Tóth Gabriella: Úgy voltam vele, hogy miért ne menne be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.14. 20:29
null
Tóth Gabriella nyerő embernek bizonyult a románok ellen (Fotók: Mirkó István)
Soha rosszabb debütálást! A mindössze 18 éves Tóth Gabriella első felnőtt válogatott tornáján már az első meccsén döntő szerepet vállalt a románok legyőzéséből. A magyar női kézilabda-válogatott irányítója elmondta, a mérkőzés kezdetével elmúlt az izgalma, a hajrában pedig bízott magában, így a kiélezett pillanatokban is elvállalta a lövéseket.
KISS ÉVA A KAPUBÓL SZUGGERÁLT

„Kicsit hullámzó volt a szezonom eddig, voltak benne mélypontok, de azért vagyunk többen a posztra a klubban és a válogatottban is, hogy meg tudjuk osztani a feladatokat. Ha esetleg valakinek nem megy, a másik tud segíteni. Neagura külön kellett készülnöm, színes a repertoárja, ha bajba kerültek, neki készítettek elő, ő vállalta el a lövéseket. Nyolc gólt lőtt, ebből négyet hetesből, tehát meg tudtuk állítani, hogy akciógólokat szerezzen" – mondta a 45 százalékkal záró Kiss Éva.

„Nekem is volt egy hullámvölgyem a második félidőben, amikor plusz kettőről mínusz kettőre mentünk át, de fel tudtunk állni. Ha a kispadon ültem volna a végén, biztos nem mertem volna odanézni, de a pályán persze ezt nem tehettem meg. Próbálok szuggerálni ilyenkor, hogy most még egy gól kell, most még egy védés" – tette hozzá a kapus, aki az utolsó Neagu-lövésre így emlékezett vissza:

„Nem tudom, hova ment volna, ha nem pattan meg, de így lelassult a lövés, és bele tudtam kapni. Szerencsére nem ugrottam el semerre, türelmes maradtam."

„Az első félidőben jobban teljesítettem, a másodikban kevésbé, de próbáltam mindenkivel kommunikálni, összetartani a csapatot, és ha kellett, akkor megnyugtatni, tehát irányítóként viselkedtem" – elemezte kicsit saját teljesítményét Szucsánszki Zita.

„Nagyon passzívvá váltunk, Ungureanu is elbizonytalanított minket, de mi sem mertünk mindig a kapu fele menni. Volt, hogy már ketten ütötték az ember fejét, és akkor nem úgy érkeztünk a falra. Nagyon jó volt, ahogy a Gabi beszállt a meccsbe, a két talpról eleresztett lövése elég váratlanul érte a románokat. Mészáros Rea pedig kiválóan védekezett, oda már nem mertek menni a román játékosok, Neagunak is megtörte az irányát. Egyértelműen most volt a legjobb hangulat a meccsünkön, úgy láttam, a románok meg is illetődtek az elején, ha kicsit pontosabban lövünk, simább meccs is lehetett volna. Debrecenben nagyon szeretik a kézilabdát, hálás közönség van."

„Amikor reggel felkeltem, még nem éreztem az izgalmat, inkább délután, miután elkezdtünk hangolni a meccsre, és elindultunk a csarnokba. A bemelegítésnél is még megilletődött voltam, a román szurkolók is ott voltak a közelünkben, de a lányok sokat segítettek. Amikor a bíró sípjába fújt, az idegességem is elszállt" – mesélte Tóth Gabriella a pihenőnapon a magyar csapatnak otthont adó debreceni szállodában.

„A kapitány azzal küldött pályára, hogy vállalkozzak, és lendületesen játsszak lerohanásban is. Nem gondoltam volna, hogy a végjátékra fogok visszatérni a meccsbe, de úgy voltam vele, hogy ez a bizalom jele, úgy látja, meg tudom oldani a feladatot."

Így is lett, Tóth már az első félidőben próbálkozott, de akkor még nem tudott betalálni, a hajrában mínusz kettőnél azonban volt két gólja (az egyik 91, a másik 90 km/h-s bomba volt), kiharcolt egy hetest, és bár egyszer kidobta a labdát, bőven pozitív az összkép. Ebben a periódusban mások már nem igazán mertek vállalkozni, Tóth azonban nem ijedt meg a helyzettől.

„Edzésen gyakoroltuk a cselezéseket, mert a jobb kettes és a hármas védőjük lábbal verhető volt, ezért beszéltük meg az időkérésnél, hogy rájuk megyek. Úgy voltam vele, hogy miért ne menne be, hát megpróbáltam, és most szinte minden összejött. Azért vagyunk igazi csapat, ha valakinek nem megy, akkor a többiek tudnak segíteni."

„Mondhatjuk, hogy az alsó, erős lövések a védjegyeim, imádom őket, de cselezni is nagyon szeretek. A kapusoknak nem könnyű kivédeni őket, becsapós, ha lenn van a kezem, mert onnan még felsőbe is fel lehet húzni."

Tóth elárulta, azért volt, amiből kevésbé sikerült az első alkalom:

„Összejött mindenből az első, először voltam doppingvizsgálaton is. Elsőre nem sikerült, egy jó órát ott voltam, sok vizet meg kellett innom" – árulta el a mosonmagyaróvári játékos, akinek szülei ugyan nem tudtak jelen lenni szombaton, de így is nagyon sok gratulációt kapott.

Tóth Gabriella nem száll el magától



Broadcast live streaming video on Ustream

A magyar válogatott egy kis debreceni sétával töltötte a délelőttöt, a lányok több gratulációt is kaptak a helyiektől, ami természetesen jól esett nekik. Az ebéd utáni hosszabb csendes pihenő és a videózás után este már Főnix Csarnokban készültek a dánok elleni mérkőzésre. A románok legyőzése után érthető módon jó hangulatú tréningen alaposan átvették az ismert figurákat. A magyar csapat számára még az elődöntő sem elérhetetlen, de ehhez persze először le kellene győzniük az északiakat.

A válogatott délelőtt egy kis sétával lazított
A válogatott délelőtt egy kis sétával lazított

Tóth Gabriella edzésen is nyerőember volt

NŐI KÉZILABDA EB, KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT
A TOVÁBBI PROGRAM
december 15.,
Spanyolország–Románia 16.00 (Tv: Sport1)
december 15.,
Lengyelország–Norvégia 18.15 (Tv: Sport1)
december 15.,
MAGYARORSZÁG–Dánia 20.30 (Tv: M1)
december 17. Lengyelország–Románia 16.00 (Tv: Sport1)
december 17. Spanyolország–Dánia 18.15 (Tv: Sport1)
december 17.
MAGYARORSZÁG–Norvégia
20.30 (Tv: M1)

Az Eb részletes programját ide kattintva megtekintheti!

AZ ÁLLÁS
1. Norvégia 3 3 83–66 +17 6
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 75–69 +6 4
3. Spanyolország 3 2 1 82–77 +5 4
4. Dánia 3 1 1 1 78–75 +3 3
5. Románia 3 1 2 67–76 –9 1
6. Lengyelország 3 3 64–86 –22 0
A középdöntő 1. és 2. fordulója után azonos pontszám esetén a gólkülönbség rangsorol. A középdöntő végén azonban azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol a gólkülönbség, majd a több lőtt gól előtt.


A MAGYAR VÁLOGATOTT MÓDOSÍTOTT KERETE
Kapusok:
BÍRÓ Blanka (Ipress Center Vác), HERR Orsolya (Győri Audi ETO KC), KISS Éva (Fehérvár KC)
Balszélsők: ERDŐSI Ildikó (Siófok KC Galerius Fürdő), KOVACSICS Anikó (Győri Audi ETO KC)
Balátlövők: BULATH Anita (Dunaújvárosi KKA), TRISCSUK Krisztina (Dunaújvárosi KKA)
Irányítók: SZUCSÁNSZKI Zita (FTC-Rail Cargo Hungária), TÓTH Gabriella (Mosonmagyaróvári KC SE)
Beállók: MAYER Szabina (Fehérvár KC), MÉSZÁROS Rea (FTC-Rail Cargo Hungária), SZAMORÁNSKY Piroska (FTC-Rail Cargo Hungária)
Jobbátlövők: PLANÉTA Szimonetta (Győri Audi ETO KC), TOMORI Zsuzsanna (FTC-Rail Cargo Hungária)
Jobbszélsők: BÓDI Bernadett (Győri Audi ETO KC), KOVACSICZ Mónika (FTC-Rail Cargo Hungária)

RENDELJE MEG JEGYÉT A JEGYED.HU SEGÍTSÉGÉVEL!

Középdöntős mérkőzések (Debrecen)

Négyes döntő (Budapest)


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik