MLSZ: Csányi szerint az ősszel elkezdődhet az új nemzeti aréna építése

2011.06.06. 16:13
Címkék
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke a Hír Tv Kontraszt című műsorában a magyar futball állapotairól is beszélt, és elmondta, hogy a tervek szerint már az idén elkezdődik az új nemzeti stadion építése.

„Van olyan álláspont, hogy a jelenlegi stadionba bele lehet építeni az újat, hiszen ott nem lenne futópálya, de van olyan álláspont is, hogy ez túl sok kompromisszumot igényel, drága lenne, és funkcionálisan nem lenne megfelelő megoldás. Most folynak a számítások, de az állami szervekkel együtt hamarosan döntés születhet az ügyben” – mondta Csányi Sándor.

„A tervek szerint az utolsó őszi válogatott mérkőzés másnapján el kell kezdődjön a munka” – nyilatkozta az elnök, majd hozzátette, hogy az új aréna állami pénzből épül fel, és állami tulajdonban is marad. Az elnök szavainak értelmében október 11-én, a Finnország elleni válogatott összecsapás lehet az utolsó összecsapás a Puskás Ferenc Stadionban.

Csányi Sándor röviden beszélt a klubfutballról is, amelynek fejlesztésére szerinte egyelőre még kevés anyagi forrás jut. „Annyi pénzünk már van, hogy egy megfelelő utánpótlásprogramot lebonyolítsunk, hogy sok gyereket vonzzunk be a futballba és megfelelő nevelőedzőket találjunk, de ahhoz nem elég gazdag az ország, még nincs meg a befektetői háttér, hogy tizenhat csapatos bajnokságot versenyképesen lehessen Európában szerepeltetni” – mondta az elnök, aki szeretné, ha az átlagnézőszám elérné a nyolcezres határt.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
6 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
6 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája