El: Összességében jobb csapatunk van a Ferencvárosnál - Rekdal

2011.07.21. 23:16
Címkék
Kjetil Rekdal, az Aalesund vezetőedzője szerint csapata megérdemelte, hogy továbbjutott a Ferencváros ellen az Európa-liga 2. selejtezőkörében. A norvég csapat szakvezetője elmondta: együttese erősebb a Ferencvárosnál, amely ennek ellenére nagyon jó ellenfél volt.

„Egy kicsit szerencsések voltunk, hogy visszajöttünk a mérkőzésbe, az első gólunk kulcsfontosságú volt. A mérkőzés elején remekül futballoztunk, de a 30. és a 40. perc között rengeteg egyéni hibát követtünk el. Az eredménnyel elégedett vagyok, a mutatott játékkal azonban nem" – kezdte mérkőzés utáni nyilatkozatát Kjetil Rekdal, az Aalesund vezetőedzője.Kjetil Rekdal, az Aalesund vezetőedzője.

Rekdal szerint csapata megérdemelte a továbbjutást a Ferencváros ellen.

„A lényeg, hogy megérdemeltük a továbbjutást. Úgy vélem, hogy összességében a miénk a jobb csapat, bár nagyon nehéz volt. A második félidőben összekaptuk magunkat, nyertünk, mert jobban bírtuk erővel, és szerkezetileg is jobbak voltunk, mint ellenfelünk. Sander Post révén különleges képességű játékosunk is van, amint pályára lépett, látszott, hogy félnek tőle a Ferencváros futballistái."

„Szükségünk volt az ellenfelünk részéről egy összeügyetlenkedett büntetőre, ami után már nagyon jól futballoztunk, a játékosaim minden dicséretet megérdemelnek azért, mert sohasem adták fel. Az a tény, hogy nagyon jó ellenfél ellen jutottunk tovább az Európa-ligában, növeli a csapat ambícióit és az önbecsülésünket."

Mint ismert, a Ferencváros a hazai 2–1-es győzelem után Norvégiában 3–1-es vereséget szenvedett hosszabbítás után, így búcsúzott a további küzdelmektől.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
17 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
28 perce

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
28 perce

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
46 perce

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
1 órája