Bp. Honvéd: az Atléticót is megjáró spanyol csatárt igazolt a klub

Vágólapra másolva!
2010.07.27. 17:01
A Budapest Honvéd a hivatalos honlapján tette közzé, hogy spanyol csatárt igazolt: a mögöttünk hagyott szezonban a spanyol harmadosztályból kieső CD Toledót elhagyó Rufino Segovia del Burgót szerezte meg a következő két szezonra.

A 25 éves labdarúgó eddig Spanyolországban futballozott, és az Atlético Madridban is megfordult, ahol az élvonalban is bemutatkozott: három bajnokin szerepelt, és egy kupameccsen is pályára lépett.

„A CD Toledo csapatától érkeztem. Eddigi pályafutásom jelentősebb állomásai a Rayo Vallecano, az Albacete és az Atlético Madrid voltak. Az Atlético Madrid színeiben pályára léphettem három bajnoki és egy kupameccsen az első osztályban. Többek között Fernando Torres, Sergio Agüero, és Mateja Kezsman is a társam volt. Azt hiszem nem akármilyen névsor" – mondta Rufino a Honvéd hivatalos honlapjának.

„Spanyolországból négy-öt ajánlatom volt, amikor megkeresett a Honvéd. Azért döntöttem Puskás Ferenc egykori csapata mellett, mert az itt játszó honfitársaimtól csupa jókat hallottam, mind a klubról, mind az országról. Nagy kihívás számomra a Honvéd, már alig várom a nyitó fordulót a Vasas ellen" – tette hozzá a spanyol játékos, aki jól ismeri a piros-feketék spanyol légiósait.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
2026.02.03. 09:33

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49
Ezek is érdekelhetik