Honvéd: válogatott középpályás érkezhet a Vasastól

2011.06.29. 19:50
Címkék
A szlovákiai DAC-cal játszott felkészülési mérkőzést a Budapest Honvéd labdarúgócsapata (1–1), a kispesti együttesben Németh Norbert, a legutóbb a Vasasban játszó középpályás kezdőként kapott lehetőséget.

A Nemzeti Sport információi szerint a Honvéd vezetői holnap tárgyalóasztalhoz ülnek Némethtel, akivel meg is egyezhetnek.

Ugyancsak holnap dőlhet el a sorsa a montenegrói Radiszlav Szekulicsnak, aki a szlovákiai Lucenec elleni felkészülési találkozón mesterhármast ért el, ő is kezdőként kapott lehetőséget a dunaszerdahelyiek ellen.

A Honvédban még két próbajátékos kapott szerepet rajtuk kívül: a már a Losonc ellen is pályán lévő horvát középhátvéd, Boris Belkanovic, valamint Balla Ádám. A 20 éves csatár fiatal kora ellenére már több országban is megfordult (Olaszország, Németország, Svájc).

A sérültek közül Ivancsics Gellért rendbe jött, Danilo, Debreceni András és Horváth Adrián viszont csak a pálya széléről nézhette a mérkőzést.

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg!

Legfrissebb hírek

MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll

Egyéb autó-motor
6 perce

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
29 perce

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
32 perce

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
33 perce

Az UEFA elnöke az Infantino-tervről: Szétzilálta a világ futballjának egységességét

Minden más foci
57 perce

Ökölvívó Eb: a négy között is nyert, döntős Hámori Luca

Ökölvívás
1 órája

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
1 órája

Női Négy Nemzet Torna: hét légiós a magyar keretben

Jégkorong
1 órája