Australian Open: nyert az egyetlen magyar, Arn Gréta a 64 közé jutott

Vágólapra másolva!
2012.01.17. 04:09
null
Arn Gréta 1:4-ről megfordította az első szettet, aztán meg sem állt a győzelemig (Fotó: Reuters)
Címkék
A vártnál könnyebb mérkőzésen, 6:4, 6:2-re győzte le Arn Gréta a kanadai Rebecca Marinót magyar idő szerint kedd hajnalban, így az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság egyetlen magyar főtáblása bejutott a legjobb 64 közé.

 

Arn Gréta magabiztos sikerrel mutatkozott be az Australian Openen, pedig az előjelek és a mérkőzés első gémei nem ezt ígérték. A világranglista 92. helyén álló magyar játékos a korábbi két idei csatáját egyaránt elveszítette, legutóbb 2002-ben nyert meccset az Australian Open főtábláján, ráadásul már negyed óra után 4:1-es hátrányba került a nála 27 hellyel előrébb rangsorolt Marino ellen.

Ezt követően viszont egy csapásra minden jóra fordult. A következő 11 labdamenetből 10 a magyar játékosé lett, aki zsinórban öt gémet nyerve megfordította az első játszmát (6:4).

Aztán szerencsére a második szettben elmaradt a tőle megszokott hullámvölgy, végig magabiztosan adogatott és kétszer elvette riválisa adogatását. Végül 69 perc alatt győzött 6:4, 6:2-re, és bejutott a legjobb 64 közé, ahol csütörtökön a 17. kiemelt szlovák Dominika Cibulková lesz az ellenfele.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE
(26 000 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 1. FORDULÓ
Ferrer (spanyol, 5.)–Machado (portugál) 6:1, 6:4, 6:2
Nisikori (japán, 24.)–Robert (francia) 6:1, 7:6, 6:0
Bogomolov Jr. (amerikai, 32.)–Gimeno-Traver (spanyol) 6:3, 6:2, 6:4
Giraldo (kolumbiai)–Viola (olasz) 6:4, 6:2, 6:1
Petzschner (német)–Rosol (cseh) 6:0, 6:0, 6:2
NŐI EGYES, 1. FORDULÓ
Arn (magyar)–Marino (kanadai) 6:4, 6:2
Cibulková (szlovák, 17.)–Rybariková (szlovák) 6:3, 6:1
Kirilenko (orosz, 27.)–Gajdosova (ausztrál) 6:4, 6:2
Pavljucsenkova (orosz, 15.)–Zakopalová (cseh) 7:6, 6:1
Wozniak (kanadai)–Csang Su-aj (kínai) 6:3, 6:3
Suárez-Navarro (spanyol)–Begu (román) 6:1, 7:5
Korábban közölt eredmények
Kvitová (cseh, 2.)–Dusevina (orosz) 6:2, 6:0
Hradecká (cseh)–Rogyina (orosz) 6:3, 6:1
Peer (izraeli)–Holland (ausztrál) 6:2, 6:0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik