Újra hódít Londonban a tojásfoci, a krikettet már lenyúlták

Vágólapra másolva!
2011.10.21. 21:26
Ismét Angliába érkezett az NFL. A liga alapszakasz-mérkőzésén a Chicago a Tampa Bay Buccaneers ellen lép pályára magyar idő szerint vasárnap este hétkor. Kilátogattunk a Bears sajtótájékoztatóval egybekötött pénteki edzésére, ahol kiderült, hogy Brian Urlacher a krikettben is megállná a helyét.

BÁLINT MÁTYÁS és SOMLÓVÁRI DÁVID jelenti Londonból BÁLINT MÁTYÁS és SOMLÓVÁRI DÁVID jelenti Londonból

„Ugyanazok az arcok, ugyanazok az újságírók, mint Chicagóban" – mosolygott Lovie Smith, a Bears főedzője a Tampa Bay Buccaneers elleni NFL-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. Mi tagadás, a medvék „edzőbája" jócskán megváratta a sajtó munkatársait, így legalább valóban Londonba érhetett valamennyi „öreg motoros", aki kíváncsi volt a mester véleményére a vasárnapi összecsapás előtt.

Brian Urlacher krikettben is

megállta a helyét (Fotó: Reuters)
Brian Urlacher krikettben is megállta a helyét (Fotó: Reuters)

Persze nemcsak a megszokott műsorvezetők, riporterek, NFL-szakírók jelentek meg a The Ovalban, hanem volt itt holland, olasz, természetesen angol és mint jelenlegi cikkünkből kiderül, nem is annyira természetesen magyar újságíró is.

Amerika ötödszörre hozza el csúcssportágának egyik tétmérkőzését Európába, újabb nézőket, fanatikusokat toborozva a pénzügyileg már így is hihetetlen sikeresen működő vállalkozáshoz.

Anglia azonban „visszavág", megpróbál valamit hasznosítani az amerikai (teljes képzavarral élve...) bevándorlók érkezéséből.

A Nemzeti Sport Online információi szerint a londoni Surrey krikettcsapat ajánlatot tett a „Bears Kovács Sanyijának", azaz Brian Urlachernek, aki hihetetlen tehetségét megvillantotta a sajtótájékoztató után, még a Chicago tréningje előtt –, de nem amerikai futballban, hanem krikettben. A papíron idegenbeli együttes linebackerje ebben a tradicionális angol sportágban is bizonyított, elhajított labdáit egyáltalán nem tudta megütni csapattársa (még az...), Lance Briggs.

Hogy az ellenfelek által rettegett játékos sportágat vált-e (mezt már kapott...), arról még semmi biztosat nem tudunk, a Bucks ellen azonban még láthatjuk őt a pályán a Tampa-támadók nagy bánatára.

Mint ahogy ott lesz a mérkőzésen Jay Cutler is, akire kollégámmal komoly fogadásokat kötöttünk, hogy még ébren volt-e, amikor belépett a krikettklub VIP-termében rendezett sajtótájékoztatóra. A Báder Mártoni szempárt meghazudtoló tekintettel rendelkező játékosról akkor tudtuk meg, hogy nem alszik, amikor az első kérdésre sikeresen válaszolt, persze olyan intenzitással, mintha egy betűző versenyen lenne. A Chicago irányítója aztán belelendült, arra a kérdésre például, hogy szereti-e az európai focit, egy kevéssé bővített mondattal válaszolt: „Nem".

A Nemzeti Sport szombati számában hosszabb riportot olvashatnak, amelyben többek között Lovie Smith érdekes gondolatairól és a Chicago Bears titkos edzéséről is sok mindent megtudhatnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik