Férfi vízilabda BL: a Szeged ikszelt a Posillipóval a selejtezőben

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2011.09.08. 19:16
Címkék
A Szeged férfi vízilabdacsapata 11–11-es döntetlent játszott az olasz Posillipo együttesével a montenegrói Kotorban zajló Bajnokok Ligája-selejtező első, csütörtöki játéknapján.

A Szeged két negyed után még 6–4-re vezetett a Posilipo ellen a hatcsapatos kotori BL-selejtező 1. fordulójában, a harmadik játékrészt azonban 5–3-ra elveszítette a magyar csapat, amely végül 11–11-es döntetlent játszott.

Juhász György szakosztály-igazgató az MTI-nek elmondta: fordulatos mérkőzésen egy jó olasz csapattal szemben sikerült döntetlent elérniük úgy, hogy sérülés is közbe jött a találkozó előtt, a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás pedig csak szombaton tud csatlakozni az együtteshez.

A Szeged pénteken 12 órától az ukrán Harkivval, 19 órától pedig a görög Panathinaikosszal találkozik, szombaton 17 órától a francia Montpellier, vasárnap 11:30 órától pedig a házigazda Primorac Kotor lesz az ellenfél.

A selejtezőből a legjobb négy jut a Bajnokok Ligájába, a másik két csapat a LEN-kupában folytatja.

BL-SELEJTEZŐ, KOTOR
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ
SZEGED-BETON VE–POSILLIPO (olasz) 11–11 (3–3, 3–1, 3–5, 2–2)
Kotor, 150 néző
SZEGED: Baksa – Hegedüs G. 1, Somogyi, Bálint G. 2, Kayes 1, Kunac 1, Juhász Zs. 1. Cs: Török 4, Kiss Cs. 1, Younger, Varga P. Edző: Vincze Balázs
A Posillipo gólszerzői: Gallo 4, A. Calcaterra 3, Bertoli 2, Perez, Guidaldi
Személyi hibák: 12, ill. 8
Gól – ötméteresből: 1/1, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Vincze Balázs: – Jó iramú meccs volt, és a mi elképzeléseink szerint alakult a játék. A harmadik negyed közepén két-három elkerülhető góllal fel tudott jönni a Posillipo, amely hiába vezetett a negyedik negyedben, volt tartás a csapatban, s az utolsó szalmaszálba kapaszkodva egyenlítettünk. Elégedett vagyok, négy cserénk volt összesen, fárasztó derbi volt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik