Találatok a ez volt 2013 címkére

Találatok száma: 15

Átvertek! Benedek egy év alatt visszavezette a csúcsra a pólóválogatottat

2013-12-31 13:15:00

A magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai „átvertek” minket, legalábbis engem biztosan. Képesek voltak elhitetni, hogy már nem a legjobbak a világon, s hogy még hosszú évek munkájára lesz szükség, hogy ismét felvegyék a versenyt a szerb, horvát, montenegrói hármassal. Benedek Tibor azonban jött, látott, és győzött – első nagy tornáján szövetségi kapitányként. Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online az idén is többrészes szubjektív sorozatban emlékszik vissza a mögöttünk hagyott esztendőre – 2013, ahogy mi láttuk. A barcelonai világbajnokságra emlékezünk egy elképzelt napló segítségével.

vízilabda vizes-vb ez volt 2013 Varga Dénes Varga Dániel Szivós Márton

Ismerik egymás gondolatát, vagyis csajok, tetkó, dizsi, hajzselé - az év kommentjei

2013-12-31 08:45:14

A Nemzeti Sport Online, immár hagyományosan, a mögöttünk hagyott esztendő legszórakoztatóbb kommentjeivel búcsúztatja az óévet. Ezzel az idén sem szakítunk, a sok ezer hozzászólásból – a teljesség igénye nélkül – ezúttal is megpróbáltuk kiválogatni a legviccesebbeket. 2013, ahogy önök látták.

hozzászólások ez volt 2013 Torghelle Sándor Puskás Akadémia Lombard Pápa év hozzászólásai

Az év emlékezetes mémtámadásai - 2013

2013-12-30 18:15:43

Az internet világa nem az a kímélős fajta, ha úgy tartja kedve, minden jeles és kevésbé jeles eseményre lecsap és szétcincálja a résztvevőket – leggyakoribb esetben mémekbe öntött aljas poénok segítségével. A 2013-as esztendő mémért kiáltó történéseit egész évben lelkesen követtük, az év végéhez közeledve pedig összeszedtük azokat, amelyek a legnagyobb sikert aratták olvasóink körében.

ez volt 2013 Thierry Henry Phil Jones Luis Suárez Francesco Zombori Carles Puyol

Jeges hullámvasúton a válogatott: feljutás és kiesés helyett vb-bronz

2013-12-29 00:11:05

Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online idén is többrészes, szubjektív sorozatban emlékszik vissza a mögöttünk hagyott esztendőre - 2013, ahogy mi láttuk. Idehaza a jégkorongozóknál az esztendő fő eseménye egyértelműen a budapesti rendezésű divízió 1/A-s világbajnokság volt. Méghozzá új szövetségi kapitánnyal az élen, aki egy átalakítás közben lévő kerettel kezdhette meg a munkát, amelyet aztán ő folytat jelenleg is. Mindezt olyan komoly kihívás közepette, amelyben még csak egyéves tapasztalatot gyűjthetett az a válogatott.

jégkorong-válogatott jégkorong ez volt 2013 Vas Márton Szélig Viktor Szuper Levente

Szelepcsajok 2013, avagy kikre kattintott a kedves olvasó - képek, videók!

2013-12-31 02:40:59

Nem érhet úgy véget az év természetesen, hogy ne emlékeznénk meg 2013 legszebb sportolónőiről, a sportolói oldalbordákról, a nagy fanatikusokról vagy éppen televíziós személyiségeiről. Jöjjenek tehát az idei legnépszerűbb szelepcsajok! Ne feledjék, ez a lista az önök „szavazatai”, így az önök ízlese alapján állt össze!

naptár ez volt 2013 WAG Virginie Caprice Vidéki Nikolett Viborg

Szerelmek és csalások, csalódások és boldogságok 2013 sportolóinál - összeállítás

2013-12-30 13:38:43

A szerelem mindent legyőz – mondták a rómaiak. Ez bizony 2013-ban is így volt, hiszen a sport világában is új kapcsolatok születtek, olykor még házassággal is kiteljesedtek, és mivel a szerelem tényleg mindent legyőz, még egy másik szerelemmel is le lehetett győzni az elsőt. Egyszerűbben szólva: szakításokból is volt egy szakajtónyi. Tekintsük át röviden, hogy mi történt ebben az évben a kapcsolatok terén, mégpedig időrendben, hiszen néhány pár érzelmi élete olyan volt, mint egy hullámvasút.

sztárpár szerelem szakítás házasság ez volt 2013 válás

A katari futball-vb?! A világ valóban legforróbb sporteseményei

2013-12-20 17:29:35

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Katarnak adta a 2022-es labdarúgó-világbajnokság megrendezésének a jogát. A szavazás keltette hullámok azóta sem csitultak, legutóbb már Joseph Blatter FIFA-elnök is elbizonytalanodott, hogy a megszokott nyári időpontot nem kellene-e módosítani – vállalva annak minden velejáró kellemetlenségét, hiszen bármely más időpont ütközik a tradicionális kiírásokkal, a bajnokságokkal és a nemzetközi kupasorozatokkal –, ha már a helyszínhez mindenáron ragaszkodnak. A katarihoz hasonló klíma azonban nem teljesen egyedi a sportvilágban. Más kérdés: a legtöbbje az extrém kategóriába sorolandó. Bár nem feltétlenül...

tenisz forróság ez volt 2013 a legforróbb sportesemények F1 F1

Magyar futballvezérek! Merre van Európa?

2013-12-28 16:16:55

Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online az idén is többrészes, szubjektív sorozatban emlékszik vissza a mögöttünk hagyott esztendőre – 2013, ahogy mi láttuk. Mai részünkben a nemzetközi kupacsapatok júliusi búcsújával indítunk, és a magyar futballpiac egyik legfőbb jellemzőjén, illetve a Lech Poznanban remek évet futó Lovrencsics Gergő példáján keresztül eljutunk a hazai klubtulajdonosok felelősségéig.

magyar átigazolás légiósok futballpiac ez volt 2013 ahogy mi láttuk Videoton

Kupaellenfeleink akkor és most: a Vidit kiejtő Mladoszt az utolsó előtti

2013-12-27 00:17:16

Az európai kupaporondon érdekelt futballcsapataink közül az idén egy sem érte meg az augusztust. Megnéztük, hogy az őket elbúcsúztató együttesek milyen őszt produkáltak, és viszonylag vegyes képet kaptunk.

Strömsgodset Mladoszt Podgorica Maccabi Tel-Aviv Cselik Niksics ez volt 2013

2013 szégyenfoltjai a sport világában: megalázások, emberrablások, gyilkosságok

2013-12-28 01:45:26

A 2013-as esztendőt lassan magunk mögött tudjuk, így ideje áttekinteni, mi is történt az elmúlt 12 hónap során. A kellemesebb hangvételű anyagaink (15 érdekesség a sport világából, a válogatott testvéreken, a sportolók idén született, hamarosan megszülető babái, a század legnagyobb műesései) után sajnos a sötét oldalt is fel kell elevenítenünk, megalázás, erőszak, dopping, rasszizmus, bundázás, gyilkosságok, robbantások, emberrablások – az év szégyenfoltjai.

vámpír rasszizmus megalázás huligánok gyilkosság ez volt 2013

Válogatott, 2013: egyszerűen lehangoló

2013-12-27 08:49:05

Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online idén is többrészes, szubjektív sorozatban emlékszik vissza a mögöttünk hagyott esztendőre – 2013, ahogy mi láttuk. E részben terítéken a magyar labdarúgó-válogatott: Egervári Sándor lemondott, Pintér Attila az év végére megérkezett. Elkönyvelhettünk egy újabb selejtezős kudarcot, egy totális bizalomvesztést okozó bukaresti 0–3-at, majd az amszterdami történelmi szégyent – az 1–8 a magyar labdarúgó-válogatott történetének legsúlyosabb veresége. Statisztikailag az év mérlege pozitív, nemzeti csapatunk pedig egymás után harmadszor végzett 50 százaléknál jobb teljesítménnyel az aktuális selejtezőcsoportjában, ám nem szabadulunk a gondolattól: 2013 a válogatottnál mélységesen lehangoló volt.

válogatott magyar válogatott ez volt 2013 Pintér Attila MLSZ Egervári Sándor

A futball Supermanjei - a század legnagyobb műesései egy csokorban

2013-12-20 20:22:10

A futball egyszerre gyönyörű és nagyon idegesítő sport is tud lenni. Lassan meg sem lepődünk azon, ha egy profi labdarúgó bepróbálkozik egy méretes műrepüléssel, sőt már attól sem emelkedik a pulzus, ha azt halljuk, hogy az edzéseken is tanítják, miként kell egy nagyot dobbantva látványosan a földre huppanni. A buzzfeed.com szerkesztői is tisztában vannak ezzel a jelenséggel, így összegyűjtötték most nekünk a század legnagyobb műeséseit azzal a céllal, hogy felidegesítsék az embert. Bár nekünk természetesen nem célunk hergelni így az ünnepek környékén kedves olvasóinkat, nem merjük állítani, hogy a 32 gif megtekintése után mindenki vidám mosollyal szürcsöli majd a pezsgőt pár nap múlva, ha visszagondol arra, amint Cristiano Ronaldo és Neymar együtt eljátsszák a Hattyú halálát a játékvezetővel.

műesés karácsony futball ez volt 2013 Neymar Cristiano Ronaldo

Londoni hősök kontra idei sikeremberek

2013-12-23 19:05:17

Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online idén is többrészes, szubjektív sorozatban emlékszik vissza a mögöttünk hagyott esztendőre – 2013, ahogy mi láttuk, 1. rész. Az olimpiákat követő évek mindig speciálisak. Az előző évi ötkarikás játékok sztárjainak zöme ilyenkor piheni ki a hosszú és fárasztó felkészülést, és egy kicsit lazít, egy részük pedig vissza is vonul. Így ezekben az esztendőkben jó néhány trón, jelen esetben világbajnoki cím „felszabadul” és új gazdára vár. Az már a következő években derül ki, hogy a trónkövetelők uralkodása tartós marad-e, vagy csak pünkösdi királyságnak bizonyul.

Vasbányai Henrik Vajda Attila Vad Ninetta Szilágyi Áron Szabó Gabriella Sastin Marianna

Hosszú évén vagyunk túl, teljesült a győri lányok álma

2013-12-24 06:05:33

Közeledik az év vége, ideje mérleget vonni. Kétrészes sorozatunk első részében 2013 tíz legpozitívabb sportélményét elevenítjük fel. A kikötés: az eseménynek legyen magyar érdekeltsége, a labdarúgásról ellenben feledkezzünk meg, arról ugyanis bőven lesz mit írni más alkalmakkor. Jöjjön tehát az első rész többek között a győri kézilabdás lányok, valamint Hosszú Katinka remeklésével.

ez volt 2013 Sastin Marianna Miklós Edit Michelisz Norbert Kozák Danuta Hosszú Katinka

Babagyáros el Clásico; jön az utánpótlás Jordanéknél és Vetteléknél is

2013-12-23 15:43:51

A sport világa 2013-ban sem lassított – a gyermekáldásokat tekintve sem. Az idén látta meg a napvilágot a legkisebb Rooney, Radamel Falcao kislánya és Kucsera Gáborék kisfia is, babagyáros az el Clásico, de jön az utánpótlás Michael Jordanéknél és Sebastian Vetteléknél is.

baby boom babavárás baba ez volt 2013