NFL: újabb klasszis Denverben, irányítócsere San Franciscóban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.04. 10:07
null
Így múlnak el a dicső San Franciscó-i évek: Colin Kaepernick a padon, Vernon Davis Denverben folytatja (Fotó: Action Images)
Eseménydús napokon vagyunk túl a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL), ebben pedig a legnagyobb szerepe a San Francisco 49ersnek volt.

 


Az együttes lecserélte kezdő irányítóját, a pocsékul szereplő Colin Kaepernicket, a hétvégén már a korábban Jacksonville-ben felsülő Blaine Gabbert vezeti a csapatot az Atlanta ellen.

A futóposzton is volt helyzet: sérültlistára került Reggie Bush, a korábbi rögbisztár Jarryd Hayne a gyakorlócsapatba került, az együttes pedig szerződtette a korábbi New Orleans-i Pierre Thomast.

De ezeknél jelentősebb, hogy egy cserét is végrehajtott a gárda a kedd esti határidő előtt, Vernon Davis Denverben kötött ki. A kiváló tight end mellett egy 2016-os 7. kört is adott a 49ers, cserébe pedig két 6. kört kap a Frisco.


A Tennessee Titans elbocsátotta vezetőedzőjét, Ken Whisenhuntot az 1–6-os szezonkezdetet követően, helyét megbízottként Mike Mularkey veszi át. Whiz 3–20-szal zárta tennessee-i karrierjét, de még rosszabb a helyzet, ha azokat a meccseket nézzük, amikor nem volt az együttesnek legalább nyolc hónapja felkészülni, a két szezonnyitót ugyanis megnyerte a gárda, azokat leszámítva viszont 1–20 a mérleg.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat marad legtovább veretlen a 2015-ös NFL-idényben?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A csoportrivális Indianapolis Colts is váltott, de ott egyelőre csak a támadásokért felelős koordinátor, Pep Hamilton került lapátra, helyét Rob Chudzinski veszi át.

Bush mellett sajnos további sztárok is kidőltek, Keenan Allen veseproblémája, Le'Veon Bell térdsérülése, Steve Smith pedig Achilles-ín-szakadása miatt nem léphet már többet pályára a szezonban, utóbbi az idény után akart visszavonulni, de van rá esély, hogy így még jövőre is nekifut egyszer.

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
8. FORDULÓ
2015.10.30. 1.25 New England Patriots–Miami Dolphins 36–7
2015.11.01. 15.30 Kansas City Chiefs–Detroit Lions* 45–10
2015.11.01. 19.00 Atlanta Falcons–Tampa Bay Buccaneers 20–23 – h.u.
2015.11.01. 19.00 Cleveland Browns–Arizona Cardinals 20–34
2015.11.01. 19.00 St. Louis Rams–San Francisco 49ers 27–6
2015.11.01. 19.00 New Orleans Saints–New York Giants 52–49
2015.11.01. 19.00 Chicago Bears–Minnesota Vikings 20–23
2015.11.01. 19.00 Baltimore Ravens–San Diego Chargers 29–26
2015.11.01. 19.00 Pittsburgh Steelers–Cincinnati Bengals 10–16
2015.11.01. 19.00 Houston Texans–Tennessee Titans 20–6
2015.11.01. 22.05 Oakland Raiders–New York Jets 34–20
2015.11.01. 22.25 Dallas Cowboys–Seattle Seahawks 12–13
2015.11.02. 2.30 Denver Broncos–Green Bay Packers 29–10
2015.11.03. 2.30 Carolina Panthers–Indianapolis Colts 29–26 – h. u.
Szabadnapos: Buffalo Bills, Philadelphia Eagles, Washington Redskins, Jacksonville Jaguars
9. FORDULÓ
2015.11.06. 2.25 Cincinnati Bengals–Cleveland Browns
2015.11.08. 19.00 Carolina Panthers–Green Bay Packers
2015.11.08. 19.00 New England Patriots–Washington Redskins
2015.11.08. 19.00 New Orleans Saints–Tennessee Titans
2015.11.08. 19.00 Buffalo Bills–Miami Dolphins
2015.11.08. 19.00 Minnesota Vikings–St. Louis Rams
2015.11.08. 19.00 New York Jets–Jacksonville Jaguars
2015.11.08. 19.00 Pittsburgh Steelers–Oakland Raiders
2015.11.08. 22.05 Tampa Bay Buccaneers–New York Giants
2015.11.08. 22.05 San Francisco 49ers–Atlanta Falcons
2015.11.08. 22.25 Indianapolis Colts–Denver Broncos
2015.11.09. 2.30 Dallas Cowboys–Philadelphia Eagles
2015.11.10. 2.30 San Diego Chargers–Chicago Bears
Szabadnapos: Detroit Lions, Kansas City Chiefs, Arizona Cardinals, Seattle Seahawks, Baltimore Ravens, Houston Texans

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik