Új bordélyház nyílik a Las Vegasba költöző NFL-csapat miatt

Vágólapra másolva!
2017.03.30. 12:08
Miután az Oakland Raiders bejelentette, néhány éven belül Las Vegasba teszi át a székhelyét, Dennis Hof üzletember közölte, 2020-ig új bordélyházat nyit a nevadai város közelében.

A 70 esztendős Dennis Hofnak jelenleg hat bordélyháza van Nevadában, a leghíresebb a Carson Citytől alig tíz kilométerre található Moonlite Bunny Ranch.

Hof a Las Vegas Sunon keresztül kiadott közleményében azt mondta, régóta van engedélye egy hetedik kupleráj felépítésére, ám a megfelelő alkalomra várt. A Raiders költözése tökéletesen passzol elképzeléseibe, így Hof jóvoltából 2020-ig megnyitja kapuit a Pirate's Booty Sports Brothel. Las Vegasban a prostitúció nem engedélyezett, ezért az új piroslámpás ház Crystalban épül fel, ami Vegasból másfél órányi autózással megközelíthető.

Hof közölte, a Raiders-játékosok és a franchise alkalmazottjai féláron élvezhetik a Vegas környékén lévő két bordélyház szolgáltatásait, az új helyen pedig még több több VIP-szolgáltatással kedveskednek a célközönségnek. A VIP-teremben kizárólag profi sportolókat látnak vendégül, a hölgyek pedig cheerleadereknek öltözve fogadják az érdeklődőket.

És még Roger Goodell, az NFL első embere azért aggódott, nehogy a Las Vegas-i kaszinók eltereljék a játékosok figyelmét...


Van, aki örül, hogy a Raiders Las Vegasba költözik (a hölgy természetesen nem az egyik bordélyház alkalmazottja):


 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik