Formula-1: gyakorlatilag Hamilton hajszolta bele a hibába a Red Bullokat

Vágólapra másolva!
2010.05.30. 20:06
Megvan a magyarázat arra, Sebastian Vettel hogyan tudott minden probléma nélkül csapattársa, Mark Webber mellé kerülni a Török Nagydíj 48. körében (a két Red Bull végül összeütközött egymással a manőver folyamán, Vettel pedig kiesett). Webbernek le kellett lassítania, ugyanis elfogyott volna az üzemanyaga, ha tovább tartja addigi tempóját.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki tehet arról, hogy Vettel és Webber összeütközött egymással?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Most már mindent tudunk. Marknak figyelnie kellett az üzemanyag mennyiségére, emiatt vesztett a sebességéből az egyenesekben, ez magyarázza, hogyan kerülhetett ilyen könnyedén mellé Sebastian" – adta meg a magyarázatot a két Red Bull összeütközésének előzményeire Christian Horner csapatfőnök.

„Továbbra is úgy vélem, hogy nagy hibát követtek el a versenyzőink, amikor nem hagytak elég helyet egymásnak. Sebastian jobban spórolt az üzemanyaggal, egy kilogrammal több maradt neki – mindkét autónk ugyanannyi üzemanyaggal kezdte a versenyt" – magyarázta Horner, aki azt is elárulta, hogy Webber autója azért fogyasztott többet, mert az ausztrált a futam nagy részében folyamatosan nyomás alatt tartotta az őt üldöző Lewis Hamilton.

Így tulajdonképpen azt is mondhatjuk, a McLaren pilótája hajszolta bele a Red Bullokat abba a helyzetbe, amely végül ahhoz vezetett, hogy az addig biztosnak tűnő kettős győzelem helyett be kellett érniük Webber harmadik helyével.

 VETTEL ÉS WEBBER ÜTKÖZÉSE
 
Legfrissebb hírek

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
22 órája

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
23 órája

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Norris maradt az élen, de Leclerc ott lohol a nyakában a monzai időmérő előtt

F1
2025.09.06. 13:36

F1: Gasly 2028-ig szerződést hosszabbított az Alpine-nal – hivatalos

F1
2025.09.06. 11:57

Leclerc hisz benne, hogy harcba szállhat a pole pozícióért a Ferrari hazai nagydíján

F1
2025.09.05. 20:55

Norris vette át a vezetést Monzában, de rendkívül szoros az élmezőny

F1
2025.09.05. 18:01
Ezek is érdekelhetik