NFL: a Miami a 4. negyedben fordított a Jets ellen

Vágólapra másolva!
2014.12.02. 07:08
null
Caleb Sturgisnek kijárt a dicséret (Fotó: Reuters)
A Miami Dolphins 16–13-ra nyert a New York Jets otthonában az NFL alapszakaszának 13. fordulójában.

 

Az első negyedben a Jets szerzett vezetést, miután az elkapó Greg Salas egy trükkös játék után húszyardos touchdownt futott (7–0). A folytatásban a hazai és a vendégcsapat is csak mezőnygólokkal tudott operálni, és a csata egyértelműen a védelmeké volt, a Miami elkapója, Mike Wallace végzónában elejtett labdája tovább nehezítette együttese dolgát.

Az utolsó játékrészben végül beindult a Dolphins, egy gyors, kétperces támadássorozat után a futó Lamar Miller négyyardos touchdownjával döntetlenre módosult az állás (13–13). A New York az összecsapás során rendkívül kevésszer, csupán 13-szor próbálkozott passzjátékkal, és habár a futójáték Chris Johnson vezérletével remekül működött, a Jets csak mezőnygóltávolságig tudott eljutni, ahol azonban a rúgó Nick Folk hibázott, az ellentámadásból Caleb Sturgis viszont nem rontott, 26 yardról értékesített kísérletével pedig kialakította a 16–13-mas végeredményt.

Hiába serénykedett össze több mint 200 yardot földön a Jets, amikor nagyon kellett volna a passzjáték, akkor az irányító Geno Smith eladta a labdát (Smith egyébként összesen csak 65 passzolt yardig jutott!), de Folk is – két elhibázott mezőnygólkísérletével – jócskán benne van az újabb vereségben.

Győzelmével a Dolphins 7–5-ös mérleggel áll, így továbbra is versenyben van a rájátszásért, míg a Jets 2–10-es mutatója azt jelenti, hogy Rex Ryan csapata a játékosbörze 1/1-es választójogáért „küzd”, amelyet az alapszakasz legrosszabb statisztikájával álló gárdája kap meg.

STATISZTIKÁK
A 13. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Ben Roethlisberger (Pittsburgh)
–New Orleans 435
A legtöbb futott yard: C. J. Anderson (Denver)
–Kansas City
168
A legtöbb elkapott yard: DeAndre Hopkins (Houston)
–Tennessee
238
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard: 4011 Andrew Luck (Indianapolis)
A legtöbb futott yard: 1427 DeMarco Murray (Dallas)
A legtöbb elkapott yard: 1258
Antonio Brown (Pittsburgh)
A legtöbb szerelés: 125 Luke Kuechly (Carolina)
A legtöbb sack: 14 Justin Houston (Kansas City)
A legtöbb interception: 6
Tashaun Gipson (Cleveland)
NFL, ALAPSZAKASZ
13. FORDULÓ
2014. 11. 27. 18.30 Detroit Lions–Chicago Bears 34–17
2014. 11. 27. 22.30 Dallas Cowboys–Philadelphia Eagles 10–33
2014. 11. 28. 2.30 San Francisco 49ers–Seattle Seahawks 3–19
2014. 11. 30. 19.00 Buffalo Bills–Cleveland Browns 26–10
2014. 11. 30. 19.00 Indianapolis Colts–Washington Redskins 49–27
2014. 11. 30. 19.00 St. Louis Rams–Oakland Raiders 52–0
2014. 11. 30. 19.00 Minnesota Vikings–Carolina Panthers 31–13
2014. 11. 30. 19.00 Pittsburgh Steelers–New Orleans Saints 32–35
2014. 11. 30. 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Cincinnati Bengals 13–14
2014. 11. 30. 19.00 Jacksonville Jaguars–New York Giants 25–24
2014. 11. 30. 19.00 Baltimore Ravens–San Diego Chargers 33–34
2014. 11. 30. 19.00 Houston Texans–Tennessee Titans 45–21
2014. 11. 30.
22.05
Atlanta Falcons–Arizona Cardinals
29–18
2014. 11. 30. 22.25 Green Bay Packers–New England Patriots 26–21
2014. 12. 1. 2.30 Kansas City Chiefs–Denver Broncos 16–29
2014. 12. 2.
2.30New York Jets–Miami Dolphins13–16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik