Északi összetett: a norvég Kokslien otthon nyert először vk-versenyt

2010.12.04. 13:02
Címkék
Norvégiában, az 1994-es téli olimpia helyszínén, Lillehammerben folytatódott az északi összetett versenyzők világkupa-sorozata. A győzelmet a hazai pályán versenyző Mikko Kokslien szerezte meg a francia Jason Lamy-Chappuis és az osztrák Felix Gottwald előtt.
Az ugrást a francia Francois Braud nyerte meg, az osztrák Bernhard Gruber és honfitársa, az összetett világkupa éllovasa és címvédője, Jason Lamy-Chappuis előtt. Előnye nem túl nagy, 12, illetve 18 másodperc volt a dobogósokhoz képest, de még jó néhányan eséllyel pályáztak feljebb lépni a 10 km-es sífutás során.

Az első kör (2.5 km) végére a két üldöző utolérte Braudot, a hátsó régiókból viszont a több mint egyperces később, tizenhatodikként induló norvég Kokslien féltávig a negyedik helyig jött előre, s alig húsz másodperc volt már csak a hátránya.

A harmadik körre az előző versenyen másodikként célba érő norvég be is érte az éllovasokat, s az „oldalvizén" a német Frenzel is feljött. Lamy-Chappuis ekkor megpróbált robbantani, de Kokslien vele tudott tartani.

Az utolsó 500 méteren aztán Kokslien a franciát is faképnél hagyta, és végül simán győzött. Lamy-Chappuis befutott a második helyre, a harmadik viszont a közel kétperces hátránnyal rajtoló osztrák Felix Gottwald lett.

 ÉSZAKI ÖSSZETETT-VK, LILLEHAMMER (NORVÉGIA)
GUNDERSEN  
1. Mikko Kokslien (norvég) 24:16.6
2. Jason Lamy-Chappuis (francia) +8.4
3. Felix Gottwald (osztrák) +13.3
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:  
1. Jason Lamy-Chappuis (francia) 240
2. Felix Gottwald (osztrák) 210
3. Mikko Kokslien (norvég) 209

Legfrissebb hírek

MotoGP: Álex Márquez túl a műtéten

Egyéb autó-motor
7 perce

Férfi kosár: lemondta a válogatottságot Vojvoda Dávid

Kosárlabda
12 perce

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
12 perce

„Nehéz döntéseket kellett meghoznom” – hivatalos a horvátok vb-kerete

Foci vb 2026
12 perce

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
14 perce

Udvardy nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
17 perce

Darts: szünetet tart pályafutásában Raymond van Barneveld

Egyéb egyéni
26 perce

A jubileuma után már gólt is szerzett Theodorosz Zagorakisz – Az első 100-szorosok, 18. rész

Képes Sport
30 perce
Ezek is érdekelhetik