Barcelona: Pep Guardiola beáldozza az almeríai kupavisszavágót?

Vágólapra másolva!
2011.01.31. 16:33
Címkék
Alaposan átalakított barcelonai labdarúgócsapat léphet pályára szerdán (kezdés 20 órakor) Almeríában a spanyol Király-kupa elődöntőjének visszavágóján. Legalábbis erre enged következtetni, hogy a katalánok vezetőedzője, Pep Guardiola hétfőn kilenc játékost hívott fel a tartalékok keretéből a „nagyok” közé.  

A szinte egy kezdőnyire való különítmény – Rafa, Thiago, Fontas, Benja, Nolito, Armando, Planas, Abraham és Víctor Vázquez – tagjai közül azért nem egy akad, aki már kapott bizonyítási lehetőséget az első csapatban, a szerdai kupavisszavágón ismét szerephez juthatnak.

Guardiola vélhetően a rotálás mellett dönt, és kulcsembereit nem utaztatja meg és küldi csatába egy gyakorlatilag téttel már nem bíró tétmeccsen. Mint arról korábban már beszámoltunk, az Hércules elleni bajnokin kisebb vállsérülést szenvedő Andrés Iniesta játéka eleve kérdőjelessé vált.

A múlt héten a Barcelona pazar kezdés után – már a 16. percben 3–0-ra vezetett – végül 5–0-ra diadalmaskodott, bár a játék képe alapján kétszer ekkora különbséggel is nyerhetett volna. Ilyen előzmények után még az idegenbeli visszavágó is formalitásnak tűnik. Igaz, nem árt figyelembe venni, hogy a Real Madrid a közelmúltban 1–1-es döntetlen játszott a bajnokságban az akkor éppen sereghajtó Almeríával, míg a Barca a kupasorozat negyeddöntőjében hazai pályán ugyancsak 5–0-lal intézte el a Betist, majd kapott ki 3–1-re a sevillai visszavágón.

A kupa másik elődöntőjében (szerda 22 óra) a Real Madrid egygólos előnnyel várhatja a Sevilla elleni visszavágót a Bernabéu-stadionban.

Legfrissebb hírek

A háromszoros olimpiai bajnok Gabby Thomas elmondta, mikor térne vissza

Atlétika
1 perce

Jókay Zoltán: Nem bántam meg, hogy másfél éve leültem a TFSE kispadjára

Röplabda
23 perce

Van jövő, történelmet írtak a Chelsea tinédzserei a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

A magyar hosszútávfutó favorit lett volna, egy évvel később mégsem vett részt az olimpián

Népsport
1 órája

Több mint tízezer szurkoló fogadja Salzburgban a Ferencvárost

Európa-liga
1 órája

NHL: megnyirbálták a Detroit „szárnyait” Buffalóban, hatos győzelmi szériában a New Jersey

Amerikai sportok
1 órája

Tóth Zita elárulta, milyen célokkal készül a téli olimpiára

Téli sportok
1 órája

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik