NFL: újabb gyilkossági ügyben nyomoznak Hernandez után

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 13:34
null
Egy 2012-es bostoni kettős gyilkosságban betöltött szerepe miatt is vizsgálatot indítottak a játékos ellen (Fotó: Action Images)
Egyre több a hulla Aaron Hernandez körül, ami nem sok jót ígér a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság, az NFL sztárja számára.

 


A New England Patriots szerdán letartóztatott játékosa (akit két órával később már ki is rúgott a kiváló rendőrségi kapcsolatokkal rendelkező, vagyis a közvéleménynél jobban értesült csapat – aligha véletlenül) még óvadék ellenében sem kerülhetett szabadlábra, annyira súlyos vádakkal illették.

Ha ugyanis hinni lehet Bill McCauley kerületi ügyésznek, Hernandez semmi különöset nem csinált, csak megszervezett és végrehajtott egy gyilkosságot: beültette egy kölcsönzött autóba menyasszonya testvérének barátját, Odin Lloydot, elvitte egy elhagyatott környékre egy mérföldre a házától, öt lövéssel kivégezte, majd megpróbálta eltüntetni a holttestet.

A 41.1 millió dolláros szerződéssel rendelkező focista azonban hiába takaríttatta ki a házát az eset másnapján, hiába törte össze a telefonját és szerelte szét háza videoberendezését, épp elég nyomot hagyott.

A nevére kölcsönzött autóban például töltényhüvelyt találtak, akárcsak a gyilkosság helyszínén, ahol még egy DNS-mintavételre tökéletesen alkalmas rágógumit is sikerült kiköpnie az emberölés valamelyik résztvevőjének.

A telefonja cellaadatai, térfigyelő kamerák és sms-üzenetek is bizonyítják, Hernandez jelen volt a gyilkosságnál (az áldozat a testvérének küldött utolsó sms-ben a „Kivel vagy?” kérdésre csak annyit válaszolt sokatmondóan: „NFL”). Állítólag bűntársai is rá vallottak, meg létezik olyan felvétel is, amelyen a játékos pisztollyal a kezében mászkál a házban, és azon puffog: „Ma már senkiben sem lehet megbízni”.

Az ügyész szerint Hernandez azon dühödött be, hogy Lloyd az úgymond ellenségeivel is kapcsolatot tartott…

Az életfogytiglani börtönbüntetés elé néző Hernandez sosem volt szentéletű, ismeretesek korábbi bandaügyei, de ez még semmi ahhoz képest, hogy csütörtökön már egy 2012-es bostoni kettős gyilkosságban betöltött szerepe miatt is vizsgálatot indítottak: ott egy kocsmából távozó párost lőttek agyon egy autóból…

A Sportszelep ajánlja: Hernandez már a 27. letartóztatott NFL-játékos a Super Bowl óta

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik