Barcelona: Alves nem fogadta el a klub újabb ajánlatát - lapinformáció

Vágólapra másolva!
2011.01.21. 17:33
Címkék
Az El Mundo Deportivo spanyol napilap információi szerint Dani Alves nem fogadta el a Barcelona labdarúgócsapatának új szerződéshosszabbítási ajánlatát sem.

A katalánok három évvel akarták meghosszabbítani Alves eredetileg majd csak 2012. júniusában lejáró szerződését, az együttes egyik alapembere viszont a nagyobb fizetés reményében egyelőre kivár.

A kivárását alapját a Manchester City érdeklődése képezi, ahol a mostaninál magasabb fizetési sávba tartozna a brazil.

Az El Mundo szerint a Barcelona immár olyan szintű fizetést ajánlott Alvesnek, mint amennyit a csapat világ- és Európa-bajnok kapitánya, Carles Puyol is keres. Ennél többet viszont nem szándékozik adni, mert akkor felborulhat a csapaton belüli egyensúly.

Ezzel szemben az As című spanyol napilap úgy tudja: a katalánok semmivel sem emeltek korábbi ajánlatukon, a klub képviseletében tárgyaló Josep Maria Bartomeu alelnök csupán azt kérte a labdarúgó ügyeit intéző menedzsertől: gondolják át még egyszer az ajánlatukat.

A 28 éves brazilnak sem lenne ellenére a barcelonai folytatás, így várja, hogy a klub mégiscsak emelje a tétet. Addig viszont sokadszor biztosította a Barcelona vezetőit, szakmai stábját, a társakat és a szurkolókat: amennyiben nem jön létre a megállapodás, akkor is maximális erőbedobással teszi oda magát a hátralévő másfél évben.

Legfrissebb hírek

Heti program: Bajnokok Ligája, Európa-liga, NB I és elitligák

Minden más foci
22 perce

Az utolsó negyedben 33 pontot szerezve, utolsó másodperces mezőnygóllal nyert a Broncos – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: angol, olasz és spanyol bajnoki, NB II-es meccs

Birkózás
6 órája

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
6 órája

A tökéletes hétvégét teljesítő Verstappen úgy érzi, van esélye a címvédésre

F1
6 órája

Már filmen is legenda – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Gödörben a Liverpool – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
6 órája

Nathan Aspinall oktatta a mezőnyt Hildesheimben

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik