Kosárlabda: Jao Ming hivatalosan is bejelentette visszavonulását

Vágólapra másolva!
2011.07.20. 21:33
Címkék
Szerdán Sanghajban hivatalosan is bejelentette visszavonulását Jao Ming, a korszakos jelentőségű kínai center, aki a Houston Rockets játékosaként nyolc idényt húzott le az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA).

„Az elmúlt kínkeserves hat hónapban újra és újra végiggondoltam, mi lenne a helyes döntés. Nem tehetek mást, ma bejelentem, hogy hivatalosan is befejezem játékos-pályafutásomat – mondta a 30 éves, 229 centiméter magas kosaras a könnyeivel küzdve. – De amikor egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik."

Jao az utóbbi mondatát később pontosította: általános menedzserként készül visszatérni egykori klubja, a ma már általa tulajdonolt Sanghaj Sharks kötelékébe.

Jao nyolc idényt húzott le az NBA-ben, ám a végül a visszavonulását is kikényszerítő sorozatos sérülések miatt az utóbbi hat évben körülbelül 250 (vagyis három alapszakasznyi) mérkőzést kihagyott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik