El: kazah egyenlítés a 93. percben; rettegett albánok - csütörtöki eredmények

Vágólapra másolva!
2011.06.30. 23:00
null
A feröeri NSÍ Runavík magyar kapusa, Gángó András (balra) rengeteget volt munkában a Fulham ellen<br />(Fotó: fulhamfc.com)
A kazah Sahtyor Karagandi a 93. percben tizenegyesből elért góllal egyenlített a szlovén Koper vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének csütörtöki játéknapján.

A program utolsó mérkőzésén az albán Flamurtari 3–1-re győzött a Buducsnoszt Podgorica ellen – ráadásul győzelmét ugyanúgy vendégként érte el, ahogyan a csütörtökön pályára lépő másik albán csapat, a Vllaznia is.

Az Európa-liga csütörtöki selejtezőiről korábban kiadott híreink:

1. Az első örménynek nem sikerült, pedig a góllövőt kiállították

2. Ipari mértékű gólgyártás, beindult az azeriek zászlóshajója

3. A Tromsö elintézte, hogy már csak a Pakssal kelljen törődnie

4. A Fradinak is alakul a norvégiai kiruccanás, darált az Aalesund

5. Két izlandi siker, majdnem leszakított svéd skalp Luxemburgban

6. A magyar kapus kivédte a Fulham támadóinak (fél) szemét

EURÓPA-LIGA 2011–2012
1. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK
Koper (szlovén)–Sahtyor Karagandi (kazah) 1–1 (Bubanja 84., ill. Kukejev 93. – 11-esből)
Siroki Brijeg (bosznia-hercegovinai)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 0–0
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Flamurtari (albán) 1–3 (Boskovics 53., ill. Shehaj 23., Radunovics 63. – öngól, Sakaj 65. – 11-esből)
Korábban közölt eredmények
Ferencváros (magyar)–Ulisses (örmény) 3–0 (Hahnazarjan 31. – öngól, Otten 33., Felipe Félix 69.)
UE Santa Coloma (andorrai)–MVM Paks (magyar) 0–1 (Vayer 14.)
AZAL Baki (azeri)–FK Minszk (fehérorosz) 1–1 (Ikeboyi 14., ill. Voronkov 11.)
Bananc (örmény)–Rusztavi (grúz) 0–1 (Kobalia 48.)
Banga (litván)–Qarabag (azeri) 0–4 (R. A. Sadygov 16., Nadirov 33., 70., Soltanov 88.)
Trans (észt)–Rabotnicski (macedón) 1–4 (Jepihin 34., ill. Velkoszki 16., Manevszki 51., Petkovszki 73., Grozdanoszki 88.)
Rad (szerb)–Tre Penne (San Marinó-i) 6–0 (Sztanojevics 6., 13. – az elsőt 11-esből, Kojics 9., 48., Mrkela 24., M. Prso 66.)
Daugava (lett)–Tromsö (norvég) 0–5 (R. Johansen 26., M. Andersen 31., 60., Yttergard Jenssen 47., Ahamed Jama 72.)
Elfsborg (svéd)–Fola (luxemburgi) 4–0 (Hiljemark 5., D. Elm 24., 93., J. Larsson 36.)
Honka (finn)–Kalju (észt) 0–0
Aalesund (norvég)–Neath (walesi) 4–1 (Fuhre 35., Sylling Olsen 37, F. Ulvestad 48. – 11-esből, Sellin 77., ill. Trundle 23.)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–Milsami Orhei (moldovai) 2–0 (Kvekveszkiri 4., Lekvtadze 71.)
Varazdin (horvát)–Lusitans (andorrai) 5–1 (Safaric 4., 59., Glavica 39., Glavina 57., Vugrinec 79., ill. Bertran 48.)
Spartak Trnava (szlovák)–Zeta (montenegrói) 3–0 (K. I. Koné 30., Kascák 48., Tomacek 81.)
ÍF (feröeri)–KR (izlandi) 1–3 (Lakjuni 8., ill. Finnbogason 22., G. R. Gunnarsson 30., B. Sigurdsson 79.)
TNS (walesi)–Cliftonville (északír) 1–1 (Darlington 27., ill. B. Johnston 39.)
ÍBV (izlandi)–St. Patrick's (ír) 1–0 (An. Ólafsson 50. – 11-esből)
Käerjéng (luxemburgi)–Häcken (svéd) 1–1 (Da Cruz 85., ill. Östberg 93.)
Fulham (angol)–NSÍ (feröeri) 3–0 (Duff 33., Murphy 61. – 11-esből, A. Johnson 70.)
Renova (macedón)–Glentoran (északír) 2–1 (Jancsevszki 14. – 11-esből, Bajrami 87., ill. Nixon 45+3.)
Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Irtis Pavlodar (kazah) 1–0 (Frankowski 80.)
Birkirkara (máltai)–Vllaznia (albán) 0–1 (Sukaj 2.)
A visszavágókat július 7-én rendezik meg.

 

Legfrissebb hírek

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
14 órája

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23

Most éppen norvég edző irányítja majd a Ludogorecet a Fradi ellen…

Európa-liga
2026.01.30. 16:09

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Robbie Keane: Legyünk reálisak, a Nottingham elit csapat, más szint

Európa-liga
2026.01.29. 23:56

Gróf Dávid: Kemény ízelítőt kaptunk, milyen futball van a Premier League-ben

Európa-liga
2026.01.29. 23:17
Ezek is érdekelhetik