Romo hibáit kegyetlenül kihasználta a Bears védelme

Vágólapra másolva!
2012.10.02. 06:07
null
A chicagói Charles Tillman (középen) fogadja Tim Jennings (balra) és Major Wright gratulációját (Fotó: Action Images)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 4. fordulójának hétfő esti rangadóján a Chicago Bears kiütéses győzelmet aratott a Dallas Cowboys otthonában. A hazaiak irányítója, Tony Romo 307 yardja mellett öt interceptiont is dobott, ebből pedig kettőt TD-re vitt vissza a vendégvédelem.

A forduló záró mérkőzésén két, egyaránt 2–1-es győzelem-vereség mutatóval rajtoló, kiváló védelmet magáénak együttes csapott össze, a Dallas Cowboys átlagban engedett 250 yardjával ligaelső volt, de a Chicago Bears ellen mérkőzésenként megtett 279 egység is igencsak visszafogott mennyiség, ezzel az 5. helyen álltak a Macik.

A két támadófal már kevésbé mutatott kedvező összképet, Jay Cutler három forduló alatt 11-szer, Tony Romo 7-szer került a földre, így nem jelentett nem meglepetést, hogy a hazaiak első támadása Henry Melton sackjével ért vége, az már inkább, hogy a vendégek részéről a sérülését láthatóan még nem kiheverő Matt Forte játékát mennyire erőltették, valamint, hogy a vendégirányító az első félidőben nem találkozott a talajjal…

A védelmek fölényét hozó első 15 perc pont nélkülisége után Brandon Marshall és Forte vezérletével mezőnygóltávolságba értek a Medvék, Robbie Gould pedig szezonbeli hetedik lehetőségét sem vétette el, 43 yardról magabiztosan a lécek közé lőtt (0–3).

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A következő Cowboys-támadás DeMarco Murray elejtett labdája után még folytatódhatott, de Romo egyből a visszaszerzett fumble után csúnya interceptiont dobott, Charles Tillman pedig meg sem állt a célterületig, 25 yardos TD-t szerezve (0–10). Tillman egyébiránt az első játékos 2005 óta, aki 25 sack és interception felett termelt.

Volt még hátra ugyanakkor két és fél perc, és egy gyors támadássorozat végén – melyben Dez Bryant és Miles Austin vitte a prímet, és nem mellesleg mintegy két-három támadószabálytalanságot elfelejtettek befújni a játékvezetők… – Romo gyakorlatilag 2. TD-passzát adta (ezúttal csapattársnak…), Austin elkapása után 10–7-es vendégelőny mellett vonultak pihenőre a csapatok.

Az első félidőben 56 passzolt yardig jutó Bears az első támadásból hozzátett ehhez a számhoz 71-et, közte Devin Hester 34 yardos touchdownjával, így alig több mint három perc alatt ismét tíz ponttal vezetett a Chicago (7–17), és bár egy döcögősen induló akció során gyorsan átnyargalt a pályán a Cowboys, Kevin Ogletree kezéből Major Wrightéba pattant a labda.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2012-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az interception után felpörögtek az események, előbb DeMarcus Ware verte ki Cutler kezéből a tojást, amelyre Victor Butler csapott le (fumble), majd Romo passzát egyből ezután Lance Briggs kaparintotta meg, a harmadik interceptionből pedig másodszor kapott TD-t a Dallas, a vendégek linebackere elképesztő sebességgel vitte vissza 74 yardon keresztül a labdát (7–24).

Két, a legvégén megakadó támadássorozat végén Dan Bailey és Gould mezőnygólváltása után a hazai csapat megpróbált az utolsó szalmaszálba belekapaszkodni (10–27), Dez Bryant azonban elejtette Romo passzát, D. J. Moore, a vendégek cornerbackje viszont nem, ráadásul ekkor már minden bejött a Maciknak, Cutlert gyakorlatilag interceptiontől mentette meg Kellen Davis, mielőtt a 138 yardig jutó Brandon Marshall is feliratkozott a táblára egy 31 yardos TD-vel (10–34).

Az öt interceptiont dobó Romo helyére a végén Kyle Orton állt be, aki Jason Witten (112 yard, 1 TD) vezetésével szépített, a sikeres kétpontos kísérlet követően pedig kialakult a 18–34-es végeredmény.

A Chicago Bears harmadik sikerét aratva beérte a Minnesota Vikingst az NFC Északi csoportjában, míg a Dallas Cowboys csatlakozott a 2–2-vel álló New York Giants, Washington Redskins kettőshöz a Keleti divízióban – itt a Philadelphia Eagles vezet három sikerrel és egy vereséggel.

ÖSSZEFOGLALÓ
STATISZTIKÁK
A 4. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Drew Brees (New Orleans Saints)
–Green Bay Packers
446
A legtöbb futott yard: Chris Johnson (Tennessee Titans)
–Houston Texans
141
A legtöbb elkapott yard: Brian Hartline (Miami Dolphins) –Arizona Cardinals 253
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 1350
Drew Brees (New Orleans Saints)
A legtöbb futott yard: 423
Marshawn Lynch (Seattle Seahawks)
A legtöbb elkapott yard: 455
Brian Hartline (Miami Dolphins)
A legtöbb szerelés: 46 Sean Lee (Dallas Cowboys)
A legtöbb sack: 7.5 J. J. Watt (Houston Texans)
A legtöbb interception: 4
Tim Jennings (Chicago Bears)
NFL 2012, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ, MNF
Dallas Cowboys–Chicago Bears 18–34 (0–0, 7–10, 3–14, 8–10)
NFL 2012, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ
2012. 09. 28. 2:20 Baltimore Ravens–Cleveland Browns 23–16
2012. 09. 30. 19:00 Buffalo Bills–New England Patriots 28–52
2012. 09. 30. 19:00 Houston Texans–Tennessee Titans 38–14
2012. 09. 30. 19:00 Kansas City Chiefs–San Diego Chargers 20–37
2012. 09. 30. 19:00 Detroit Lions–Minnesota Vikings 13–20
2012. 09. 30. 19:00 Atlanta Falcons–Carolina Panthers 30–28
2012. 09. 30. 19:00 St. Louis Rams–Seattle Seahawks 19–13
2012. 09. 30. 19:00 New York Jets–San Francisco 49ers 0–34
2012. 09. 30. 22:05 Arizona Cardinals–Miami Dolphins 24–21 – h.u.
2012. 09. 30. 22:05 Denver Broncos–Oakland Raiders 37–6
2012. 09. 30. 22:05 Jacksonville Jaguars–Cincinnati Bengals 10–27
2012. 09. 30. 22:25 Green Bay Packers–New Orleans Saints 28–27
2012. 09. 30. 22:25 Tampa Bay Buccaneers–Washington Redskins 22–24
2012. 10. 01. 2:20 Philadelphia Eagles–New York Giants 19–17
2012. 10. 02. 2:30 Dallas Cowboys–Chicago Bears 18–34
Szabadnapos: Pittsburgh Steelers, Indianapolis Colts
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik