F1: a 2009-es világbajnok Button jövőre is a McLarent erősíti

2011.09.09. 17:53
Címkék
A 2009-es Formula–1-es világbajnok brit Jenson Button további egy évig a McLarent erősíti, miután csapata érvényesítette opcióját a pilóta szerződésének meghosszabbítására.


„Jenson Button a következő szezonban is velünk lesz” – áll a McLaren pénteki, monzai közleményében.

A 2009-es világbajnok korábban elmondta,
szívesen maradna a wokingiaknál, de a döntés nem rajta múlott, most azonban már biztosan marad 2012-ben is a brit csapatnál.
„Jenson Button a következő szezonban is velünk lesz” – áll a McLaren pénteki, monzai közleményében.

A 2009-es világbajnok korábban elmondta,
szívesen maradna a wokingiaknál, de a döntés nem rajta múlott, most azonban már biztosan marad 2012-ben is a brit csapatnál.

„Remélem, jók az esélyeim a maradásra, én itt akarok maradni, de igazából nincs miről tárgyalnunk, a csapatnak kell érvényesítenie az opcióját. Ha Martin Whitmarsh csapatfőnök igent mond, hezitálás nélkül én is megteszem. Tényleg kizárólag a csapaton múlik minden, nagyon boldog vagyok itt, és elégedett vagyok a kocsival és azzal, ahogy a csapat beállítja az autót" – nyilatkozta korábban Button az autosport.com-nak.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
7 perce

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
19 perce

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
25 perce

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
28 perce

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
30 perce

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
31 perce

Budapesti tavasz – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB II
31 perce

A 91. percben lőtt góllal nyert az Arsenal a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
39 perce
Ezek is érdekelhetik