Megállíthatatlan Patriots, elképesztő védőteljesítmények

Vágólapra másolva!
2012.11.21. 19:59
null
Julian Edelman (11) nagyszerűen játszott a Colts ellen (Fotó: Action Images)
Sorozatunkban a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) fordulóinak legérdekesebb eseményeiből szemezgetünk, a 20 yardos vonaltól egészen a célzóna határáig, majd egy merész tippel át is lépjük azt. Tartsanak velünk, mert mi biztosan eljutunk a vörös zónán keresztül a touchdownig!

20 YARD – GRONKOWSKI ÉS MCGAHEE IS KIDŐLT

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Denver Broncos érzékeny veszteséget szenvedett, Willis McGahee futó lábtörést és belső oldalszalag-szakadást szenvedett. A szezon során 10 mérkőzésen 731 yardot és 4 TD-t futó, 221 yardot elkapó running back a legújabb hírek szerint 4-6 hétig nem állhat a 7 sikerrel és 3 vereséggel kezdő Broncos rendelkezésére.

Nem tartott sokáig a Washington Redskins safetyjének szezonja, a korábbi nagy ígéret, de magát kinőni sose tudó Brandon Meriweather a hétvégén hosszú idő után bemutatkozhatott új csapatában, azonban hiába ért el hét szerelést, védekezett ki két passzt és szerzett egy interceptiont, idén már nem léphet pályára elülső keresztszalag-szakadása miatt.

A Pittsburgh Steelers irányítóhelyzete eddig sem volt rózsás, Ben Roethlisberger kiesése után azonban a Baltimore Ravens elleni csoportrangadón Byron Leftwich is megsérült, két bordája eltört, így nem valószínű, hogy a Cleveland Browns ellen pályára tud lépni.

A New England Patriots kiütéses Indianapolis Colts elleni sikere (59–24) ellenére nem lehet felhőtlenül boldog Bill Belichick vezetőedző, hiszen Rob Gronkowski kartörést szenvedett, amely miatt 4-6 hétre a partvonalon kívül reked, így még az sem kizárt, hogy az alapszakaszban idén már nem léphet pályára.

19 YARD – KANADÁBAN MÁR A DÖNTŐNÉL JÁRNAK: A 100. BAJNOKI CÍM A TÉT TORONTÓBAN

Az amerikaifutballtól szabályaiban minimálisan eltérő, csupán nyolccsapatos kanadaifutball-liga (CFL) profi bajnoksága az északi ország időjárási körülményei miatt nem nyúlhat bele a télbe, vasárnap már a nagydöntő következik. A 100. Grey-kupán (nem a liga szürkeségéről, hanem Albert Gray kormányzóról kapta a nevét – a politikus az amatőr hokiligának akarta adni a trófeát, de lemaradt, így a futballistáké lett) a rekordbajnok (15 bajnoki cím) Toronto Argonauts a Nyugati főcsoportot megnyerő Calgary Stampedersszel csap össze, méghozzá hazai pályán. A Halfime Show főszereplője (valami) Justin Bieber lesz...

18 YARD – DX TOVÁBBRA IS BOMBAFORMÁBAN

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

Az előző írásunkban megemlékeztünk Danario Alexanderről, aki számos térdsérülését leküzdve visszatért a pályára, és a San Diego Chargers színeiben második mérkőzésén 134 yardot, közte egy 80 yardos TD-t szerzett. Bár sokáig úgy tűnt, hogy a Broncos ellen ennél jóval visszafogottabb statisztikákkal zár majd, a hajrában szinte csak az ő vezetésével megtáltosodott a Chargers, és végül 96 yarddal, és két hatpontos elkapással zárt. Alexander mérlege impozáns kezdőként új állomáshelyén: 2 mérkőzés, 12 elkapás, 230 yard, 3 touchdown!

17 YARD – A GREEN BAY NYERI A SUPER BOWLT?

Az eddig látottak alapján nem feltétlenül, de ha a statisztikákat nézzük, érdekes párhuzamot találhatunk a Green Bay Packers mostani és a 2010–2011-es, Super Bowl győzelmet hozó idényének eleje között.

A GREEN BAY PACKERS SZEZONKEZDETEI – A SAJTFEJŰEK 9 MECCS UTÁN
20102012
Győzelem-vereség mutató6–36–3
Meccsenként szerzett pontok24.526.6
Meccsenként szerzett yardok344.7349
Meccsenkénti futott yardok101.699.7
Turnover mutató64

Azóta lejátszottak a Sajtfejűek egy Detroit Lions elleni csoportrangadót, amelyet végül 24–20-ra megnyertek – két éve a Minnesota Vikings elleni divíziórivalizálás következett, szintén sikerrel...

16 YARD – A PHILADELPHIA EAGLES LOGÓT CSERÉL A SZEZON HÁTRALÉVŐ RÉSZÉRE – MINDEKÖZBEN DRC...

Legalábbis az interneten megjelent kreatív és egyben humoros szimbólum – amely alapján Michael Vickék csapatát nevezzünk mondjuk Philadelphia Sasfiókáknak – inkább illene az Eagles idei szereplésére. Önök szerint?

15 YARD – HA MOST KEZDŐDNE A RÁJÁTSZÁS – A SAN FRANCISCO MEGELŐZTE A CHICAGÓT

Már csak hat játékhét van hátra az alapszakaszból, egyre nagyobb jelentősége van annak, ki hol áll a rájátszásért folyó küzdelemben, és egyre tisztább is a kép e tekintetben.

Az Amerikai főcsoportban a Houston és a Baltimore áll úgy, hogy erőnyerő legyen a wild card körben, amelyben jelen állás szerint a New England a Pittsburghöt, a Denver pedig Peyton Manning korábbi csapatát, az Indianapolist fogadná. A rájátszáshoz jelenleg pozitív mutató kell, a legközelebbi üldöző az 5/5-ös mutatóval álló Cincinnati.

A Nemzeti konferenciában az Atlanta helye biztosnak tűnik a főcsoport-elődöntőben, a másik helyen a Chicagót megelőzte a San Francisco, amely épp a Bearst győzte le a hétfő esti rangadón. A wild card kör párosítása a jelen állás szerint Green Bay–Seattle és NY Giants–Chicago, de a Tampa Bay és a Minnesota ugyanúgy 6/4-gyel áll, mint a Seahawks.

14 YARD – HOSSZABBÍTÁSOK, REKORDER LETT A TEXANS ÉS A JAX

Ebben a szezonban már 14 mérkőzésen volt szükség hosszabbításra (az előző szezon sem szűkölködött a ráadásos párharcokban, de akkor csak 13-ig jutottak 16 forduló alatt), ebből ráadásul egyszer döntetlenre végződött az összecsapás. Érdekesség, hogy a Houston Texans–Jacksonville Jaguars mérkőzésen mindkét csapat új rekorder lett, előbbi lett az első, amelyik a ráadásban kétszer is pontot szerzett, utóbbi pedig az első, amelyik a ráadásban pontot szerzett, mégis kikapott.

A LEGTÖBB MÉRKŐZÉS SOROZATBAN TD-ELKAPÁSSAL
1.Jerry Rice13
2.Elroy Hirsch11
Buddy Dial11
4.Carl Pickens10
Randy Moss10

13 YARD – A. J. GREEN, A BENGÁLI TIGRIS

Továbbra is remek idényt produkál A. J. Green, a Cincinnati Bengals elkapója. Nem elég, hogy idén összesen tíz elkapott touchdownnál jár, sorozatban kilencedik meccsén ért el hatpontost. Tíz vagy annál több találkozón zsinórban TD-t jegyző elkapó csak öt volt az NFL történetében. A rekordot az NFL egyik, ha nem a legjobb wide recievere, Jerry Rice tartja, aki sorozatban 13 találkozón kapott el labdát az ellenfél célterületén belül. Green ezúttal a Kansas City elleni 28–6-ra megnyert meccsen is TD-t jegyzett, ráadásul nem is akárhogy. A Bengals elkapója egy kézzel kapta el a labdát a védők szorításában. Íme:


A. J. GREEN ELKAPÁSA

12 YARD – 8 YARD –A MÁSIK BRADFORD, MANNING FÁJDALMA, FREEMAN LYUKAT TALÁLT ALEXANDER LÁBAI KÖZÖTT

Josh Freeman, a Tampa Bay Bucaneers irányítója eszes megoldással jelentkezett a Carolina Panthers 27–21-es legyőzése során. A QB egy játék során ugyanis a blokkolás reményében felugró Frank Alexander védő lábai között dobta át a labdát D. J. Ware-nek. Íme!

A 11. forduló sem telt el vicces jelenet nélkül, íme, az e heti C'mon man!

C'MON MAN!

11 YARD – ILYEN MÉG NEM VOLT AZ NFL-BEN: KÉT ELKAPÓ IS 225 YARD FÖLÖTT EGY MECCSEN

Korábban már írtuk, Matt Schaub egészen biztosan élete meccsét játszotta a Jacksonville Jaguars ellen, akit a Houston Texans 43–37-re legyőzött. A találkozó legnagyobb érdekessége viszont mindenképpen az, hogy mindkét csapat részéről volt egy-egy elkapó, aki egyaránt 225 yard fölé jutott – ilyenre még nem volt példa a liga történetében. A Jagaursnál Justin Blackmon hét elkapásból 236, míg a túloldalon Andre Johnson tizennégy elkapásból 273 yardot jegyzett. Eszméletlen rekord! Korábban már előfordult, hogy ugyanazon a találkozón két WR is 200-nál több elkapott yarddal zárjon. Még 2007-ben a detroiti Roy Williams (204 yard) és a philadelphiai Kevin Curtis (221) párosa hozta össze ezt egy Lions–Eagles összecsapáson.

JUSTIN BLACKMON PRODUKCIÓJA

10 YARD – STATISZTIKA

A 11. fordulóban az alábbi játékosok teljesítettek a legjobban kategóriánként:

STATISZTIKÁK
A 11. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Matt Schaub (Houston Texans)
–Jacksonville Jaguars
527
A legtöbb futott yard:Doug Martin (Tampa Bay Buccaneers)–Carolina Panthers
138
A legtöbb elkapott yard:Andre Johnson (Houston Texans)–Jacksonville Jaguars273
A KATEGÓRIÁK PILLANATNYI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard:3072Matt Ryan (Atlanta Falcons)
A legtöbb futott yard:1128
Adrian Peterson (Minnesota Vikings)
A legtöbb elkapott yard:1117Calvin Johnson (Detroit Lions)
A legtöbb szerelés:101Jerod Mayo (New England Patriots)
A legtöbb sack:15Aldon Smith (San Francisco 49ers)
A legtöbb interception:8Tim Jennings (Chicago Bears)

9 YARD – MATT RYANNEK ÖT INTERCEPTION IS BELEFÉR

Nem tört össze az Atlanta Falcons a múlt heti, New Orleans Saints elleni zakó miatt, s az Arizona Cardinalst 23–19-re legyűrte. Igaz, Matt Ryan keze ennyire még sosem remegett az idényben. A Falcons QB-ja öt interceptiont dobott úgy, hogy emellett TD-t egyet sem. 1967 ő az első irányító, aki öt labdaeladás és egyetlen passzolt hatpontos nélkül meccset tudott nyerni. Akkor egyébként a Green Bay Packers irányítója, Bart Starr hajtotta végre ezt a „bravúrt".

8 YARD – TYNES A LEGTERMÉKENYEBB, DAWSON A LEGHATÉKONYABB, AKERS A LEGERŐSEBB RÚGÓ

A héten a mezőnygólok tekintetében válogattuk ki a liga legjobb rúgóit. A legtermékenyebb a New York Giantsben játszó Lawrence Tynes 28 jó kísérlettel – ehhez az is kellett neki, hogy csapata az ellenfél térfelén gyakran megtorpanjon, de legalább eljusson annyira közel a célterülethez, hogy negyedik kísérletre ne puntolnia kelljen. Összesen 31-szer próbálkozhatott, hárommal többször, mint bárki más.

A hatékonyság az a mutató, amelyben a legrosszabbakat is számba vehetjük: amíg a clevelandi Phil Dawson eddig nem hibázott, a Green Bay-i Mason Crosby 18 kísérletből csak 11-szer talált be, a Baltimore tavalyi idényét elszúrva ezúttal a Washingtonnál boldogulást kereső Billy Cundiff 12-ből csak hétszer volt eredményes – ki is rakták a Redskinsből, utódja, Kai Forbath 9 kísérlet után még hibátlan.

A LEGJOBB RÚGÓK
A LEGTÖBB MEZŐNYGÓL
Lawrence Tynes (NY Giants)28
Matt Bryant (Atlanta)25
Blair Walsh (Minnesota)23
Sebastian Janikowski (Oakland)22
Shaun Suisham (Pittsburgh)21
Stephen Gostkowski (New England)21
HATÉKONYSÁG (%, legalább 10 kísérlet)
Phil Dawson (Cleveland)100 (19/19)
Blair Walsh (Minnesota)95.8 (23/24)
Sebastian Janikowski (Oakland)95.7 (22/23)
Shaun Suisham (Pittsburgh)95.5 (21/22)
Josh Scobee (Jacksonville)94.7 (18/19)
A LEGHOSSZABB SIKERES KÍSÉRLETEK (yard)
David Akers (San Francisco)63
Jay Feely (Arizona)61
Greg Zuerlin (St. Louis)60
Connor Barth (Tampa Bay)57
Justin Tucker (Baltimore)56

7 YARD – A BEUGRÓ IRÁNYÍTÓK KÖZÜL CSAK KAEPERNICK ÁLLTA MEG A HELYÉT

A héten négy csereirányító kapott kezdőként lehetőséget, közülük hárman csődöt mondtak. A Michael Vicket helyettesítő Nick Foles a Washington ellen 6 pontra vezette a Philadelphiát, a Jay Cutlert pótló Jason Campbell San Franciscóban hetet ért el a Chicagóval, míg a Ben Roethlisberger helyére beugró Byron Leftwichcsel 10 pontig jutó Pittsburgh szintén kikapott. Campbell dobott, Leftwich pedig futott egy-egy TD-t, de egyikük mutatója sem érte el az 55-öt, ami harmatgyengének számít.

A San Franciscó-i Colin Kaepernick viszont 133.1-es mutatóval zárt a Bears ellen, két TD-passzal vezette győzelemre csapatát, és annyira jó volt a liga egyik legjobb védelme ellen, hogy azzal már fejtörést okozott a 49ers edzői stábjának – kit válasszanak, ha Alex Smith felépül?

6 YARD – ROSSZ FIÚK NAGY NAPJA I: KIFOGTAK AZ 1/1-ES, JÓFIÚ LUCKON A PATRIOTS BALHÉS CORNERBACKJEI

Aqib Talib személyében balhés cornerbacket szerződtetett a New England: a 26 éves játékos négy éve az újoncok edzőtáborában összeverekedett jövőbeli tampai csapattársával, majd megvert egy taxisofőrt és éles fegyverrel fenyegette húga barátját, mielőtt az idén megsértette a liga doppingszabályzatát, amiért négymeccses eltiltást kapott. A Buccaneers megszabadult tőle, Talib pedig a Colts elleni bemutatkozásán 59 yardos interception utáni visszahordott touchdownt ért el.

Alfonzo Dennard az idei draft egyik nagy ígéretének számított, de a cornerback az utolsó egyetemi meccsén verekedésbe keveredett, majd nem sokkal később egy rendőrt is megütött. Csak a hetedik körben vitte el a Pats, de nagyot húzott vele: sérülés miatt az első négy meccset még kihagyta, de azóta négy labdát szerzett. A Colts ellen 87 yardot futott vissza első NFL-touchdownjához.

E két TD is szerepet játszott abban, hogy a Pats 59–24-re legyőzte az Indianapolist, és bár az 1/1-es jófiú Andrew Luck nagyon jól kezdte karrierjét, első szezonja felénél még nincs egy szinten Tom Bradyvel. Ezt persze senki sem várhatta el tőle.

AQIB TALIB 59 YARDOS INTERCEPTION TD-JE
DENNARD 87 YARDOS INTERCEPTION TD-JE

5 YARD – ROSSZ FIÚK NAGY NAPJA II: REED MEGÚSZTA ELTILTÁS NÉLKÜL, PLAXICO VISSZATÉR

Egymeccses eltiltást kapott Ed Reed, a Baltimore safetyje, miután a Pittsburgh elleni kőkemény csoportrangadón letaglózta Emmanuel Sanderst, a Steelers elkapóját, és három éven belül ez volt a harmadik hasonló vétsége. A 34 éves labdavadász fellebbezett, és a kedden telefonos konferencia keretében megtartott fellebbviteli tárgyaláson meg is győzte a liga fegyelmi bizottságát: 50 ezer dollárral (mintegy 11 millió forinttal) kivásárolta magát az eltiltásból...

Pittsburghben Sanders nem sérült meg súlyosan, de Antonio Brown és Jerricho Cotchery korábbi sérülése eléggé megijesztett a klub vezetőit ahhoz, hogy szerződtessék Plaxico Burresst, aki 2000 és 2005 között már játszott itt, de legnagyobb sikerét a Giantsszel érte el a 2008-as Super Bowl győztes TD-elkapásával. Azóta börtönben és a Jetsben is megfordult.

4 YARD – HA HÁLAADÁS, AKKOR DETROIT ÉS DALLAS

Csütörtökön rendezik meg a hagyományos hálaadásnapi három mérkőzést, amelyből az egyiket 1934 óta Detroitban, a másikat 1966 óta Dallasban tartják meg – a harmadikat 2006 óta tartják meg, ott variálják a csapatokat. Már 1885-ben is rendeztek egyetemi meccset hálaadás napján, de G. A. Richards, aki 1934-ben megvette és Portsmouthból Detroitba telepítette a klubot, még ebben az évben a meccset az alapszakasz legnagyobb show-jaként eladva országos televízióba juttatta a Chicago elleni összecsapást. Azóta csak a második világháború idején maradt el a detroiti hálaadásnapi klasszikus. Az idén a Houston lesz a vendég, a Detroit bravúrral törné meg nyolcmeccses ünnepi vereségsorozatát.

A Dallas 1966-ban csatlakozott, a második összecsapást ott tartják, az ellenfél most a Washington lesz, a harmadik találkozót a Jets és a Patriots játssza.

3 YARD – RG III HIBÁTLAN JÁTÉKA

Nem sok öröme lehetett hétvégén a Philadelphia Eagles szurkolótáborának, nem úgy a Washington Redskins-fanoknak! Az idei draft második választási jogával megszerzett Robert Griffin szó szerint hibátlanul játszott a hétvégi csoportrangadón. 15 átadási kísérletéből 14 volt pontos, ebből 200 yard és 4 touchdown is született. A csekély 93.3 százalékos pontosság ráadásul a legjobb az egy mérkőzésen legalább 4 TD-átadást jegyző játékosok között Steve Young 1994-es produkciója után, az irányítómutatója nem meglepő módon tökéletes, 158.3 lett. Ha mindez nem lenne elég, RG III emellett 12 futásból 84 yardot talajon is berakott a közösbe...

2 YARD – MEGÁLLÍTHATATLANNAK LÁTSZÓ PATRIOTS-TÁMADÓSOR

Egészen félelmetes arzenállal rendelkezik támadó oldalon a legutóbbi Super Bowl-vesztese. Tom Brady karrierje 51. olyan mérkőzését is letudta az alapszakaszban, amikor legalább 300 yardot haladtak társai passzaival – ezzel már a hatodik az örökranglistán, ráadásul sorozatban 42. mérkőzésén adott legalább egy TD-passzt a regurális szezonban. Wes Welker 104-re nyújtotta sorozatát, ennyi mérkőzésen keresztül jegyez már legalább egy elkapást – ez a negyedik leghosszabb aktív sorozat, viszont ha tartja a formáját 117 elkapással zárhatja az idényt. Ha ez sikerül (de legalábbis megközelíti), akkor ő lehet az NFL történetének első olyan játékosa, aki öt egymást követő idényben is 100 elkapás felett teljesít, ami brutális mennyiségnek számít, mint jól látszik. Az Indianapolis Colts elleni kiütés során Rob Gronkowski 137 yardot kapott el, és két TD-t is összeszedett. A fiatal tight end kiválóan megérti magát Tom Bradyvel, ami mi sem jelez jobban, mint, hogy karrierje 42 mérkőzésén már 37 elkapott (+1, végül futottnak ítélt) touchdownt tudott felmutatni – természetesen ilyen ütemben egy posztján játszó sincs még a közelben se. Sőt, ő az első, aki profi karrierje első három idényében egyaránt kétszámjegyű TD-elkapást jegyzett tight endként (legutóbbi négy mérkőzésén 7-ig jutott!), pedig még van hátra az alapszakaszból hat mérkőzés. Szomorú hír a Patriots-szurkolók számára, hogy jó része Gronkowski nélkül lesz, hiszen, ahogy fentebb írtuk, 58–24-nél, az utolsó extrapontnál kartörést szenvedett (a korábbi Patriots-, jelenleg Colts-játékos Sergio Brown ütközött vele). Aaron Hernandez viszont hamarosan visszatérhet a pályára (a másik fiatal tight end tavaly „csak" 910 elkapott yarddal és 7 TD-vel zárt – a csapatok döntő többségénél ezzel csapata bőven legjobbja lenne), és akkor is képes hozzátenni a saját részét akrobatikus elkapásokkal, eddig a szezonban 525 yardnál tart. Ráadásul Julian Edelman a támadósorban is egyre nagyobb teret kap, amit pedig a Colts ellen produkált, arra minimum a kiváló jelzőt kell elpuffogtatnunk. Az előző szezonban még cornerbackként (!) és linebackerként (!!) is feltűnő játékos elkapóként 58 yarddal és egy TD-elkapással zárt csak, de volt egy 47 yardos futása, egy 68 yardos punt utáni visszahordott touchdownja (14–7-es Colts-vezetésnél), egy 49 yardos punt utáni visszahordása, és még egy kierőszakolt labdaszerzése is akadt a speciális egységben. Steven Ridley révén ráadásul még a liga hetedik legtöbb futott yardját felmutató running backet is magáénak mondhatja a Patriots, a fiatal játékos 842 yarddal és 7 TD-vel keserítette eddig az ellenfelek életét, az együttes pedig támadóyardban (431.9 átlagban, a második a Detroit Lions 401.7-tel) és pontszerzésben (358, a második a Denver Broncos 301-gyel) is toronymagasan vezeti az NFL-t. Igaz, a Patriots még az alapszakaszban játszik az egyaránt kiemelkedő védelemmel rendelkező Houston Texansszal, és a San Francisco 49ersszel is...

EDELMAN A COLT ELLEN

1 YARD – BRUTÁLIS VÉDŐTELJESÍTMÉNYEK – A LIGA TEJFELESSZÁJÚITÓL

A Houston Texans védőfalembere, J. J. Watt továbbra sem lazsál. 3-4-es defensive endként már 11.5 sacknél és 11 levédekezett passzkísérletnél jár a szezonban, posztjánál mindkét adat brutálisan magasnak számít.

De van azért konkurenciája Wattnak is! GenoAtkins indokolatlanul kevés alkalommal van megemlítve, de ezt mi most itt legalább korrigáljuk. A Cincinnati Bengals harmadéves (ezzel ő a legrutinosabb az NFL-ben a listáról!!!) 4–3-as defensive tackle-je is összeszorgoskodott már 8 sacket (pedig az ő posztján sem a liga első számú passzsiettetőit találjuk...), emellett 3 kikényszerített labdaszerzést is bemutatott már. A hétvégi mérkőzésen volt egy szerény sorozata, 3 játék alatt egyszer sackelte az irányítót, emellett két labdát szerzett!

Maradjunk a 4–3-nál, de ugorjunk egy sorral hátrébb! Von Miller, a Denver Broncos linebackere az előző évben megszerzett év újonc védője díj után sem lazsál, az előző három fordulóban hétszer vitte földre az ellenfelek irányítóit, így a szintén nem sackgyáros posztot utcahosszal vezeti 13-mal, és négy alkalommal kierőszakolt az ellenféltől egy labdavesztést is.

3–4-es védelemmel kezdtünk és zárunk is, de maradunk a linebackereknél. AldonSmith szintén tavalyi elsőkörös választott, 2011-ben ugyan lemaradt Von Millertől a szavazáson, de ő sem lazsál. Egészen brutális ütemben vagdossa az ellenfél irányítóit a földhöz, az első szezonjában csak csereként játszva jutott el 14-ig, ebben a szezonban pedig minden mérkőzésen kezdőként lépett eddig pályára, és meg is hálálja szépen a lehetőséget. Eddig 15 sacknél jár, amivel vezeti a rangsort, de van ennél durvább adatunk is róla, a legutóbbi három fordulóban 9.5 sacketet ért el. Legyen még erősebb adat? A Chicago Bears elleni mérkőzésen egymaga 5.5 alkalommal vágta földhöz az ellenfél irányítóját, sőt szerzett két labdát is!

TD – BÁTOR JÓSKA

A 10. fordulós telitalálat után múlt heti jóslataink finoman szólva sem jöttek be: a Kansas City Chiefs a nem szakította meg hatmeccses vereségsorozatát, a Ben Roethlisberger helyére beugró, 2009 óta először kezdő Byron Leftwich pedig pár másodperc után máris keresztül húzta azon számításainkat, hogy nem szerez TD-t a Baltimore elleni csoportrangadón – sokra mondjuk így sem ment a Steelers.

A 12. fordulóra a detroiti hálaadókra helyezzük voksunkat, a Lions két vereséget követően megfricskálja az eddig parádézó Houston Texanst, a San Francisco 49ers pedig megállítja Drew Brees 53 mérkőzéses sorozatát, a New Orleans Saints irányítója ezúttal nem ad TD-passzt.

NFL 2012, ALAPSZAKASZ
11. FORDULÓ
2012. 11. 16.2:20Buffalo Bills–Miami Dolphins19–14
2012. 11. 18.19:00Washington Redskins–Philadelphia Eagles31–6
2012. 11. 18.19:00Detroit Lions–Green Bay Packers20–24
2012. 11. 18.19:00Atlanta Falcons–Arizona Cardinals23–19
2012. 11. 18.19:00Carolina Panthers–Tampa Bay Buccaneers21–27 – h.u.
2012. 11. 18.19:00Dallas Cowboys–Cleveland Browns23–20 – h.u.
2012. 11. 18.19:00St. Louis Rams–New York Jets13–27
2012. 11. 18.19:00Kansas City Chiefs–Cincinnati Bengals6–28
2012. 11. 18.19:00Houston Texans–Jacksonville Jaguars43–37 – h.u.
2012. 11. 18.22:05Oakland Raiders–New Orleans Saints17–38
2012. 11. 18.22:25New England Patriots–Indianapolis Colts59–24
2012. 11. 18.22:25Denver Broncos–San Diego Chargers30–23
2012. 11. 19.2:20Pittsburgh Steelers–Baltimore Ravens10–13
2012. 11. 20.2:30San Francisco 49ers–Chicago Bears32–7
Szabadnapos: Tennessee Titans, New York Giants, Minnesota Vikings, Seattle Seahawks
12. FORDULÓ
2012. 11. 22.18:30Detroit Lions–Houston Texans
2012. 11. 22.22:15Dallas Cowboys–Washington Redskins
2012. 11. 23.2:20New York Jets–New England Patriots
2012. 11. 25.19:00Cincinnati Bengals–Oakland Raiders
2012. 11. 25.19:00Cleveland Browns–Pittsburgh Steelers
2012. 11. 25.19:00Indianapolis Colts–Buffalo Bills
2012. 11. 25.19:00Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans
2012. 11. 25.19:00Kansas City Chiefs–Denver Broncos
2012. 11. 25.19:00Chicago Bears–Minnesota Vikings
2012. 11. 25.19:00Tampa Bay Buccaneers–Atlanta Falcons
2012. 11. 25.19:00Miami Dolphins–Seattle Seahawks
2012. 11. 25.22:05San Diego Chargers–Baltimore Ravens
2012. 11. 25.22:25New Orleans Saints–San Francisco 49ers
2012. 11. 25.22:25Arizona Cardinals–St. Louis Rams
2012. 11. 26.2:20New York Giants–Green Bay Packers
2012. 11. 26.2:30Philadelphia Eagles–Carolina Panthers
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik