NFL: nem lehet túljárni a Panthers eszén; nagy Pats-próbatétel

Vágólapra másolva!
2015.11.28. 16:17
null
Továbbra is félelmetes formában a Cam Newton vezette Panthers – de az első helyhez egyelőre ez is kevés (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai amerikaifutball-bajnokság (NFL) legutóbbi fordulójában az összes dobogós csapat győzött, akadtak viszont meglepetések a középmezőnyben: a Colts például 40 esztendős csereirányítójával verte meg a Falconst, a Buccaneers pedig kiütötte a Chip Kellyvel szebb napokat is látott Eaglest. Szubjektív erősorrendünk már a hálaadás napi mérkőzések utáni állapotokat tükrözi!

 

1. (1.) New England Patriots (10–0)
Még egy kifejezetten foghíjas Patriots is le tudta győzni a csoportrivális Buffalót, ez pedig a csapat valódi erejét mutatja. Ennyi kulcssérüléssel nem lesz egyszerű összehozni a hibátlan alapszakaszt, ám Tom Brady az elmúlt években többször is megmutatta, hogy egyedül is képes csodát tenni. A tizenkettedik fordulóban Denverbe utazik a New England. Mivel Peyton Manning lábsérülése miatt csak a pálya széléről nézheti majd a rangadót, így nálunk egyértelműen a címvédő Pats az összecsapás esélyese.

2. (2.) Carolina Panthers (11–0)
Ismét hozta a kötelezőt a Carolina: Ron Rivera gárdája kiütötte a Washington Redskinst. Ahogy egyre nagyobb szerepet kapnak az újoncok és a fiatalok, az együttes úgy válik egyre veszélyesebbé. Ez, az idény előtt még sokak által lesajnált alakulat már most jócskán túlszárnyalta a tőle elvártakat. Cam Newtonék duzzadnak az önbizalomtól, sikerre éhesek és nincs, aki ellen úgy mennének ki a gyepre, hogy ne nyerhetnének. A gárda a Dallas elleni találkozón sem remegett meg, a védelem két labdát is visszahordott touchdownra, megalapozva ezzel az újabb sikert. Jelenleg nincs gyenge pontja a keretnek, de nagyon fontos, hogy ne pukkadjon ki a csapat a rájátszásra – sokakkal ugyanis ez szokott történni.

3. (3.) Arizona Cardinals (8–2)
Bruce Arians csapata fantasztikus összecsapáson legyőzte a Bengalst is, ezzel tényleg elmondhatjuk, „felnőtt” a nagyok közé. Carson Palmer továbbra is parádésan játszik, igaz, túlságosan sok labdát szór el – ezúttal két interceptiont dobott –, de ennek ellenére sorra javítja a hibáit és amikor nagyon kell, szállítja a hatpontosokat. Két rendkívül nehéz hét után jöhet egy könnyebb: az Arizonának a szebb napokat is látott San Francisco ellen kell helytállnia.

A HÉT BULIJA
JOHNNY MANZIEL, IRÁNYÍTÓ – CLEVELAND BROWNS
A Browns pihenőhéten volt a tizenegyedik fordulóban, Johnny Manziel, a gárda másodéves irányítópalántája ki is használta az adandó alkalmat és szórakozott egy kicsit. Bár ne tette volna! Manzielnek már korábban is voltak alkoholproblémái – a szezon előtt elvonón is volt emiatt –, de most ismét bulizáson kapták a fiatal tehetséget. A történet azonban itt még nem ért véget, a játékos ugyanis letagadta edzői előtt az esetet, ráadásul barátait is megkérte, hogy hazudjanak róla. Ez azért is kellemetlen Manziel számára, mert csupán két hete kapta meg a kezdő pozíciót a hátralévő meccsekre, ám legújabb kisiklása után Mike Pettine vezetőedző a harmadik csapatba száműzte őt. A mindössze 22 éves sportolónak rengeteg van már a rovásán, miután a hírek szerint az edzéseken sem tündököl, sok játékot nem tud, az pedig csak a hab a tortára, hogy a pályán kívül nem bír magával. Sokba került Manzielnek az újabb buli…

A HÉT SÉRÜLÉSEI
TONY ROMO, IRÁNYÍTÓ – DALLAS COWBOYS
Romo a Dolphins ellen visszatért szezon eleji kulcscsonttöréséből, a Cowboys nyert is, viszont az irányító a Panthers elleni hálaadás napi meccsen ismét megsérült, ráadásul pont a bal vállára. Noha az orvosok megmondták Romónak, legyen óvatos, mert könnyen rásérülhet a korábbira, a 35 éves játékos úgy döntött, nem vár tovább. A diagnózis megerősítette, amitől Dallasban féltek: Romónak ismét eltört a kulcscsontja, így ebben a szezonban már nem léphet pályára. Ezek után viszont kijelenthetjük, a Dallasnak elúszott ez az idénye, Matt Cassellel biztosan nem képes megnyerni a csoportját. A franchise pedig elérkezett arra a pontra, amikor el kell gondolkoznia azon, hogy a börzén korán hoz egy irányítót és a posztra megtalálja a jövő emberét, akire újból felépíthet mindent és alapozhat.

JOE FLACCO, IRÁNYÍTÓ – BALTIMORE RAVENS
A sérülések a Ravens 2015-ös szezonját megölték, de a Rams elleni mérkőzés utolsó támadásában jött az igazi csapás, miután Joe Flacco, a Hollók irányítója térdét fájlalva sétált le a játéktérről. A vizsgálatok hamar kimutatták, a 30 éves quarterback több térdszalagja is elszakadt, ezzel véget ért számára a jelenlegi kiírás, felépülése pedig körülbelül kilenc hónapot vesz igénybe. Az egyszeres Super Bowl-győztes Flacco kiesése után Baltimore-ban elkezdhetnek tankolni a jövő évi játékosbörzére, innentől ugyanis az a lényeg, hogy minél jobb helyről draftolhasson a stáb.

A TELJES LISTA
1. (1.) New England Patriots (10–0)
2. (2.) Carolina Panthers (11–0)
3. (3.) Arizona Cardinals (8–2)
4. (6.) Denver Broncos (8–2)
5. (4.) Cincinnati Bengals (8–2)
6. (7.) Pittsburgh Steelers (6–4)
7. (8.) Green Bay Packers (7–4)
8. (5.) Minnesota
Vikings (7–3)
9. (10.) Indianapolis Colts (5–5)
10. (9.) Buffalo Bills (5–5)
11. (13.) Seattle Seahawks (5–5)
12. (14.) Kansas City Chiefs (5–5)
13. (12.) New York Giants (5–5)
14. (11.) Atlanta Falcons (6–4)
15. (19.) Chicago Bears (5–6)
16. (20.) Houston Texans (5–5)
17. (21.) Tampa Bay Buccaneers (5–5)
18. (28.) Detroit Lions (4–7)
19. (16.) New York Jets (5
5)
20. (17.) Miami Dolphins (4–6)
21. (18.) Washington Redskins (4–6)
22. (22.) Oakland Raiders (4–6)
23. (15.) Philadelphia Eagles (4–7)
24. (23.) Jacksonville Jaguars (4–6)
25. (23.) New Orleans Saints (4–6)
26. (24.) St. Louis Rams (4–6)
27. (25.) San Francisco 49ers (3–7)
28. (26.) Dallas Cowboys
(3–8)
29. (29.) Tennessee Titans (2–8)
30. (30.) Baltimore Ravens (3–7)
31. (31.) San Diego Chargers (2–8)
32. (32.) Cleveland Browns (2–8)

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
11. FORDULÓ
2015.11.20. 2.25 Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans 19–13
2015.11.22. 19.00 Detroit Lions–Oakland Raiders 18–13
2015.11.22. 19.00 Atlanta Falcons–Indianapolis Colts 21–24
2015.11.22. 19.00 Houston Texans–New York Jets 24–17
2015.11.22. 19.00 Philadelphia Eagles–Tampa Bay Buccaneers 17–45
2015.11.22. 19.00 Chicago Bears–Denver Broncos 15–17
2015.11.22. 19.00 Carolina Panthers–Washington Redskins 44–16
2015.11.22. 19.00 Baltimore Ravens–St. Louis Rams 16–13
2015.11.22. 19.00 Miami Dolphins–Dallas Cowboys 14–24
2015.11.22. 22.05 San Diego Chargers–Kansas City Chiefs 3–33
2015.11.22. 22.25 Minnesota Vikings–Green Bay Packers 13–30
2015.11.22. 22.25 Seattle Seahawks–San Francisco 49ers 29–13
2015.11.23. 2.30 Arizona Cardinals–Cincinnati Bengals 34–31
2015.11.24. 2.30 New England Patriots–Buffalo Bills 20–13
Szabadnapos: Cleveland Browns, New Orleans Saints, New York Giants, Pittsburgh Steelers
12. FORDULÓ
2015.11.26. 18.30 Detroit Lions–Philadelphia Eagles 45–14
2015.11.26. 22:30 Dallas Cowboys–Carolina Panthers 14–33
2015.11.27. 2.30 Green Bay Packers–Chicago Bears 13–17
2015.11.29. 19.00 Tennessee Titans–Oakland Raiders
2015.11.29. 19.00 Kansas City Chiefs–Buffalo Bills
2015.11.29. 19.00 Indianapolis Colts–Tampa Bay Buccaneers
2015.11.29. 19.00 Washington Redskins–New York Giants
2015.11.29. 19.00 Houston Texans–New Orleans Saints
2015.11.29. 19.00 Atlanta Falcons–Minnesota Vikings Tv: Sport2
2015.11.29. 19.00 Cincinnati Bengals–St. Louis Rams
2015.11.29. 19.00 Jacksonville Jaguars–San Diego Chargers
2015.11.29. 19.00 New York Jets–Miami Dolphins
2015.11.29. 22.05 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals
2015.11.29. 22.25 Seattle Seahawks–Pittsburgh Steelers Tv: Sport2
2015.11.30. 2.30 Denver Broncos–New England Patriots Tv: Sport2
2015.12.01. 2.30 Cleveland Browns–Baltimore Ravens Tv: Sport2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik