NFL: visszaesett a Patriots, már a dobogón a Broncos

HERCZE KRISTÓFHERCZE KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2015.12.10. 17:05
null
A New England ismét kikapott, ez Tom Bradyék dobogós helyezésébe került (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai amerikaifutball-bajnokság (NFL) 13. fordulója után kezd letisztulni a kép a rájátszásért folyó harcban. A New England sorozatban másodszor kapott ki – ezúttal a Philadelphia Eaglestől –, így kiemelés szempontjából visszaesett az AFC harmadik helyére. Szubjektív erősorrendükben szépen lassan jön fel a Pittsburgh, Seattle páros, amely az utóbbi hetek alapján brutálisan erősnek tűnik.

 

 

1. (1.) Carolina Panthers (12–0)
Nagy nehezen megszerezte szezonbeli tizenkettedik győzelmét a Panthers. A rivális Saints azonban alaposan megnehezítette a Párducok dolgát, az összecsapáson pedig előtérbe került Cam Newtonék olykor túlságosan is magabiztos hozzáállása, erre majdnem rá is fizettek. A következő heteket és a rájátszást tekintve nem árt, ha Ron Rivera csapata nem száll el magától, mert különben súlyos pofon lehet a vége. A játékhét rávilágított arra is, hogy a védelemnek vannak gyenge pontjai: a szélső hátvéd Charles Tillman például nagyon hiányzik a hátsó négyesből – a 34 éves veterán már több hete térdsérüléssel bajlódik és egyelőre nem tudni, mikor térhet vissza.

2. (3.) Arizona Cardinals (10–2)
Vannak könnyű, és vannak nehéz sikerek. A Rams ezúttal még csak megnehezíteni sem tudta a Cardinals dolgát. Chris Johnson sérülése után az újonc David Johnson lépett elő első számú futóvá, a fiatal játékos meg is hálálta a bizalmat: 99 futott yardja mellett egy hatpontost is elkapott, ezzel az idényben összesen már nyolc TD-nál jár. Carson Palmer hozta a szokásos formáját, ezúttal is tökéletesen játszott, emellett pedig a védelem is nagyszerűen teljesít. Az NFC Nyugati csoportja már majdnem az Arizona zsebében van..

3. (4.) Denver Broncos (10–2)
A New England újabb vereségével a Broncos felkapaszkodott az AFC második helyére, ami a kiemeléseket illeti, Brock Osweilerék azonban még játszanak a jelenleg első helyen álló Bengalsszal, így sorsuk a saját kezükben van. Osweiler nem mellesleg harmadik meccsén harmadik győzelmét aratta, mérlege tehát hibátlan. Nem hasít a támadóegység, de a kiváló védelemmel kiegészülve egyelőre ez is pont elég. A 14. fordulóban a Raiderst fogadja a csapat, ezt az összecsapást muszáj lesz behúzni, mert aztán két rendkívül nehéz hét következik: előbb a Steelers, majd a már említett Cincinnati ellen.

A HÉT CSAPATAI
AFC – PITTSBURGH STEELERS
Blődség lenne azt állítani, hogy meglepetés volt a Pittsburgh Indianapolis elleni gálázása, igazából az lett volna furcsa, ha Ben Roethlisbergerék nem iskolázzák le az Andrew Luck nélkül felálló, legjobb esetben is csak középkategóriás védelemmel rendelkező Coltsot. Ez a találkozó viszont megmutatta, miért is félelmetes ez a Steelers: a sérült Le'Veon Bell kiesése nem vetette vissza Mike Tomlin együttesét és DeAngelo Williams is remekül látja el a feladatát, Roethlisberger pedig válogathat a jobbnál jobb célpontok közül.

Azt eddig is tudtuk, hogy Antonio Brown egy szörnyeteg, tisztában voltunk azzal is, hogy a másodéves Martavis Bryant is nagyszerű képességekkel megáldott, életveszélyes elkapó, viszont időközben a harmadik számú Markus Wheaton is megvillantott valamit nem épp hétköznapi kvalitásaiból. A tight end Heath Miller sérülés miatt kiesett, de a helyén játszó, 2015-ös börze ötödik körében draftolt Jesse James is egyre többet mutat magából. Noha a támadófal a gyenge pontja a szekciónak, Big Bennek annyi fegyvere van, hogy gyorsan meg tud szabadulni a labdától, ha arra van szükség.

És ez csak a támadóegység! A védelem az egész szezonban erőn felül teljesít. A kiírás előtt lutri volt a passzsiettetés és a hátsó négyes passz elleni védekezése, de a látottak alapján rendkívüli munkát végzett az edzői stáb, egyre jobban megy a két csapatrésznek a játék.

NFC – SEATTLE SEAHAWKS
A Seahawks 2–4-es szezonkezdet után jelenleg 7–5-tel áll, mindezt úgy, hogy Pete Carroll alakulata a legutóbbi három mérkőzését megnyerte. Noha túlzás lenne azt állítani, hogy az elmúlt években rettegett védelem ismét a régi formájában tündököl, azonban a Kris Richard irányította szekciótól egyre gyakrabban látunk ahhoz hasonló teljesítményt, ez pedig mindenképpen biztató.

A meglepetést azonban nem ez, hanem az irányító Russell Wilson fantasztikus teljesítménye szolgáltatja: Wilson az elmúlt három fordulóban 11(!) TD-passzt osztott ki – mindezt úgy, hogy például Jimmy Graham a Pittsburgh ellen súlyos térdsérülést szenvedett, ami miatt ebben az idényben már nem léphet pályára, de a seattle-i támadóegységnek sikerült elérnie, hogy észre se vegyük a nagyszerű tight end hiányát. A csoportot valószínűleg a Cardinals nyeri meg és a Seahawks wild cardon érhet oda a rájátszásba – így a legtöbb találkozóját idegenben játszhatja majd, ennek ellenére az NFC-ben Pete Carroll csapata az, amelyet leginkább szeretnének elkerülni a playoffban az ellenfelek.

HARC A RÁJÁTSZÁSÉRT
AFC
Erőnyerők:
Cincinnati (1., 10–2), Denver (2., 10–2)
Wild card kör: New England (3., 10–2)–NY Jets (6., 7–5), Indianapolis (4., 6–6)–Kansas City (5., 7–5)
A küszöbön: Pittsburgh (7–5), Buffalo (6–6), Houston (6–6)
NFC
Erőnyerők: Carolina* (1., 12–0), Arizona (2., 10–2)
Wild card kör: Green Bay (3., 8–4)–Seattle (6., 7–5), Washington (4., 5–7)–Minnesota (5., 8–4)
A küszöbön: Atlanta (6–6), Tampa Bay (6–6), NY Giants (5–7), Philadelphia (5–7)

 

A TELJES LISTA
1. (1.) Carolina Panthers (12–0)
2. (3.) Arizona Cardinals (10–2)
3. (4.) Denver Broncos (10–2)
4. (5.) Cincinnati Bengals (10–2)
5. (2.) New England Patriots (10–2)
6. (7.) Seattle Seahawks (7–5)
7. (8.) Pittsburgh Steelers (7–5)
8. (9.) Green Bay Packers (8–4)
9. (6.) Minnesota Vikings (8–4)
10. (11.) Kansas City Chiefs (7–5)
11. (12.) Buffalo Bills (6–6)
12. (15.) New York Jets (7–5)
13. (10.) Indianapolis Colts (6–6)
14. (21.) Tampa Bay Buccaneers (6–6)
15. (14.) Houston Texans (6–6)
16. (13.) Chicago Bears (5–7)
17. (16.) Detroit Lions (4–8)
18. (17.) Washington Redskins (5–7)
19. (23.) Philadelphia Eagles (5–7)
20. (18.) New York Giants (5–7)
21. (22.) Miami Dolphins (5–7)
22. (20.) Oakland Raiders (5–7)
23. (19.) Atlanta Falcons (6–6)
24. (28.) San Francisco 49ers (4–8)
25. (30.) Dallas Cowboys (4–8)
26. (24.) San Diego Chargers (3–9)
27. (31.) Tennessee Titans (3–9)
28. (25.) Jacksonville Jaguars (4–8)
29. (26.) New Orleans Saints (4–8)
30. (27.) St. Louis Rams (4–8)
31. (29.) Baltimore Ravens (4–8)
32. (32.9 Cleveland Browns (2–10)

NFL, ALAPSZAKASZ
13. FORDULÓ
2015.12.04. 2.25Detroit Lions–Green Bay Packers23–27
2015.12.06. 19.00New York Giants–New York Jets20–23 – h. u.
2015.12.06. 19.00St. Louis Rams–Arizona Cardinals3–27
2015.12.06. 19.00Tampa Bay Buccaneers–Atlanta Falcons23–19
2015.12.06. 19.00New Orleans Saints–Carolina Panthers38–41
2015.12.06. 19.00Minnesota Vikings–Seattle Seahawks7–38
2015.12.06. 19.00Buffalo Bills–Houston Texans30–21
2015.12.06. 19.00Miami Dolphins–Baltimore Ravens15–13
2015.12.06. 19.00Cleveland Browns–Cincinnati Bengals3–37
2015.12.06. 19.00Tennessee Titans–Jacksonville Jaguars42–39
2015.12.06. 19.00Chicago Bears–San Francisco 49ers20–26 – h. u.
2015.12.06. 22.05San Diego Chargers–Denver Broncos3–17
2015.12.06. 22.05Oakland Raiders–Kansas City Chiefs20–34
2015.12.06. 22.25New England Patriots–Philadelphia Eagles28–35
2015.12.07. 2.30Pittsburgh Steelers–Indianapolis Colts45–10
2015.12.08. 2.30Washington Redskins–Dallas Cowboys16–19
14. FORDULÓ
2015.12.11. 2.25Arizona Cardinals–Minnesota VikingsTv: Sport2
2015.12.13. 19.00Philadelphia Eagles–Buffalo Bills
2015.12.13. 19.00Cleveland Browns–San Francisco 49ers
2015.12.13. 19.00St. Louis Rams–Detroit Lions
2015.12.13. 19.00Tampa Bay Buccaneers–New Orleans Saints
2015.12.13. 19.00New York Jets–Tennessee Titans
2015.12.13. 19.00Cincinnati Bengals–Pittsburgh Steelers
2015.12.13. 19.00Baltimore Ravens–Seattle Seahawks
2015.12.13. 19.00Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts
2015.12.13. 19.00Kansas City Chiefs–San Diego Chargers
2015.12.13. 19.00Chicago Bears–Washington Redskins
2015.12.13. 19.00Carolina Panthers–Atlanta Falcons
2015.12.13. 22.05Denver Broncos–Oakland RaidersTv: Sport2
2015.12.13. 22.25Green Bay Packers–Dallas Cowboys
2015.12.14. 2.30Houston Texans–New England PatriotsTv: Sport2
2015.12.15. 2.30Miami Dolphins–New York GiantsTv: Sport2

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik