Manchester United: Rooney kihagyhatja a hátralévő két bajnoki mérkőzést

2010.04.24. 16:36
Bár a Manchester United legyőzte a Tottenhamet a bajnoki aranyérem szempontjából nagyon fontos mérkőzésen, a „vörös ördögök" szurkolóinak öröme nem lehet felhőtlen, ugyanis Wayne Rooney, a csapat legjobbja kihagyhatja az utolsó bajnoki mérkőzéseket.

Rooney a mai bajnokin még a keretben sem kapott helyet, ugyanis kiújult a lágyéksérülése. Sir Alex Ferguson, az MU menedzsere a találkozó után elmondta, könnyen lehet, hogy a csatár a szezonban már nem léphet pályára.

„Nehéz megmondani, mikor térhet vissza. Ha őszinte akarok lenni, azt mondom, hogy két vagy három hetet is igénybe vehet a felépülése" – nyilatkozta a skót menedzser a Tottenham elleni bajnokit közvetítő Sky Sportsnak.

Arra a kérdésre, hogy Rooney szerepel-e a United hátralévő két bajnokiján, Ferguson így válaszolt: „Nyilvánvalóan mindent megteszünk azért, hogy bevethető legyen, és ő is játszani akar majd. Egyelőre azonban várnunk kell, és aztán meglátjuk."

Legfrissebb hírek

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:18

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 17:25

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 11:45

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Több mint ígéret JJ Gabriel: sorban állnak a lázadóért

Képes Sport
2026.10.11. 13:30

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28