelent híradás szerint az MLSZ fegyelmi bizottsága a kedden megtartott ülésén nem marasztalta el a Videoton FC-t a vasárnapi, Újpest FC elleni mérkőzés kezdetekor a hazai szurkolók által a nézőtéren tartott pirotechnikai bemutató miatt.

A fegyelmi bizottság korábban klubunkat 500 ezer forint pénzbüntetésre kötelezte a DVSC elleni idegenbeli mérkőzésen a vendégszektorban használt, de a játéktérre be nem dobott három fáklya, nyolc petárda miatt" – kezdődik az Újpest FC közleménye, amely további, a fővárosi klubot sújtó büntetések felsorolásával folytatódik.

„A fegyelmi bizottság eddigi gyakorlata szerint, a Videoton szurkolói által tanúsított magatartáshoz – 15-20 tiltott pirotechnikai eszköz használata – hasonló fegyelmi vétség esetén, súlyos pénzbüntetést, esetlegesen zárt kapus büntetést szokott alkalmazni. Azonban információink szerint a szurkolók az MLSZ engedélyével mutatták be ezt a kétség kívül látványos koreográfiát. Az Újpest FC üdvözli az MLSZ és a fegyelmi bizottságának új gyakorlatát, amely lehetővé teszi a szurkolók, illetve a szurkolók által megbízott pirotechnikusok részére a pirotechnikai eszközök szakszerű, tűzvédelmi szempontból ellenőrzött keretek közötti használatát. Az Újpest FC elvárja, és több más klubbal közösen kezdeményezi, hogy az MLSZ ezt a gyakorlatot a sportszerűség és az egyenlő bánásmód elveire is figyelemmel a Videoton FC mellett a többi, erre esetenként igényt tartó klub vonatkozásában is alkalmazza" – fogalmaz az újpesti közlemény, amire honlapján reagált a Videoton.

„Az Újpest FC hivatalos honlapján közlemény jelent meg ma, amely azzal vádolja a Videotont, hogy előnyöket élvez, kivételezett helyzetben van az MLSZ-ben. A Videoton FC a rágalmakat visszautasítja, és a csütörtöki napon jogi képviselői megteszik a szükséges jogi lépéseket a valótlanságok helyreigazítása, a nemtelen támadások megszüntetése érdekében" – szól a fehérváriak hivatalos válasza.

Legfrissebb hírek

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
7 órája

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
19 órája

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Újpestről vett kölcsön középpályást a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.01.24. 15:32

Felkészülés: a KTE legyőzte a Sepsit, harmadosztályú csapattól kapott ki a Vidi

Labdarúgó NB II
2026.01.22. 18:54

Németországi érkezők Újpesten, Bognár nélkül kezdi meg a tavaszt az MTK

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 17:01

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.17. 13:19

Újabb két játékos távozott az NB II-es Videotontól

Labdarúgó NB II
2026.01.13. 17:58
Ezek is érdekelhetik