Anglia: bedőlt a terv a Notts Countynál, Eriksson lemondott

Vágólapra másolva!
2010.02.11. 22:52
Lemondott a Notts County futballigazgatói posztjáról Sven-Göran Eriksson, miután az új tulajdonos egyértelművé tette: nem áll módjában finanszírozni az élvonalba kerülés gigantikus tervét.

Ray Trew, a Lincoln City korábbi elnöke jelképes összegért, egyetlen fontért szerezte meg az angol negyedik ligás nottinghami klub tulajdonjogát, és célja nem lehet más, mint megoldani az égető pénzügyi gondokat, ezáltal lehetőséget teremteni legalább a túlélésre.

Eriksson nem egészen hét hónapja írta alá szerződését a világ legrégebben (1862) alapított futballklubjához, és öt évre tervezett munkássága deklarált célja a felemelkedés, az élvonalba kerülés megalapozása volt. A nagy nemzetközi tenkintélynek örvendő svéd szakember fizetés nélkül, élethossziglani tiszteletbeli elnökként továbbra is a klub rendelkezésére áll.

Az eddig hivatalban lévő menedzsment nem tudta előteremteni a nagy ívű, 25-50 millió fontos befektetést igénylő felemelkedési terv anyagi fedezetét. Januárban már Eriksson bérét sem tudták állni, és a játékosokkal szembeni tartozások is elérték a 300 ezer fontot. A teljes adósságállomány immár több mint 1.5 millió fontra rúg, így elodázhatatlanná vált, hogy Peter Trembling elnök eladja a klubot.

Az Erikssont közelről ismerők szerint elképzelhető, hogy a 62 éves svéd szakember – aki a közelmúltban Anglia, majd Mexikó szövetségi kapitányaként dolgozott – újra valamelyik nemzeti csapatnál vállal munkát; az egyaránt vb-résztvevő Észak-Korea és Nigéria korábban ajánlatot tett neki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik