Formula-1: Ralf Schumacher is kedvet kapott a visszatéréséhez

Vágólapra másolva!
2009.12.28. 20:09
Címkék
Úgy tűnik, hogy bátyja visszatérése után a fiatalabbik Schumacher testvér, Ralf is kedvet kapott a száguldó cirkuszba való visszatéréshez. A német Bild információi szerint Ralf komolyan fontolgatja a dolgot, ráadásul több istállót is említenek, mint lehetséges jövőbeni munkaadót.  

Ralf 2007-es F1-es „távozása" után két évig a német túraautó-bajnokságban (DTM) szereplő Mercedesnél versenyzett, ráadásul évi 3.5 millió eurós fizetésével a „kisebbik Schumi" volt a DTM legjobban fizetett versenyzője.

„Újra érzem magamban a tüzet, ami az F1-hez szükséges. Száz százalékig megértem Michael döntését. Nem tűnik el egykönnyen az emberből a szenvedély, így én sem hezitálnék, ha hasonló lehetőségem adódna. A versenyzés az életünk, és mindig keressük az új kihívásokat" – nyilatkozta Ralf.

„Ugyanakkor nem szabad elhamarkodottan döntenem, nem elégszem meg a második legjobb ajánlattal. Az egész arról szól, hogy megvan-e az esély valami nagy dolog elérésére. Tudom, hogy a Toyotánál eltöltött évek alatt rontottam a megítélésemen, de az már a múlté. Tisztában vagyok a képességeimmel, és készen állok a kihívásra" – tette hozzá a fiatalabbik Schumacher.

A Bild információi szerint a négy újonc istállónál (USF1, Lotus, Virgin és Campos) szívesen látnák Ralfot, de a Sauber, a Renault és a Torro Rosso is szóba jöhetnek, mint lehetséges kérők.

Legfrissebb hírek

BL-legek: Julian Álvarez egészen elképesztő formában, idegenben rájár a rúd a Liverpoolra

Bajnokok Ligája
16 perce

Burgenlandban él, a futballválogatottnak szurkol Pfeffer Anna

Képes Sport
25 perce

Huszonegyedik trófeáját nyerte Sinner Pekingben

Tenisz
43 perce

Fucsovics máris búcsúzott Sanghajban

Tenisz
1 órája

Vívás: együtt a régi harcostársak – találkoztak egymással Szöul aranyérmesei

Egyéb egyéni
1 órája

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
1 órája

Valverde mellőzéséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid kiütéses sikere után

Bajnokok Ligája
2 órája

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik