NFL: parádés képet lőtt, majd „kivégezte” az ESPN-t a Pats-fan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.10. 14:03
Adam Markopoulos nevét tegnapig aligha hallották sokan, de a New England Patriots szurkolójának sikerült az amerikai média figyelmét magára fordítania.

A sztori ott indult, hogy sikerült lefényképeznie a kompon éppen barátnőjével közösen alvó Bill Belichicket, a New England Patriots vezetőedzőjét, majd a Twitteren meg is osztotta a fotót.



 



Kevéssé jelentett meglepetést, hogy ezt követően gyakorlatilag az egész amerikai sportmédiát bejárta a kép, és az ESPN is engedélyt kért arra, hogy megoszthassa követőivel.

Itt jött azonban a csavar, a történet főszereplője ugyanis kategorikusan megtiltotta az ESPN-nek, hogy az ő képét használják bárhol is.

Hogy miért? Nos, az ESPN volt az a médium, amely anno kirobbantotta a „labdabotrányt”, amelynek során a Patriotstól draftjogokat vettek el, a klubot pénzbírsággal, az irányító Tom Bradyt pedig eltiltással sújtották.

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) alapszakaszában így is a Patriots végzett a legjobb, 14–2-es mérleggel, így a rájátszás első fordulójában pihenhetett, a főcsoport elődöntőjében pedig a Houston Texanst fogadja.

 

NFL 2016, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2017. 1. 7–8.)
AFC
Pittsburgh Steelers (3.)–Miami Dolphins (6.) 30–12
Houston Texans (4.)–Oakland Raiders (5.) 27–14
NFC
Seattle Seahawks (3.)–Detroit Lions (6.) 26–6
Green Bay Packers (4.)–New York Giants (5.) 38–13
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2017. 1. 14–15.)
AFC
New England Patriots (1.)–Houston Texans (4.)
2017. 1. 15., 2.15
Kansas City Chiefs (2.)–Pittsburgh Steelers (3.)
2017. 1. 15., 19.05
NFC
Dallas Cowboys (1.)–Green Bay Packers (4.) 2017. 1. 15., 22.40
Atlanta Falcons (2.)–Seattle Seahawks (3.) 2017. 1. 14. 22.35
KONFERENCIADÖNTŐK (2017. 1. 22–23.)
AFC
A magasabb kiemelésű továbbjutó (1./2./3.)–Az alacsonyabb kiemelésű továbbjutó (2./3./4.) 2017. 1. 23., 0.40
NFC
A magasabb kiemelésű továbbjutó (1./2./3.)–Az alacsonyabb kiemelésű továbbjutó (2./3./4./5.) 2017. 1. 22., 21.05
SUPER BOWL 51 (2017. 2. 6.)
Az NFC győztese (1./2./3./4.)–Az AFC győztese (1./2./3./4./5.)* 0.30*
*NRG Stadium (Houston, Texas)
A Sport Tv minden mérkőzést élőben közvetít!





Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik