Brazília: az ifjú Neymar kikosarazta a Chelsea-t, marad a Santosnál

Vágólapra másolva!
2010.08.20. 11:08
Neymar, a brazil Santos labdarúgója magyar idő szerint péntekre virradóra új, öt esztendőre szóló szerződést kötött jelenlegi klubjával, így biztossá vált, hogy nem igazol az őt kitartóan ostromló angol bajnok Chelsea-be.

„A végső döntést mindig a játékos hozza meg – mondta a 18 éves Neymar a bevallása szerint meglehetősen komplikált szituáció feloldásáról. – Apám mindig a legjobbat akarja nekem, és miután átbeszéltem vele mindent, a maradás mellett határoztam. Önmagában a pénz nem hozza meg a boldogságot, és mivel itt jól érzem magam, nem szeretnék kimozdulni. Nagyon nagy dilemma volt, de Isten adott elég erőt és bölcsességet ahhoz, hogy meghozzam ezt a döntést. Mostantól csak a Santosra összpontosítok, sok trófeát szeretnék nyerni a soraiban."

Korábban Pelé és Mano Menezes brazil szövetségi kapitány is maradásra biztatta a futballistát. Luís Álvaro Ribeiro, a Chelsea közeledését eleve rossz szemmel néző Santos-elnök bátornak nevezte Neymar választását, és reményét fejezte ki, hogy sok fiatal brazil labdarúgó számára szolgál majd példaként.

„Többé nem fogadjuk el azt a sztereotípiát, hogy alulfejlett ország lennénk és (a futballpiacon) az európai élklubok könyörületére szorulnánk" – érzékeltette Álvaro a Neymar-ügy „politikai üzenetét".

Neymar évi 1.2 millió dollárt keres majd a Santosnál, a kivásárlási ára az új szerződés értelmében december elsejétől a mostani 35 millió dollárról 45 millióra emelkedik.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
3 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
2026.02.02. 22:57

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
2026.02.02. 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
2026.02.02. 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.02.02. 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46
Ezek is érdekelhetik