Rodgersék legyőzték Bradyéket az „előrehozott Super Bowlon”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.30. 23:02
null
A kép csalóka, egyik csapat sem „szállt még el” – sőt... (Fotó: Action Images)
A New Orleans Saints a rájátszásba jutás szempontjából fontos győzelmet aratott a Pittsburgh Steelers ellen az NFL alapszakaszának 13. fordulójában. A St. Louis Rams váratlanul nagy különbséggel nyert – 52–0-ra az Oakland Raiders ellen. A Jacksonville Jaguars hatalmas meglepetésre legyőzte a már 21–0-ra is vezető Giantset. A Carolina Panthers továbbra sem találja a jó utat, míg az Indianapolis Colts 49 pontot pakolt fel a táblára a Washington Redskins ellen. A nap rangadóján a Green Bay otthon legyőzte a New Englandet.

 

A 22 ÓRA UTÁN KEZDŐDŐ MÉRKŐZÉSEKEN

Az előrehozott Super Bowl. Csak így aposztrofálták a tengerentúlon a 13. forduló rangadóját, a Green Bay Packers New England Patriots elleni összecsapását. Persze nem véletlen, hiszen az első négy fordulót követően a Hazafiak 7–0-s mérleget tudtak felmutatni, a „sajtfejűek” pedig a legutóbbi nyolc meccsen 7–1-et. A két irányító pedig MVP-formában dobált.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

Tom Brady (22/35, 245 yard, 2 TD) és Aaron Rodgers (24/38, 368 yard, 2 TD) első (kezdőként megvívott) találkozóján az első negyedben tarolt a Packers. Miután a „sajtfejűek” két támadása is mezőnygólig jutott, a játékrész lezárása előtt Aaron Rodgers 32 yardos touchdownpasszt adott Richard Rodgersnek.(13–0)A második negyed elején felébredt a Pats, Brandon Bolden futott touchdownjával szépített, Mason Crosby azonban újabb mezőnygóllal jelentkezett.(16–7)

Két perccel a félidő vége előtt a Packers red zone-jában voltak Bradyék, ennek az időszaknak a legjobb támadó-, valamint védősora találkozott egymással – az első félidő utolsó két percében a Patriots szerezte a legtöbb pontot, a Packers pedig még nem engedett TD-t. Eddig. Brandon LaFell TD-jának köszönhetően először szerzett pontot a Packers soros ellenfele kevesebb mint két perccel a szünet előtt.(16–14)Nem volt vége az első félidei izgalmaknak, Rodgers 23. kísérletéből a 14. sikeres passza után Jordy Nelson egy 45 yardos touchdownnal 23–14-re növelte a hazaiak előnyét. A Packers irányítója parádés szezont fut az első félidők tekintetében 22 touchdown, 0 interception a statisztikája.

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2014-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A harmadik negyedben nem került fel pont az eredményjelzőre, mivel az egyetlen lehetőséget Crosby 40 yardról, mezőnygólkísérletből elhibázta. A záró játékrész elején azonban Brady egyenlített Rodgersszel szemben a TD-okat illetően (2–2) a Pats pedig feljött két pontra.(23–21)

Kilenc perccel a vége előtt Davante Adams ugyan megverte egy az egyben emberét, kicsúszott a kezéből Rodgers átadása, így negyedszer sem tudott touchdownt szerezni a red zone-ból a Packers, csak az újabb mezőnygól jutott a Green Baynek.(26–21) Ugyanebben a statisztikában Brady sokkal jobban 3/3-mal állt.

A mérkőzés vége előtt három perccel azonban sackelték (ez volt az első a találkozón) 20 yardra az end zone-tól a Pats irányítóját, Bill Belichick azonban úgy döntött, nem mennek neki a negyedik kísérletnek. Stephen Gostkowski azonban 47 yardról elrontotta a rúgást.

A hátralévő időben a Packers megtartotta a labdát és lefuttatta az időt, így 26–21-re nyert, mind a hat hazai találkozóján győzött ezzel. A találkozó után mindkét együttes 9–3-as mutatóval maradt csoportja élén.

A házigazda 13 perccel tovább birtokolta a labdát (36:25–23:25), 168 yarddal többet haladt (478–320), ehhez képest a végletekig kiélezett összecsapást láthattak a szurkolók – ebben persze nagyban közrejátszott a vörös zónában bemutatott 0/4–3/3-as mutatók közötti óriási különbség.

Aaron Rodgersék ünnepelhettek a végén (Fotó: Action Images)
Aaron Rodgersék ünnepelhettek a végén (Fotó: Action Images)

 

A Nemzeti főcsoport első helyezettje is elbukott, a sérült Carson Palmer nélkül lejtmenetnek induló Arizona Cardinals a csupán ötödik sikerét arató, de a csoportját így is vezető Atlanta Falcons otthonában maradt alul. Nagyon bekezdtek a hazaiak, Matt Ryan (30/41, 2 TD, 1 interception) már az első negyedben kiosztott két hatpontos átadást, előbb Levine Toilolo, majd Julio Jones szerzett TD-t, a kettő között pedig Matt Bryant is értékesített egy közeli mezőnygólt – illetve Devin Hester is bemutatott egy 68 yardos, punt utáni visszahordást (17–0).

Ryan a második negyedben Rashad Johnsonnak adott 88 yardos TD-passzt, apró probléma, hogy a nevezett úriember a vendégeknél játszik, interception utáni visszahordásával pedig szépített a Cardinals – de hét pontnál közelebb nem tudott már kerülni, a házigazda pedig Bryant mezőnygóljvaival is könnyedén növelte előnyét. A Falconsnál mindenképpen ki kell emelni Julio Jonest, aki 189 elkapott yardot tett a közösbe, de Harry Douglas 116 elkapott és Steven Jackson 101 futott yardja is kiemelendő a Cardinals kiváló védelme ellen (29–18).

A Saints nagyon fontos győzelmet aratott a Pittsburgh ellen – Brees remekelt (Fotók: Reuters)
A Saints nagyon fontos győzelmet aratott a Pittsburgh ellen – Brees remekelt (Fotók: Reuters)

Két 7–4-es gárda találkozóját rendezték Baltimore-ban, ahol a Ravens a Chargerst fogadta.
Philip Rivers ezúttal sem húzta ki labdaeladás nélkül, a Ravens agresszív védelme pedig nem nagyon engedte, hogy a Chargers kiváló irányítója kibontakozzon. A Baltimore Torrey Smith 16 yardos TD-elkapásával és egy mezőnygóllal gyorsan tízpontos előnybe került, ám még az első negyed végén Rivers is feléledt, Keenan Allennek kiosztott tizenkét yardos, hatpontos passzával 10–7-re feljött a San Diego. A nagyszünetig már csak mezőnygólok születtek, így a Baltimore 16–10-es vezetéssel vonulhatott pihenőre.

A harmadik negyed elején Malcom Floyd 59 yardos elkapása után fordíthatott volna a Chargers, ám ezúttal is csak mezőnygólra futotta, míg a Baltimore támadógépezete ismét büntetett, Torrey Smith elkapó második touchdownjával 23–13-ra módosult az állás. Ryan Mathews, a vendég együttes futója nagyon gyenge átlaggal szaladgált, ám 14 yardos megiramodásával 23–20-ra visszahozta csapatát a meccsbe. Hat perccel a vége előtt Joe Flacco egyyardról rohant be a Chargers célterületére (30–20).

Allen második touchdownelkapásával 30–27 volt az állás, a Hollók pedig el is meneteltek egészen mezőnygól-távolságig, amit Justin Tucker értékesített (33–27), így a San Diegónak két perce volt arra, hogy fordítson, és ezt csak TD-nal tehette meg. Rivers ennek megfelelően mindent bevetett, és nem is tudott hibázni, amikor nagyon kellett, rendre nagy játékokkal állt elő. Eddie Royal egyyardos pontszerzésével a Chargers 34–33-ra fordított, és Flacco hiába adott két hatalmas labdát elkapóinak, az óra lepörgött, így a Chargers 8–4-re módosította mérlegét.

Két rájátszásért küzdő gárda összecsapásán a Pittsburgh Steelers csak szenvedett a New Orleans Saints ellen. Ben Roethlisberger kifejezetten rosszul játszott a találkozó első félidejében, legalább három interceptiont dobhatott volna. A másik oldalon Drew Breesnek viszont nem remegett meg a keze, előbb a tight end Benjamin Watsont, majd Lorig Shayne-t találta meg touchdownpasszával, így a Saints 14–6-os előnnyel mehetett félidőre.

Big Ben a második játékrészt is szörnyen kezdte, eladott labdájából rögtön hét pontot pakolt fel a táblára a New Orleans (23–10). Le'Veon Bell egyyardos touchdownjával feljött nyolc pontra a Pittsburgh (21–13), ám Brees erre 69 yardos bombával válaszolt, amit Kenny Stills váltott TD-ra (28–13). Shaun Suisham rúgására Marques Coltson válaszolt háromyardos TD-nal, így a Saints 19 pontos fórba került tíz perccel a lefújást megelőzően (35–16). Roethlisberger négyyardos TD-passza Antonio Brownnak, majd sikeres kétpontos kísérlete már későn jött (35–24), hiába ismételte meg ugyanezt a forgatókönyvet a Steelers, így is csak 35–32-re tudott szépíteni.

Az Indianapolis két elvesztett labdával kezdte a Redskins elleni mérkőzést, Andrew Luckék sikeréhez azonban így sem férhetett kétség. Luck hibáit a Skins csupán három ponttal büntette, míg a Colts támadósora egymás után háromszor is beköszönt, gyorsan, 21–3-mas előnybe kerülve. A szünet vége előtt Roy Helu 21 yardos TD-jával, és a harmadik negyed elején az Indy védelmének hatalmas bakija után a Washington lőtávolságba került, ám az újonc Donté Moncrief 48 yardos pontszerzésével, és a védelem visszahordott hétpontosával a Colts hamar egyértelművé tette, hogy mindenképp meg akarja nyerni az összecsapást (35–17). DeSean Jackson 42 yardos TD-jával már csak tizenegy volt közte, a Redskins elkapójának villanása jól mutatta, hogy a néhány perccel előtte megsérült szélső hátvéd, Vontae Davis hiánya micsoda csapás lehet az Indianapolisnak. Luck viszont rendre megtalálta a Redskins védelmének gyengepontjait, Fleener 73 yardos TD-elkapásával pedig 18 pontos fórba került a Colts (42–24).

A fővárosi együttes egy remek sorozat végén felrakott három pontot a táblára, Moncrief viszont ismét villant, 79 yardos elkapása után az Indianapolis 49 egységen állt (49–27). Luck ezzel a touchdonwpasszal átlépte a 350 yardot, és ötödik hatpontos átadását jegyezte. A hátralévő időben a hazaiak már csak futtatták az időt, míg a Washington hatástalannak bizonyult, 49–27-es győzelmével a Colts 8–4-es mutatóval rendelkezik.

Nem mindennapi győzelem St. Louisban
Nem mindennapi győzelem St. Louisban

A TÖBBI MÉRKŐZÉSEN

Nagyon fontos lépést tett a Bengals a csoportgyőzelem felé, miután 14–13-ra megverte a Buccaneerst.

A Vikings speciális egységének hála megsemmisítő csapást mért a Panthersre, míg a Houston otthon pakolt be 45 pontot a romokban lévő, kezdő irányítóját – Zach Mettenbergert – elveszítő Tennessee-nek. J. J. Watt ismét kikényszerített egy fumble-t, ami után ő szedte össze a labdát és volt egy TD-elkapása is. A Houston MVP-aspiránsának három hét alatt ez volt a második mérkőzése, amikor egy meccs alatt érte el ezeket a bravúrokat. Az elmúlt öt évben egyetlen játékosnak sem sikerült ez – egyszer sem...

Történelmi pofonba szaladt bele a Raiders St. Louisban, ahol Derek Carrék pontot sem tudtak felrakni a táblára, a Rams ezzel szemben 52(!) egységet is, amely így 52–0-s sikerével hatalmas győzelmet aratott.

A forduló egyik legnagyobb meglepetése a Jaguars sikere a Giants ellen. Gus Bradley csapata 25–24-re múlta felül ellenfelét (úgy, hogy 21–0-ról fordított), a védelem két TD-t is szerzett. A Bills védelmének hála nyert a Brown ellen, ahol már az újonc Johnny Manziel irányított az összecsapás végén, ám még ő sem tudta visszahozni a sírból a mérkőzést.

A Denver Broncos tulajdonképpen egy negyed alatt dűlőre jutott a Kansas City Chiefs vendégeként, ugyanis Demaryius Thomas (23 yardos) és C.J. Anderson (15 yardos) egy-egy elkapott TD-jével 14–0-ra vezetett egy játékrészt követően, a folytatásban pedig a hazaiak hiába futottak az eredmény után, esélyük sem volt az egyenlítésre. A Broncos irányítója, Peyton Manning 179 passzolt yarddal és két TD-átadással, míg kansasi kollégája, Alex Smith 153 yarddal és ugyancsak két TD-passzal zárt, igaz, volt egy eladott labdája is. Igazán nagy különbség meglepetésre a futójátékban mutatkozott a vendégek javára. Míg a Denverben Anderson egymaga 168 yardot hozott össze, addig a Chiefs a liga legjobb futói között számon tartott Jamaal Charlesszal (35 yard) a soraiban 41 yarddal zárt.

 

NFL, ALAPSZAKASZ
13. FORDULÓ
2014. 11. 27. 18.30 Detroit Lions–Chicago Bears 34–17
2014. 11. 27. 22.30 Dallas Cowboys–Philadelphia Eagles 10–33
2014. 11. 28. 2.30 San Francisco 49ers–Seattle Seahawks 3–19
2014. 11. 30. 19.00 Buffalo Bills–Cleveland Browns 26–10
2014. 11. 30. 19.00 Indianapolis Colts–Washington Redskins 49–27
2014. 11. 30. 19.00 St. Louis Rams–Oakland Raiders 52–0
2014. 11. 30. 19.00 Minnesota Vikings–Carolina Panthers 31–13
2014. 11. 30. 19.00 Pittsburgh Steelers–New Orleans Saints 32–35
2014. 11. 30. 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Cincinnati Bengals 13–14
2014. 11. 30. 19.00 Jacksonville Jaguars–New York Giants 25–24
2014. 11. 30. 19.00 Baltimore Ravens–San Diego Chargers 33–34
2014. 11. 30. 19.00 Houston Texans–Tennessee Titans 45–21
2014. 11. 30.
22.05
Atlanta Falcons–Arizona Cardinals
29–18
2014. 11. 30. 22.25 Green Bay Packers–New England Patriots 26–21
2014. 12. 01. 2.30 Kansas City Chiefs–Denver Broncos 16–29
2014. 12. 02. 2.30 New York Jets–Miami Dolphins

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik