Férfi kézi Eb: a spanyolok elvették a horvátok veretlenségét

Vágólapra másolva!
2012.01.22. 21:48
Címkék
A Szerbiában zajló férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában a Spanyolország két góllal nyert az eddig veretlen horvát válogatott ellen. Utóbbiak Mirko Alilovic vezérletével a rossz rajt után szinte végiguralták a meccset, de a spanyolok többgólos hátrányból is felállva fordítottak, majd a végjátékban pontosabbak és koncentráltabbak voltak.

1. félidő1. félidő

Óriási horvát szurkolás mellett a kezdés a bátor spanyoloké volt (3–0), de erőre – még milyenre – kaptak a horvátok, akik a 7–0-s periódussal megléptek. Szélről, átlövésből, de döntően indításból és gyors támadások végén voltak eredményesek. A horvát drukkerek belelkesültek, a rendezők reménytelen vállalkozásba kezdtek, amikor az ülőhelyen álló és tomboló szurkolókat arra próbálták ösztönözni, hogy foglalják el a helyüket. Ez már csak azért sem mehetett, mert vélhetően többen voltak a szektorban, mint amennyi ülőhely volt. Így a többség állva maradt.

A spanyolok a nagy horvát rohanás közben időt is kértek, de soraikat csak a 13. percre sikerült rendezniük. Onnantól kezdve egyenlő erők küzdöttek a pályán, a spanyolok mínusz négyről megérdemeltem jöttek fel kettőre. A két csapatban a kapusok kiválóan teljesítettek, de a védekezések is kőkemények voltak. A horvát közönség a veszprémiek légiósát, Mirko Alilovicot éltette folyamatosan – volt rá ok éppen hét, ennyi bravúrt mutatott be tizenhét lövésnél –, zúgott a „Mirko, Mirko!". De megérdemelte volna ugyanezt a túloldalon José Sierra is, ha társait és néhány spanyol nézőt kivéve lett volna, aki neki drukkol, mert nem volt (11–14).

2. félidő

A második félidő elején a szélső, Victor Tomás triplájával a spanyolok 3–0-s etapot, és egyenlítést produkáltak, ismét teljesen nyílttá vált a mérkőzés a 38. percre (16–16). A 40. percben a falban mozgó, zárni készülő beállót, Julen Aguinagaldét küldték padlóra, a hivatalosan 110 kg-os spanyol föl sem tudott állni, ami önmagában is elismerésre méltó teljesítmény volt a két horvát belső védőtől. Alilovic a 18. bekapott gól után két kézzel rángatta a kaput mérgében, próbálta volna meg ezt a hátsó kis csarnokban, ahol nincs rögzítve a kapu... Aztán a 46. percben Iker Romero hetesét hárítva vigaszt nyert. Foltokban „Espana, Espana!" kiáltásokat is hallhattunk iksznél, de ezt a partizánakciót a horvát füttykoncert, majd buzdítás nyomaiban elfojtotta.

A spanyolok, bár volt rá esélyük nem egyszer, nem tudtak elmozdulni az ikszről – ez döntően Alilovic érdeme volt –, így idővel a horvátok támadásban ismét ritmusba jöttek, és emberelőnyüket gólokra váltva megléptek. A spanyolok azonban két támadásból kiegyenlítettek, és ehhez elég volt Sierra egyetlen bravúrja. Ezen a félelmetes tempójú és fantasztikusan színvonalas ütközetben az utolsó öt percnek döntetlennel (21–21) futottak neki a felek. Cristian Ugalde góljával hosszú szünet után (a 8. perc közepén még náluk volt az előny) újra vezettek a spanyolok, ráadásul a horvátok létszámban megfogyatkoztak. Ivan Cupic büntetőjével egalizáltak a horvátok, és a létszám is kiegyenlítődött átmenetileg. A spanyolok ismételten előnyhöz jutottak, majd egy rossz horvát bejátszás után másfél perccel a lefújás előtt a közte kettőért támadhattak, immár kiegészülve. Joan Canellas átlövése majd szétszakította a hálót, aztán Sierra újabb védése lezárta a találkozót (24–22).

FÉRFI KÉZILABDA EB (SZERBIA)
KÖZÉPDÖNTŐ, 2. CSOPORT, 1. FORDULÓ
Spanyolország–Horvátország 24–22 (11–14)
Gólszerző: Tomás 5, Gurbindo, Romero 3-3, Maqueda, R. Entrerríos, Sarmiento, R. García, Canellas 2-2, Aguinagalde, Ugalde, J. García 1-1, ill. Cupic 5, Lackovic, Strlek 4-4, Kopljar, Buntic 2-2, Duvnjak, Vori, Gojun, Vukovic, Nincevic 1-1
KORÁBBAN
Magyarország–Izland 21–27
Franciaország–Szlovénia 28–26

 

A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország3
2
1
77–72+55
2. Horvátország
3
2
1
84–82 +2 4
3. MAGYARORSZÁG 3
1 1
1 71–74–3 3
4. Szlovénia
3
1 2
89–91 –2
2
5. Franciaország3
1277–71
–4
2
6. Izland 3
1
2 88–86
2
2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik