NFL: sztárjait veszítheti el a Cowboys, Beckham megállíthatatlan

Vágólapra másolva!
2015.03.02. 15:16
null
Dez Bryant és DeMarco Murray távozása esetén nagy bajban lehet a Dallas (Fotó: Action Images)
A New England Patriots sikerével véget ért a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2014–2015-ös szezonja, és a csapatok már a következő, 2015–2016-os kiírásra készülnek. Legújabb sorozatunkban górcső alá vesszük mindegyik együttest, valamint azt, hogy mely gárda hogyan tudna sikeresebbé válni. Az első részben az AFC Északi négyesével foglalkoztunk, míg a másodikban Peyton Manning visszavonulását taglaltuk, valamint az AFC Nyugati divízióját néztük meg. Szériánk harmadik fejezetében rátértünk a Super Bowl-győztes Patsre és kihívóira, a legújabb, negyedikben pedig az AFC Déli kvartettjét vizsgáltuk meg. Az ötödik részben elérkeztünk az NFC-hez, és elsőként az előző idény leggyengébb csoportját, a Délit veséztük ki. A legújabb fejezetben a Dallas Cowboyst és Philadelphia Eaglest is felvonultató NFC Keletet vesszük át.

 

Dallas Cowboys (12–4)

Érdekesen indult a holt szezon Dallasban, miután Jerry Jones tulajdonos úgy döntött, hogy elküldi csapata egyik legjobbját, a passzsiettető DeMarcus Ware-t. Ware egyre gyakrabban sérült meg, fizetése pedig kirívóan magas volt, így Jones úgy döntött, feláldozza a fizetési sapka miatt. Mellette távozott a szebb napokat is megélt, szintén sérülékeny Miles Austin elkapó, Phil Costa falember és Kyle Orton irányító.

Az érkezők középkategóriás játékosok voltak, hiszen a Cowboysnak még ezek után is nagyon kevés helye volt a sapka alatt. Henry Melton és Jeremy Mincey a védőfalba, az előbb Oaklandben, majd utána Baltimore-ban is leszereplő Rolando McClain pedig a linebacker sorba jött. A drafton némi meglepetésre elsőként Zack Martin guardra esett a választás, őt a passzsiettető Demarcus Lawrence, és a linebacker Anthony Hitchens követte. Lawrence már az előszezonban megsérült, így csak az alapszakasz végén csatlakozhatott társaihoz, ám összességében kijelenthetjük, nagyon jól ügyeskedett Jones.

Tony Romo vezetésével elképesztően jó támadójáték állt össze, az előtte dolgozó fal pedig fantasztikusan takarított a futásoknál és a passzjátéknál egyaránt. A gépezetet pont a sokoldalúsága tette ennyire hatékonnyá, és Romo 3705 yardja mellett 34 touchdownpasszt osztott szét, 113.2-es irányítómutatója pedig magasan karrierje legjobbja volt. Mellette „előkerült” DeMarco Murray futó is, aki végre kibírt egészségesen egy szezont, és ennek meg is lett az eredménye, hiszen 1845 yardja mellett 13 TD-t is elért. Romo és Murray mellett jócskán kivette a részét a jóból Dez Bryant is, ő 1320 yarddal és 16 TD-elkapással vétette magát észre.

Mindenki kihozta magából a maximumot, és ez a másik oldalon sem volt másképp, a védelemben lassan vezérré előlépő McClain megmutatta, hogy sosem volt gond a képességeivel, és zseniálisan tud játszani – ha akar. Habár a szezon előtt ismét megsérülő Sean Lee kiválása hatalmas csapásnak tűnt előzetesen, a lesajnált egység végül tudása legjavát adva a jobbak közé emelkedett. A Cowboys gépezetének még Romo hátsérülése sem tudott megálljt parancsolni, és végül sorban szállították a győzelmeket – hol Romo, hol pedig Murray és Bryant hathatós segítségével. A vége 12–4-es mérleg lett, amellyel a Dallas megnyerte az NFC Keleti csoportját.

A rájátszásban aztán a Lions elleni Wild Card összecsapás után pellengérre került a csapat – miután többek között egy vitatható szituáció miatt is – noha végül sikerült megfordítania a mérkőzést, és továbbment a főcsoport-elődöntőbe. Ott aztán a Packers túl nagy falatnak bizonyult Romóéknak, és egy nagyszerű találkozón alulmaradtak Aaron Rodgersékkel szemben. Annak ellenére, hogy sokan a Super Bowlra is esélyesnek tartották a Dallast, nincs ok a szégyenkezésre, mert nagyon jó idényt zárt a gárda. Zack Martin még az Év támadó újonca címért is versenyben volt, Hitchens pedig szépen csöndben megbízható, sokoldalú védőjátékossá nőtte ki magát, akire a jövőben sokkal nagyobb teher is hárulhat. A szélső hátvéd Brandon Carr viszont jó ideje csak szenved, és brutális fizetése szinte egyértelművé teszi, hogy hamarosan megválnak tőle. Orlando Scandrick minőségi szintet képvisel, ám mellé valakire nagy szükség lesz, hogy a passz ellen feljavuljon az egység. Ha Lee visszatér, és egészséges tud maradni, nagy erősítés lesz, főleg, ha a szabadügynökké váló McClain is marad a csapatnál.


A legfontosabb azonban mégis a Bryant, Murray páros lesz, ugyanis mind a két sztárnak lejár a szerződése, és elvesztésük nem várt következményekkel járhat. Murrayt a hírek szerint elengedi a vezetőség, Bryant körül viszont az utóbbi hetekben folyamatos pletykaáradat és cirkusz ment, volt cimborái ugyanis olyannyira megsértődtek rá, hogy bosszúból megszellőztettek egy videót, amin a játékos állítólag balhéba keveredett egy áruház parkolójában és eltiltást érően viselkedett.

Mint kiderült, a videó hazugság volt, ám a Cowboys és az elkapó között még mindig megy a huzavona, hiszen Bryant évi 15-16 millió dollár körüli fizetést szeretne megkapni, Jonesék viszont ezt szeretnék 12 millió körülre letornászni. A fizetési sapkában jelenleg 17 millió dollár körüli hely van, tehát az szinte biztos, hogy a csapat nem tudja majd megtartani mindkét sztárját, a kérdés már csak az, ki marad, és ki távozik. A védőfalba nem ártana némi erősítés, mind a futás, mind pedig a passzvédekezést tekintve. Ha Murray megy, akkor új futót kellene hozni, ha pedig Bryant, akkor még egy első körös elkapó kiválasztására is nagy esély lesz. A 26 éves wide receiver egy szezont szinte biztosan marad, mivel a Dallas franchise taget rak majd rá. Doug Free szélső falember távozása biztosra vehető, hiszen elvárásait nem fizeti meg a vezetőség.

Rendkívül nehéz lesz egyben tartani a keretet, ám jelenleg Murray tűnik a legkönnyebben pótolhatónak, ha a helyére sikerül megfelelő pótlást találni, akkor nem várható jelentős visszaesés az egységtől. Jason Garrett vezetőedző számára nagy feladat lesz, hogy a 2014–2015-ös kiírásban megismételjék az előző idényben elért kiváló eredményt.

Chip Kelly aligha lehet elégedett az idény befejezésével (Fotó: Action Images)
Chip Kelly aligha lehet elégedett az idény befejezésével (Fotó: Action Images)


Philadelphia Eagles (10–6)

Remek szezonkezdet után végül csalódást jelentő befejezést produkált a Philadelphia Eagles. A 10–6-s mérleg nem rossz, ám a csapat utolsó hetekben nyújtott teljesítménye így is kiábrándító volt. Az előszezon feszültségek közepette indult, Chip Kelly vezetőedző ugyanis megelégelte az elkapó DeSean Jackson állandó kritikáját és az öltözőben tanúsított viselkedését, és „vészjósló társasági életét”, illetve állítólagos bandázását felhasználva úgy döntött, kipenderíti a sztárt a keretből. Volt, akinek ez nem tetszett, mint a futó LeSean McCoy, ám néhány napon belül lecsillapodtak a kedélyek, és folytatódhatott a megkezdett építkezés. A több lehetőség reményében Michael Vick, Jason Avant és Patrick Chung is tovább állt Philadelphiából.

A parádés 2013–2014-es idényt felmutató irányító, Nick Foles megkapta maga mellé vetélytársnak Mark Sanchezt, a trükkös játékok érdekében pedig Kelly megszerezte a villámléptű Darren Sprolest a New Orleanstól. A szélső hátvéd Nolan Carroll mellett aláírt Malcolm Jenkins is, aki szintén a Szenteknél töltötte karrierje első éveit, ám csalódást keltő teljesítménye után végül kiengedték a piacra. A börzén első körben hatalmas meglepetésre a passzsiettető Marcus Smith-re esett a választás, a másodikban az elkapó Jordan Matthewsra, az viszont mindent elmond, hogy Matthewson kívül egyetlen újonc sem nyújtott értékelhető produkciót, a legtöbben még csereként sem nagyon kerültek pályára.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

Az alapszakasz aztán jól kezdődött, és a hatodik forduló után már 5–1-es mutatóval állt az Eagles. McCoynak azonban szemmel láthatóan nem ment olyan jól, mint az elmúlt szezonban, és a némileg gyengébb futójáték mellett Foleson is megnőtt a teher, ekkor pedig elkezdtek megmutatkozni a hibái. Habár szépen termelte a yardokat, nyolc mérkőzésen 13 eladott labdája jól mutatta, nem biztos, hogy ő a jövő. 2163 yardja mellett 13 TD-t passzolt, ám a nyolcadik játékhéten bekövetkezett kulcscsonttörése egyben a szezon végét jelentette. Ekkor lépett előre Sanchez, aki azt hozta, amit előzetesen vártak tőle. Kelly „irányítóbarát” rendszerében közepes teljesítményre futotta, ám nem is az volt a feladata, hogy a hátán vigye a gárdát. A támadófalat sorozatos sérüléshullám sújtotta, McCoy azonban még így is összeserénykedett 1319 yardot és 5 TD-t, átlagán viszont meglátszott, hogy az előtte dolgozó ötösben gondok voltak.

Jackson távozása után előlépett a térdszalagszakadásból visszatérő Jeremy Maclin (1318 yard, 10 TD), aki első számú elkapóvá tudott válni, mögötte pedig az újonc Matthews (872 yard, 8 TD) kezdett hétről hétre egyre jobban kibontakozni. A védelemben viszont sokkal több gond akadt. Nem elég, hogy Mychal Kendricks hetekre kidőlt, a hátsó tengely elképesztően visszaesett. Cary Williams folyamatos szájalásának hatalmas égés lett a vége, a mellette játszó Bradley Fletcher szintén siralmasan játszott, aminek az lett a vége, hogy passz ellen hatástalan lett az egység. A söprögető Nate Allen rendre bizonyította, hogy nem kezdőszint, és a szekció gyengülésével egyenes arányban jöttek a vereségek. A pazar szezonkezdet vége az lett, hogy az Eagles már az utolsó fordulóban tudta, nem juthat be a rájátszásba. Összességében tehát hiába a pozitív mérleg, ez pont arra volt elég, hogy a rájátszás mellett erős draftcetlije se legyen az együttesnek.

Mariotára lecsapnak a Sasok? (Fotó: Action Images)
Mariotára lecsapnak a Sasok? (Fotó: Action Images)

Az alapszakasz vége után Kelly összekapott Howie Roseman általános igazgatóval, aminek a következménye az lett, hogy Rosemant „lefokozták”, míg Kelly tulajdonképpen szabad kezet kapott. Ez a vita azért is lehet lényeges a jövőt tekintve, mert Kelly köztudottan nagy rajongója a börzére érkező Heisman-győztes irányítónak, Marcus Mariotának. Nem is meglepő, hogy nap mint nap jönnek a hírek, hogy a Philly az 1/20-as pozíciójával felfelé mozogna majd, és egy top cetlit megszerezve elvinné Mariotát. Az ötlet sokakat megoszt, ám Mariota játékát nézve ő az, aki igazi gyémánt lenne Kelly rendszerében. Ez a húzás azonban rendkívül sokba kerülhet a Sasoknak.

Körülbelül 22 milliós helye lesz a Philadelphiának az erősítésekre, ráadásul már meg is vált Todd Herremans támadófalembertől, aki több poszton volt bevethető volt, viszont sérülése aggodalommal töltötte el a csapat vezetőit. Herremanst minden bizonnyal követik még néhányan, ám ha a jelenlegi lyukakat nézzük, akkor sincs minden rendben. Maclin szabadügynök lesz, megtartása pedig könnyen lehet, hogy évi 10 millió dollárnál kezdődik. A támadófal lassan elöregszik, így indokolt lehet a vérfrissítés, a védelemnél a korábban már említett hátsó négyest kell elsőként rendbe rakni. Szélső hátvéd(ek)re szükség lesz, valamint legalább egy jó söprögetőre is. Nem árt odafigyelni a passzsiettetőkre is, mert Trent Cole már öreg, Smith hiába volt első körös, eddig hatalmas tévedésnek tűnik, Brandon Graham pedig szabadügynök lesz, és a hírek szerint több gárda kívánságlistáján is szerepel.

A legnagyobb talány mégis az lesz, vajon érkezik Mariota, vagy továbbra is Folesszal képzeli el a jövőt Kelly? A kérdésre április végén megkapjuk a választ, ám bárhogy is alakul, van olyan jó a keret, hogy bejusson a rájátszásba.

A megállíthatatlan Odell Beckham Jr. (Fotó: Action Images)
A megállíthatatlan Odell Beckham Jr. (Fotó: Action Images)


New York Giants (6–10)

Felemás szezont tudhat maga mögött a Giants. 6–10-es mérlege csalódást keltő, csoportjában ráadásul csak a Washingtont tudta legyőzni (igaz a Redskinst kétszer is), a Dallas, Philadelphia párossal azonban nem bírt. Tom Coughlin vezetőedző és a stáb sem bízta pedig a véletlenre, és a holt szezonban jelentős mennyiségű játékost csábított a csapathoz.

A támadókhoz Rashad Jennings futó, Geoff Schwartz, John Jerry és J. D. Walton falember érkezett, míg a védelembe Robert Ayers passzsiettető, Jameel McClain linebacker, a Dominique Rodgers-Cromartie, Walter Thurmond, Zackary Bowman szélső hátvéd trió, és Quintin Demps söprögető csatlakozott.

A börzén elsőként az elkapó Odell Beckham Jr.-ra esett a választás, de megemlítendő még Weston Richburg falember és Andre Williams futó.

Elbúcsúzott New Yorktól Hakeem Nicks, Andre Brown, a tight end Brandon Myers, David Diehl, Kevin Boothe és David Bass, akik egyaránt a támadófal tagjai voltak, továbbá Linval Joseph és Justin Tuck is a távozás mezejére lépett, a hátsó szekcióból pedig a söprögető Ryan Mundy, Will Hill párost, és a szélső hátvéd Terrell Thomast hagyták elmenni.

Míg a passzjáték jól ment, addig a futás már akadozott, így a támadógépezet eléggé egysíkúvá és kiszámíthatóvá vált. Eli Manning az előző szezonban felmutatott horrorisztikus számain rendkívül sokat tudott javítani, 4410 passzolt yardja mellett 30 TD-t osztott szét, noha 18-szor el is adta a labdát. Williams és Jennings hiába futott ketten együtt 1360 yardot és 11 TD-t, kísérletenként megtett gyenge átlaguk viszont jól mutatta, hogy a támadófal nem tudott megfelelően takarítani előttük.

Az újonc Odell Beckham Jr. viszont fantasztikusan játszott első évében, számtalan rekordot megdöntve 12 (!) meccsen végül 1305 yardot és 12 touchdownelkapást jegyzett, ami egészen elképesztő! Dallas elleni, hatpontot érő elkapása ráadásul minden idők egyik legnagyobb egykezese villanása volt. Mellette Reuben Randle (938 yard, 3 TD) fel tudott nőni a feladathoz, és kiváló második számú célponttá vált. Nagy szükség is volt rá, mivel Victor Cruz csupán hat mérkőzésen léphetett pályára, majd súlyos térdsérülése miatt végül sérültlistára került. Az alapszakasz összességében így is inkább a csalódást keltő eredményekről szólt, hiszen ahogy már említettük, saját négyesén belül csak a Redskinst tudta legyőzni, összességében pedig egyáltalán nem tudta meglepni erősebbnek tűnő ellenfeleit, sőt, a mezőny egyik leggyengébbjétől, a Jaguarstól még ki is kapott.

A védelemben a szélső hátvád Prince Amukamara szenvedett hamar súlyos sérülést, Rodgers-Cromartie pedig rendszeresen a pályán volt, ám ép porcikája szinte alig maradt, és mindene fájt, így a passz ellen sebezhetővé vált az egység. Emellett a futás megállítása is borzalmasan ment, meglátszott a linebacker sorban uralkodó tehetséghiány.

Tom Coughlin vezetőedzőben továbbra is bízik a vezetőség, ennek eredményeképpen egy évvel meghosszabbították szerződését, Perry Fewell védőkoordinátortól viszont megváltak. Az együttesnek körülbelül 17 millió dollárnyi helye lesz új játékosokra, ám Jason Pierre-Paul passzsiettető szabadügynök lesz, az ő megtartása pedig rendkívül fontos lenne. Ha viszont új szerződést kap, akkor jelentősen megcsappan majd a sapka alatti mozgásterület, így roppant nehéz lesz a folytatás. A drafton a 9. pozícióból választhat a stáb, ezzel a cetlivel jó eséllyel olyasvalaki érkezik majd New Yorkba, aki rendszeresen terrorizálni tudja az ellenfél irányítóját.

(Fotó: Action Images)
(Fotó: Action Images)


Washington Redskins (4–12)

3–13-as 2013–2014-es mérlege után nem sokat javult a Redskins. A holt szezon pedig többet ígért, hiszen bevásárolt a klub, és többek között a rivális Eaglestől kivágott DeSean Jackson is a fővárosban kötött ki. Rajta kívül a támadósorba az irányító Colt McCoy, az elkapó André Roberts, a falember Shawn Lauvao, míg a védelembe a Dallasban pazarul teljesítő Jason Hatcher, és a veterán söprögető Ryan Clark lett szerződtetve. A drafton elsőként (a második körben) meglepetésre a passzsiettető Trent Murphyre esett a csapat választása, míg a falba Morgan Moses és Spencer Long érkezett, valamint a hátsó négyeshez a szélső hátvéd Bashaud Breeland csatlakozott.

A vezetőség megvált a Mike Shanahan főedzőtől és fiától, Kyletól is, aki a támadásokért volt felelős. A vezetőedzői állást a Cincinnati korábbi offensive koordinátora, Jay Gruden kapta meg, akitől természetesen nagyon sokat vártak előzetesen a csapatnál.

Az esztendő mégsem a játékról szólt, hanem leginkább a balhékról. Gruden ugyanis már az első hetekben összekülönbözött Robert Griffin irányítóval, akit a Redskins még a 2012-es drafton választott ki a második joggal (Andrew Luck volt az 1/1). Gruden elmondása szerint Griffin túlságosan sokat gondolt magáról, és az edzésekhez való hozzáállása sem volt megfelelő, a 47 éves szakember pedig nem félt nyilvánosan megkérdőjelezni a 25 esztendős játékos tehetségét, amit a Griffin nem viselt jól, és természetesen azonnal visszavágott.

Griffin a pályán sem szolgált rá edzője elismerésére, a második játékhéten bekövetkezett sérülése ráadásul hetekre pályán kívülre kényszerítette. Bokazúzódása miatt legközelebb már csak a kilencedik fordulóban szerepelhetett. Izgalmas mérkőzések előtt állt tehát a Washington, ám Kirk Cousins csereirányító a lendületes bemutatkozás után hamar visszaesett, így végül a harmadik számú Colt McCoy is megkapta az esélyt a bizonyításra. Nem is volt rossz, viszont amikor épp belejött volna, pont akkor gyűrűzött a Griffin-botrány, és Gruden úgy döntött, ismét megadja a lehetőséget a szebb napokat is megélt játékosnak. McCoy lett a döntés áldozata, így hamar elvesztette kezdőposztját.

A fővárosi gárda általában szenvedve, 4 győzelmet tudott összekaparni a 2014–2015-s alapszakaszban, és ezzel a csoportja utolsó helyén végzett. A támadóegység mérkőzésenként csupán 18.8 pontot tudott felrakni a táblára, míg a védelem passz megállításában a mezőny végén tanyázott, és a futás ellen is csak a liga második felében volt. Brian Orakpo passzsiettető, és DeAngelo Hall szélső hátvéd is hamar megsérült, a két játékos kiesése pedig szemmel láthatóan nagy gondokat okozott a csapatrészben. Jackson hiába játszott remekül (1169 yard, 6 touchdown), a gyenge támadófal olyannyira megnehezítette az irányítók és a futójáték dolgát, hogy ezáltal a passzgépezet is megakadt. Alfred Morris túljutott az 1000 futott yardon (1074 yard, 8 TD), ám 4.1-es átlagán meglátszott, hogy nem elég hatékony az előtte dolgozó ötösfogat.

Gruden első szezonjában tehát csalódást keltő teljesítménnyel rukkolt elő a gárda, és az alapszakaszt követően fel is merült a pletyka, hogy a szakember távozhat, ám a vezetőség biztosította arról, hogy megbízik benne, így a továbbiakban is folytathatja a munkát. A stábban volt viszont változás, ugyanis Scot McCloughan lett kinevezve általános igazgatónak, Jim Haslett védelmi koordinátornak pedig megköszönték eddigi munkáját, és megváltak tőle.

SZAVAZÁS

Ön szerint kit választanak ki elsőként a 2015-ös NFL-drafton?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Hogy a sikertelen kiírás után mi vár a Redskinsre? Nehéz lesz jelentősen feljavulni, az biztos, a körülbelül 16 millió dolláros hely a sapka alatt ugyanis nem teszi lehetővé a minőségi erősítéseket. A Ryan Kerrigan, Brian Orakpo passzsiettető páros egyaránt szabadügynök lesz, ám utóbbit szinte biztosan hagyja távozni a Skins, előbbi elengedése viszont hatalmas hiba lenne. Ám ha Kerrigan marad, akkor is kellene mellé valaki, aki állandóan képes terror alá vonni az ellenfél irányítóját. Passz ellen a hátsó négyesbe több kezdőkaliberű játékosra is szükség volna ahhoz, hogy hatékonyabbá váljon az egység. A támadófal sem túlságosan jó, így ott is várható a vérfrissítés. A drafton a top 5-ben választhat elsőként a klub, ez a cetli minden bizonnyal irányítósiettetőre lesz felhasználva.

Természetesen sok múlik azon, Griffin milyen produkciót nyújt majd a következő szezonban, valamint egészséges tud-e maradni. Ha igen, akkor még a gyengébb kerettel sem tűnik lehetetlen célkitűzésnek a rájátszásba való bejutás.

AZ NFC EAST VÉGEREDMÉNYE
1. Dallas Cowboys* 16 12 4
0 467–352 0.750
2. Philadelphia Eagles 16 10
6
0 474–400 0.625
3. New York Giants 16 6
10
0 380–400 0.375
4. Washington Redskins 16 4
12 0 301–438 0.250

A *-gal jelölt csapat továbbjutott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik