DVSC: az akadémiát támogatja a város a klubtól befolyt osztalékból

MTI MTIMTI MTI
2010.03.18. 15:02
Címkék
Előzetes kötelezettséget vállalt csütörtöki ülésén a debreceni közgyűlés arra, hogy a DVSC Futballszervező Zrt.-től befolyt 200 millió forintos osztalékból az önkormányzat a Debreceni Futballakadémiát támogatja.

Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere az ülésen elmondta: a DVSC, a Debreceni Egyetem és az önkormányzat egyenlő arányban lesz tulajdonosa az akadémiának és a felépülő edzőkomplexumnak, amelynek mintegy 800 millió forintos költségeihez az önkormányzat összesen 400 millióval járul hozzá.

A mostani döntést követően már csak az egyetem szenátusának kell támogatnia az akadémiai beruházást, amelyben az egyetem a telek biztosításával vesz részt – tette hozzá a polgármester.

A DVSC tavalyi adózott eredménye a Bajnokok Ligája-szereplés miatt kiemelkedően magas, 1.3 milliárd forint volt, így az a ritka helyzet állt elő, hogy egyetlen év bevétele meghaladta a cég által felhalmozott, mintegy 825 millió forintos vagyonértéket.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: a magyar válogatott a kazahokat fogadja Debrecenben

Minden más foci
4 órája

Angyal Dániel: Szeretnénk maradandót alkotni; a Metz ellen már nem fért bele a hiba a Győrnek

E-újság
5 órája

Szívügy – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Kihűlő szerelmek – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Olise mesterhármast szerzett, a francia válogatott az északírek legyőzésével hangolt a vb-re

Foci vb 2026
5 órája

Vb-felkészülés: vérszegény holland győzelem az üzbégek ellen

Foci vb 2026
5 órája

Vb 2026: cserélnie kellett Hollandiának – sérülés miatt kihagyja a tornát az Arsenal kulcsembere

Foci vb 2026
6 órája

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája
Ezek is érdekelhetik