NFL: a Falcons 56-0-ra is vezetett; Hester rekordja

Vágólapra másolva!
2014.09.19. 07:27
null
Devin Hester (jobbról a második) NFL-rekordot döntött 20. visszahordott TD-jával (Fotó: Reuters)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 3. fordulójának csütörtök esti mérkőzésén az Atlanta Falcons hazai pályán 56–14-re kiütötte a Tampa Bay Buccaneerst.

 

 

Hatalmas pofonba szaladt bele az így már három vereséggel álló Tampa Atlantában (2–1). Mire a Buccaneers megszerezte első first downját a találkozón, a Falcons már 35–0-ra vezetett, sőt a negyedik negyednek 56–0-s állással mentek neki a felek.

A Falconsnál Matt Ryan három touchdownt passzolt, ebből kettőt a 161 yarddal záró Julio Jonesnak. Emellett Steven Jackson, Antone Smith és Devin Hester pedig egy-egy futott TD-t jegyzett.

Sőt, utóbbinak volt még egy hatpontosa, ugyanis sikeresen futott vissza a Tampa célterületéig 62 yardról egy punt után – ezzel egyébként megdöntve a punt vagy kirúgás utáni visszahordott TD-ok rekordját az NFL-ben. Eddig Deion Sandersszel holtversenyben állt az élen 19 visszavitt touchdownnal.

A Tampa az utolsó játékrészben két TD-nal szépített valamelyest az eredményen, ezzel elkerülve a klubtörténelem legnagyobb különbségű vereségét.

NFL
3. FORDULÓ
2014. 09. 19.2.25Atlanta Falcons–Tampa Bay Buccaneers56–14
2014. 09. 21.19.00Buffalo Bills–San Diego Chargers
2014. 09. 21.19.00Cincinnati Bengals–Tennessee Titans
2014. 09. 21.19.00Cleveland Browns–Baltimore Ravens
2014. 09. 21.19.00Detroit Lions–Green Bay Packers
2014. 09. 21.19.00St. Louis Rams–Dallas Cowboys
2014. 09. 21.19.00New England Patriots–Oakland Raiders
2014. 09. 21.19.00New Orleans Saints–Minnesota Vikings
2014. 09. 21.19.00New York Giants–Houston Texans
2014. 09. 21.19.00Philadelphia Eagles–Washington Redskins
2014. 09. 21.19.00Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts
2014. 09. 21.22.05Arizona Cardinals–San Francisco 49ers
2014. 09. 21.22.25Miami Dolphins–Kansas City Chiefs
2014. 09. 21.22.25Seattle Seahawks–Denver Broncos
2014. 09. 22.2.30Carolina Panthers–Pittsburgh Steelers
2014. 09. 23.2.30New York Jets–Chicago Bears

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik