Hollandia: a NEC-ben debütáló 19 éves magyar támadó számított a bevetésre

Vágólapra másolva!
2011.10.25. 13:02
Címkék
Gólt ugyan nem ünnepelhetett, mégis madarat lehetett volna fogatni vele a hétvégét követően: Eppel Márton először játszott a holland NEC-ben. A 19 éves támadó a Nemzeti Sportnak elmondta, számított a bevetésre.

„Igazából számítottam rá, hogy játszom, mivel az egyik csatárunk sérült – mondta Eppel. – Nincs okom panaszra, hiszen a labdákat sikerült megtartanom. Csütörtökön a másodosztályú Volendammal játszunk kupamérkőzést, és bízom benne, hogy ott még több lehetőséget kapok, akár kezdőként is."

Az MTK korábbi csatára mihamarabb megvetné a lábát Nijmegenben.

„Odafigyelnek minden játékosra – folytatta Eppel Márton. – Amikor megérkeztem, rögtön egy sportpszichológussal kellett hosszasan beszélgetnem. Folyamatosan figyelik a súlyunkat, a táplálkozásunkat, és ez csak néhány apróság a sok közül. Nagyszerű, hogy hárman vagyunk magyarok, Vadócz Krisztián és Babos Gábor segít mindenben."

Legfrissebb hírek

Vívás: hat magyar a főtáblán Bogotában

Egyéb egyéni
45 perce

Szenzáció volt Budapesten 1930-ban az első rádiós meccsközvetítés

Minden más foci
55 perce

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
8 órája

Vasárnapi sportműsor: Barca–Real, Liverpool–Arsenal, ZTE–Újpest

Minden más foci
8 órája

Pakson fordított és győzött a Fradi; már-már bajnokok a győri női kézisek

napilap
8 órája

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
8 órája

Kiütéses sikert aratva hét év után visszajutott a Bundesligába a Hamburg

Német labdarúgás
8 órája

Agyonhallgatás után – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik