NFL: hosszabbított az Arizona klasszisa, újabb TE a Patsnél

Vágólapra másolva!
2012.09.07. 13:23
null
Daryl Washington jó játékára hosszú ideig számíthatnak a Cardinals szurkolói (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Arizona Cardinals új, ötéves szerződést kötött Daryl Washingtonnal. A 2010-es draft második körében kiválasztott belső linebacker újonc szerződéséből még két év volt hátra, de a Cards vezetői nem tétlenkedtek és inkább időben hosszú időre a csapathoz kötötték a védelem egyik kiemelkedő játékosát.

 

A holt szezon történéseit összegyűjtő cikkünket ide kattintva érheti el!

Az előző szezonban 107 szerelést bemutató védő keresetéről egyelőre nincsenek információk. Washington az Arizona második kulcsembere, aki idén hosszabbított, korábban a védőfalember Calais Campbell írt alá öt évre 55 millió dollárért.

Szomorú hír a ligával kapcsolatban még, hogy 87 évesen elhunyt Art Modell, a Cleveland Browns (majd később a költözés után Baltimore Ravensszé váló csapat) korábbi tulajdonosa.

A Houston Texans tegnapi edzésén kisebb sérülést szenvedett Arian Foster futó és Brooks Reed szélsőlinebacker is, de mindketten felépülnek várhatóan a vasárnapi Miami Dolphins elleni összecsapásra.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

A New England Patriots TE-heteket tart, miután az elit párosa (Rob Gronkowski, Aaron Hernandez) mögé megszerezték Jake Ballardot (New York Giants), Visanthe Shiancoe-t (Minnesota Viking) és Daniel Fellst (Denver Broncos), legutóbb a Seattle-ből kivágott Kellen Winslow-nak tartottak próbajátékot, majd miután ezen elhasalt a játékos, megállapodtak a St. Louis Rams korábbi TE-jével, Michael Hoomanawanuival. A nagy létszám ugyanakkor messze nem indokolatlan, Ballardnak és Shiancoe-nak sérülés miatt az idény nagy részét (ha nem az egészet) ki kell hagynia, Hernandez várhatóan sokat lesz elkapó poszton, így igencsak nagy szolgálatot tehet a blokkolásban jeleskedő Hoomanawanui.

NFL 2012, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2012. 09. 06. 2:30 New York Giants–Dallas Cowboys 17–24
2012. 09. 09. 19:00 Chicago Bears–Indianapolis Colts
2012. 09. 09. 19:00 Minnesota Vikings–Jacksonville Jaguars
2012. 09. 09. 19:00 New York Jets–Buffalo Bills
2012. 09. 09. 19:00 Houston Texans–Miami Dolphins
2012. 09. 09. 19:00 Tennessee Titans–New England Patriots
2012. 09. 09. 19:00 Detroit Lions–St. Louis Rams
2012. 09. 09. 19:00 New Orleans Saints–Washington Redskins
2012. 09. 09. 19:00 Cleveland Browns–Philadelphia Eagles
2012. 09. 09. 19:00 Kansas City Chiefs–Atlanta Falcons
2012. 09. 09. 22:15 Green Bay Packers–San Francisco 49ers
2012. 09. 09. 22:15 Arizona Cardinals–Seattle Seahawks
2012. 09. 09. 22:15 Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers
2012. 09. 10. 2:20 Denver Broncos–Pittsburgh Steelers
2012. 09. 11. 1:00 Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals
2012. 09. 11. 4:15 Oakland Raiders–San Diego Chargers

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik