Fulham: Geráék a PSV-ből erősítettek, Konchesky a Poolhoz távozik

Vágólapra másolva!
2010.08.28. 00:32
A Fulham hivatalosan is bejelentette, hogy megszerezte a mexikói Carlos Salcidót a PSV-től, míg angol internetes források arról számoltak be, hogy a londoniak megegyeztek a Liverpoollal  Paul Konchesky átigazolásáról, igaz, ez utóbbi hírt a két klub még nem erősítette meg.

A Fulham hivatalos honlapján jelentette be, hogy megállapodott a mexikói válogatott Carlos Salcido átigazolásáról a holland PSV-vel, akinek az érkezését már korábban beharangozta az angol sajtó. A londoniakkal három éves szerződést kötött védő tehát a jövőben már nem lesz Dzsudzsák Balázs csapattársa, azonban nem marad magyar társ nélkül, hiszen a Fulhamben Gera Zoltánnal futballozhat együtt.

A két klub nem hozta nyilvánosságra Salcido átigazolási díját.

Angol sajtóhírek szerint a Fulham a Liverpoollal is megállapodott Paul Konchesky ügyében, a 29 éves balhátvéd 4 millió fontért és két fiatal játékosért cserébe kerülhet a „vörösökhöz". A két szóban forgó tehetség a 18 esztendős finn Lauri Dalla Valle és a 19 éves svéd Alex Kacaniklic, ők kölcsönbe kerülhetnek Londonba. A megállapodás tényét a klubok még nem erősítették meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik