Légióssors: Kiss Zoltánt magához kérette a Nemzeti Nyomozó Iroda

Vágólapra másolva!
2011.02.22. 08:48
Címkék
A fogadási csalással kapcsolatos ismert ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai továbbra is nagy erőkkel vizsgálódnak, és híreink szerint hamarosan eredményre vezet a több mint egy éve tartó nyomozás. Úgy tudjuk, sportvezetők és menedzserek után a játékosok meghallgatásán a sor, a napokban például Kiss Zoltánt, a DVSC-TEVA korábbi labdarúgóját kérette magához az NNI.

A futballista januárban szerződött a görög élvonalban szereplő Panszerraikoszhoz, és a szombati bajnoki mérkőzés után ült repülőre, hogy aztán idehaza válaszoljon a rendőrök kérdéseire. A Loki korábbi csapatkapitánya megerősítette értesülésünket, ám amikor arról érdeklődtünk, hogy mire voltak leginkább kíváncsiak a nyomozók, nem válaszolt.

Információnk szerint csupán egy meccs körülményei érdekelték az NNI munkatársait. A bochumi ügyészség látókörébe került, illetve az UEFA fegyelmi bizottsága által is vizsgált, 2009. szeptember 20-án lejátszott DVSC-TEVA–Fiorentina Bajnokok Ligája-mérkőzésről (3–4) faggatták tanúként Kiss Zoltánt, aki számára nem lehettek ismeretlenek a kérdések, hiszen 2010 májusában a csapatkapitányt az UEFA illetékesei – bochumi nyomozók bevonása mellett – már kihallgatták. Egy meg nem nevezett, védett tanú állítása szerint a találkozó előtt ismeretlenek ajánlatot tettek Vukasin Polekszicsnek, a DVSC kapusának az összecsapás eredményének manipulálását kérve.

A játékos nem fogadta el a – tanú szerint – felkínált százezer eurót, ám mert nem jelentette az esetet, az UEFA jövő év nyaráig eltiltotta, és ezt tette az ügybe – a védő szerint ártatlanul – belekeveredő Mészáros Norberttel is, aki az esztendő végéig nem futballozhat. Kiss Zoltán meghallgatása bizonyítja, a magyar hatóságok a bochumi adatok felhasználásával a nemzetközi szervezet itteni szálainak felgöngyölítésén fáradoznak.

Úgy tudjuk, a szintén hírbe hozott, 2008 augusztusának végén lejátszott DVSC–Young Boys UEFA-kupa-mérkőzéssel (2–3) kapcsolatosan egyelőre nem kérdezték Kiss Zoltánt.

Legfrissebb hírek

A középdöntős csoportelsőség a tét a világbajnoki címre esélyes Dánia ellen

Kézilabda
18 perce

Vívás: Siklósi és Muhari bronzérmes a vancouveri világkupaversenyen

Egyéb egyéni
47 perce

Úszás: Kós Hubert 200 háton is nyert a US Openen

Úszás
1 órája

Ecuador–Curacao hajnali 2-től jöhet? Íme, a vb-csoportkör pontos menetrendje

Foci vb 2026
8 órája

Vasárnapi sportműsor: magyar–dán a kézi-vb-n, F1-es idényzáró

Minden más foci
8 órája

Erős és agresszív védekezés kell a dánok ellen; Szoboszlai „majdnem” győztes gólja Leedsben

E-újság
8 órája

Európai kézilabdaligák: Szűcs Bence hat gólt lőtt

Kézilabda
9 órája

Dániel próféta cáfolata – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik