NFL: négy éve nem kezdett ilyen remekül a Jets

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.22. 07:05
null
Az Indianapolis Colts támadósora nem tudott mit kezdeni a New York Jets védelmével (Fotó: Getty Images)
A két TD-passzt kiosztó Ryan Fitzpatrick vezérletével a New York Jets 20–7-re győzött az Indianapolis Colts vendégeként az NFL magyar idő szerint kedd hajnali mérkőzésén.

Az Indianapolis Coltsnak óriási meglepetésre már az első perctől kezdve problémái voltak a New York Jets ellen, mind támadásban, mind pedig a védekezésben.

Andrew Luck szinte rögtön labdaeladással kezdett, amit a Ryan Fitzpatrick vezette Jets Eric Decker révén pontokra is váltott (7–0). A Colts onnantól kezdve csak futott az eredmény után, de a vendég New York-i csapat nem hagyott teret Luckéknak, akik szinte végig szenvedték a mérkőzést.

Az Indianapolis összesen ötször adta el a labdát – Frank Gore például a Jets egyyardos vonalán tette meg mindezt. A hibák sokba kerültek, a Colts védelme az utolsó játékrészre elfáradt, és Fitzpatrick egy nagyszerű támadás végén végleg eldöntötte az összecsapást, és a vendégek 20–7-re győztek.

A New York-iak 2011 óta először kezdték két győzelemmel a szezont.

NFL 2015, ALAPSZAKASZ
2. FORDULÓ
2015.09.22. 2.30 Indianapolis Colts–New York Jets 7–20
Korábban közölt eredmények
2015.09.18. 2.25Kansas City Chiefs–Denver Broncos24–31
2015.09.20. 19.00 Carolina Panthers–Houston Texans 24–17
2015.09.20. 19.00 Pittsburgh Steelers–San Francisco 49ers 43–18
2015.09.20. 19.00 New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers 19–26
2015.09.20. 19.00 Minnesota Vikings–Detroit Lions 26–16
2015.09.20. 19.00 Chicago Bears–Arizona Cardinals 23–48
2015.09.20. 19.00 Buffalo Bills–New England Patriots 32–40
2015.09.20. 19.00 Cincinnati Bengals–San Diego Chargers 24–19
2015.09.20. 19.00 Cleveland Browns–Tennessee Titans 28–14
2015.09.20. 19.00 New York Giants–Atlanta Falcons 20–24
2015.09.20. 19.00 Washington Redskins–St. Louis Rams 24–10
2015.09.20. 22.05 Jacksonville Jaguars–Miami Dolphins 23–20
2015.09.20. 22.05 Oakland Raiders–Baltimore Ravens 37–33
2015.09.20. 22.25 Philadelphia Eagles–Dallas Cowboys 10–20
2015.09.21. 2.30 Green Bay Packers–Seattle Seahawks 27–17

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik