Ligue 1: négy hónap után veszített a Lyon; a Paris SG győzött

Vágólapra másolva!
2011.01.29. 21:09
Címkék
A Lyon 2–1-es vereséget szenvedett az alsóházban állomásozó Valenciennes otthonában a francia labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának szombati játéknapján.

A lyoniak a második félidő eleji kihagyásnak köszönhették a két kapott gólt, egyúttal a vereséget. Claude Puel csapatának hagyományosan nem megy a Valenciennes ellen: a megelőző öt mérkőzésükből csupán egyet tudott megnyerni, igaz, vereséget is csak egyet szenvedett. Az OL szeptember végén kapott ki ezt megelőzően a bajnokságban, veretlensége 13 fordulón át tartott.

A forduló előtt a lyoniakkal azonos pontszámmal álló Paris Saint-Germain papírforma-győzelmet aratott a sereghajtó vendégeként, gondot egyedül Claude Makelele sérülése okozott a fővárosiaknak.

Meglepően súlyos vereséget szenvedett az élbolyba tartozó Rennes a négy forduló óta nyeretlen Sochaux vendégeként. Magyarázza a különbséget, hogy 3–1-nél Douchez kapust kiállították, sőt egy mezőnyjátékos sérülése – és a kimerített cserelehetőségek miatt – a Rennes kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést.

LIGUE 1 
21. FORDULÓ
Arles-Avignon–Paris Saint-Germain 1–2 (N'Diaye 57., ill. Mevlüt Erdinc 18., 49.)
Caen–Auxerre 2–0 (Nivet 59., Traoré 87.) 
Lorient–Brest 2–0 (Gameiro 62., 70.)
Saint-Étienne–Toulouse 2–1 (Sako 18., 32., ill. Tabanou 51.)
Sochaux–Rennes 5–1 (Maiga 19., 83., Martin 43., Ideye 53., Budebuz 73. – 11–esből, ill. Boukari 54.)
Valenciennes–Lyon 2–1 (Bisevac 41. – 11–esből, Pujol 58., ill. Bastos 71.)
Lille–Lens 21.00
Vasárnapi mérkőzések
Bordeaux–Nice 17.00
Nancy–Montpellier 17.00
Monaco–Marseille 21.00
AZ ÁLLÁS
  1. Lille 20 10 8 2 38–21 +17  38
  2. Paris SG 21 10 7 4 34–23 +11  37
  3. Lyon 21 9 7 5 30–23 +7  34
  4. Rennes 21 9 7 5 23–17 +6  34
  5. Marseille 20 8 8 4 29–18 +11  32
  6. Saint-Étienne 21 8 8 5 29–23 +6  32
  7. Toulouse 21 9 3 9 23–22 +1  30
  8. Montpellier 20 8 6 6 17–20 –3  30
  9. Sochaux 21 8 4 9 35–26 +9  28
10. Brest 21 7 7 7 21–20 +1  28
11. Lorient 21 8 4 9 24–27 –3  28
12. Bordeaux 20 6 9 5 25–23 +2  27
13. Valenciennes 21 6 7 8 24–24 0 25
14. Nancy 20 7 4 9 21–30 –9  25
15. Auxerre 21 4 12 5 26–25 +1  24
16. Caen 21 6 6 9 22–29 –7  24
17. Nice 20 5 8 7 14–20 –6  23
18. Lens 20 5 7 8 21–33 –12  22
19. Monaco 20 3 11 6 20–21 –1  20
20. Arles-Avignon 21 1 5 15 11–42 –31  8
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik