Alpesi sí: Hirscher óriásban is győzött, és növelte előnyét a vk-ban

Vágólapra másolva!
2012.01.07. 14:27
Címkék
A svájci Adelbodenben folytatódott a férfi alpesi sízők világkupa-sorozata, ezúttal műlesikló futamot rendeztek. A győzelmet az osztrák Marcel Hirscher szerezte meg, honfitársa, Benjamin Raich és az olasz Massimiliano Blardone előtt.
Az első futamot az összetett világkupában élen álló osztrák Marcel Hirscher nyerte meg, hét századdal megelőzve az amerikai Ted Ligetyt és 33-mal az olasz Massimiliano Blardonét. Rajtuk kívül még két francia, Steve Missillier és Cyprien Richard tudott egy másodpercen belülre kerülni Hirscherhez képest. Ugyanez nem sikerült a szám korábbi világbajnokának, az összetett vk-második norvég Aksel Lund Svindalnak, aki az első futamban csak 20. lett, a másodikban pedig ki is esett, így Hirscher előtt adott volt a lehetőség, hogy jócskán meglépjen a többiek elől. Persze addig még jó néhányan hátravoltak, ráadásul a hó is elkezdett esni a második futam közepén. Amikor Richard sorra került, akkor az osztrák Benjamin Raich vezetett úgy, hogy a második futam legjobb idejét teljesítette, ráadásul már ő is hóesésben jött. A francia nem is tudta felvenni a versenyt az osztrákkal, s csak a második helyen ért célba, míg honfitársa, Missillier csak a hatodikon. A legutóbbi szakági futam győztese, Blardone 78 százados előnyről indult, s egy nagyot rontott, így végül, ha csak két századdal is, de kikapott Raichtól. Ligetynek már több mint egy másodperc volt az előnye, de ő is fokozatosan adta el, s végül hat századdal kikapott. Így már biztossá vált az osztrák győzelem, csak a személye volt kérdéses. Hirscher elég óvatosan kezdett, s ő is eladta előnye nagyrészét, de nyolc századot így is meg tudott őrizni, így három műlesikló győzelem után első óriás-műlesikló sikerét aratta az idényben.
ALPESISÍ-VK, ADELBODEN (SVÁJC)
FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Marcel Hirscher (osztrák) 2:42.50
2. Benjamin Raich (osztrák) +0.08
3. Massimiliano Blardone (olasz) +0.10
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 625 pont
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 456
3. Ted Ligety (amerikai) 453
ALPESISÍ-VK, ADELBODEN (SVÁJC)
FÉRFI ÓRIÁS-MŰLESIKLÁS
1. Marcel Hirscher (osztrák) 2:42.50
2. Benjamin Raich (osztrák) +0.08
3. Massimiliano Blardone (olasz) +0.10
AZ ÖSSZETETT VILÁGKUPA ÁLLÁSA:
1. Marcel Hirscher (osztrák) 625 pont
2. Aksel Lund Svindal (norvég) 456
3. Ted Ligety (amerikai) 453

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik