Fogadási botrány: újabb manipulált magyar meccsek - sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.03.29. 06:27
Tavaly októberben és novemberben két Magyar Kupa-, illetve egy NB I-es mérkőzésen visszaélések történtek – értesült a Népszava az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fogadási csalások kiszűrésére specializált egységének egyik tagjától.

A lap a keddi számában az egység magát – biztonsági okokból – megnevezni nem kívánó tagját idézte: „a fogadások száma és a tétek alapján minden találkozó gyanús lesz, amelyen az átlagtól eltérő jelenséget tapasztalunk".

A gyanús meccsek adatainak alapos elemzése után négy variáció lehetséges, amelyek közül a legsúlyosabb a piros jelzés: ez utóbbi azt jelenti, hogy minden kétséget kizáróan csalás történt.

Az egység munkatársa hozzátette: a három magyar mérkőzésről – a párosításokat többszöri kérésre sem árulta el – piros jelentést küldtek az UEFA-nak, ahonnan az érintett országok futballszövetségei és nyomozó hatóságai is értesítést kaptak.

Borbély Zoltán, az MLSZ jogi és kommunikációs osztályának vezetője a Népszavának azt mondta, hogy a nyomozás érdekeit súlyosan sértené, ha bármit nyilatkozna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik