Az NFL 2012-as alapszakaszának legjobb jelenetei - videók, szavazás!

Vágólapra másolva!
2013.01.31. 18:21
Szerencsére a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2012-es alapszakasza sem nélkülözte a szemkápráztató megoldásokat. A liga hivatalos honlapja ezúttal is összegyűjtötte az általa 20 legjobbnak tartott jelenetet a Super Bowl felvezetéseként, amelyeket most mi is bemutatunk, és szavazása is bocsátjuk ezeket. Visszahordott TD-k, egykezes elkapások, trükkös játék, nagy futások. Önnek melyik a kedvence? Szavazzon!

Eric Wright (Tampa Bay) interception utáni visszahordott TD-je

A második fordulóban a címvédő Giants a Buccaneerst fogadta, de nem alakult túl jól a New York-iak számára az első félidő, amit csak tetézett az Eli Manning által ismét eladott labda. Eric Wright ráadásul a saját 42 yardos vonaláról indulva gyakorlatilag az ellenfél egész támadósorát kicselezve egészen a célzónáig futott vissza, így a szünetben 24–13-ra vezettek a Kalózok, de végül Manningék egy nagyszerű utolsó negyeddel megfordították a találkozót (41–34).

Reggie Bush (Miami) 23 yardos TD-futása (0:20-tól)

Még ugyanebben a körben a Miami Dolphins az Oakland Raiderst látta vendégük, hogy szoros első félidőt követően (7–10), kiütéses sikert arasson (35–13). Ebben nagy szerepet játszott a végül 172 yardot futó Reggie Bush, aki előbb egy 23 yardos TD-vel köszönt be – mely során négy védő próbálta hiába megállítani –, majd egy 65 yardos vágtával szerzett pontokat a Delfineknek.

Tom Crabtree (Green Bay) trükkös játék utáni 27 yardos TD-je

És még mindig ugyanerről a hétről. A liga legősibb rivalizálásán, a Green Bay–Chicago mérkőzésen a védelmek az első félidőben dominálták a támadósorokat, így az utolsó két perchez érkezve mindössze három pontot láthattak a nézők. Aztán a Bears 27-esén megakadt a Packers támadása, és felálltak a felek az újabb mezőnygól-kísérlethez, ekkor azonban Tim Masthay punter nem a rúgónak készítette le a labdát, hanem Tom Crabtree-hez passzolt, aki meg sem állt az end zone-ig.

Nate Washinton parádés elkapás után szerzett TD-t

Igazán elképesztőre sikeredett a Tennessee Detroit elleni találkozója a harmadik hétről, a hazaiaknak gyakorlatilag át sem kellett menniük a félpályán a TD-szerzésekhez, volt 65 yardos punt után visszahordott TD, 61 yardos TD-elkapás, 105 yardos kezdőrúgást követő visszahordott TD, 72 yardos fumble utáni visszahordott TD, illetve az összeállításba bekerülő Nate Washington féle (a videón szereplő 79 yarddal ellentétben) 71 yardos elkapott TD, mely során a Titans játékosa Jacob Lacey háta mögött kapta el a labdát.

Reggie Wayne egykezes elkapása elindítja a Colts-csodát

Még egy Packers vonatkozású mérkőzés, ezúttal az ötödik fordulóból, az Indinapolis ellen. A Coltsnak ez volt az első mérkőzése azután, hogy kiderült, Chuck Pagano vezetőedző leukémiás (ebből szerencsére a szezon végére teljesen felépült). A mesterükért is küzdő Csikók jó másfél negyeden keresztül csak szenvedtek, a végül 212 yardot szerző Reggie Wayne fantasztikus, egykezes elkapása után viszont legalább eljutottak a célterület határáig – még, ha ezt akkor nem is sikerült átlépni. Az első félidő 21–3-as Packers vezetése után viszont óriási csavar következett be, és végül a Colts 30–27-re megfordította a mérkőzést.


Jacoby Jones 108 yardos kezdőrúgás utáni visszahordott TD-je

A Baltimore a hatodik fordulóban a Dallas Cowboysszal találkozott, és nyert egy végletekig kiélezett párbajon 31–29-re – és vesztette el Lardarius Webbet és Ray Lewist hosszú időre. A találkozó harmadik negyedének elején a vendégek Dan Bailey 43 yardos mezőnygóljával 17–13-ra szépítettek, a kezdőrúgás után azonban a Pro Bowlra is beválasztott Jacoby Jones 108 yardos visszahordásával ismét megléptek a Hollók.

Brandon Gibson hátrafelé vetődve, egy kézzel szelídíti meg a labdát

Ugyanekkor a St. Louis Rams Miamiba látogatott, ahol az utolsó percben az egyenlítésért/győzelemért támadhatott. Sam Bradford passza kicsit pontatlan volt Brandon Gibson irányába, de az elkapó hátrafelé vetődve, egy kézzel zseniálisan szelídítette meg a labdát. Pech számára és a csapat számára, hogy az akciót így is sikertelenül fejezték be, és így a Dolphins 17–14-re nyert.

Jó az öreg borbély a háznál

Ez a szezon nem a Kansas Cityről szólt, amikor pedig mégis, az is inkább negatív előjellel. Így volt ez a Tampa Bay elleni ütközet során is, amikor a harmadik negyedben 17–3-as Bucceneers vezetésnél Brady Quinn labdája olyan szerencsétlenül pattant fel, hogy az pont a 37 éves Ronde Barber kezében kötött ki, aki köszönte szépen, és 78 yardos visszahordott TD-t szerzett.

Videó itt (1:40-től)!

És akkor RGIII megindult

A Washington elleni mérkőzésen a Minnesota épp egy sikeres TD-n, és egy eredménytelen kétpontos kísérleten volt túl, így csak 31–26-ra jöttek fel a Vikingek három perccel a vége előtt. A Rézbőrűek pillanatokkal később 3. és 6-ra kényszerültek saját 24 yardosuknál, és egy újabb sikertelen próbálkozás punttal, és a potenciális fordítást eredményező minnesotai támadással folytatódhatott volna. Robert Griffin III ezt azonban nem akarta megvárni, és 76 yardos futásával végleg eldöntötte a mérkőzést.



Victor Cruz 77 yardos TD-jével fordít, és nyer a Giants

A Washington egy héttel későbbi mérkőzéséről is bekerült egy jelenet a válogatásba. A New York Giants otthonában Santana Moss 30 yardos elkapásával másfél perccel a vége előtt megszerezték a vezetést a Rézbőrűek, de az addig eléggé felejthető formában játszó Eli Manning ekkor megrázta magát, és 77 yardos TD-passzt adott Victor Cruznak, megfordítva a mérkőzést.

Joe Morgan hihetetlen talpon maradása – három védő sem bírta megállítani

A Saints nem kezdte túl jól a Buccaneers elleni mérkőzést, gyorsan 21–7-es hátrányba került, de Joe Morgan 48 yardos elkapásával még a szünet előtt egyenlített, és végül 35–28-ra nyert. Morgan egyébiránt elképesztő erőfeszítéseket tett az egyenlítés érdekében, előbb Mark Barron kezei közül csúszott ki, és állt meg szinten lehetetlen helyzetben, majd az érkező Wrightot öklelte fel a földről felkelve, mielőtt E. J. Biggersszel ütközve a célterületre vetődött.

Egy Vick, aki nem ejti el a labdát – győztes TD a hosszabbításban

A Tennessee Titans ezúttal a szenvedő fél szerepét töltötte be, az Indianapolis Colts pedig ismét csak örülhetett egy szépségdíjas jelenetnél. A két együttes hosszabbításba torkolló mérkőzésén Andrew Luck a bal szélre kifutó running backet, Vick Ballardot hozta játékba, aki két védővel ütközve a levegőbe repült, megperdült saját tengelye közben, miközben még egy szerelni készülő Titán repült neki, de végül megtartotta a labdát, és megszerezte a győzelmet csapatának.

James Jones a védő fölé repül

Újabb Packers-jelenet: az Arizona Cardinals ellen Aaron Rodgers vette célba James Jonest a célterület közelében, márpedig ha így tesz, annak általában TD az eredménye. Így volt ez ezúttal is, Patrick Peterson nem ügyetlen cornerback, de Jones egyszerűen fölé repült, és megkaparintotta a passzt.

Videó itt!

TD-elkapás – térdekkel!

Mike Wallace, ha éppen nem a szerződésével van elfoglalva, egészen elképesztő dolgokra képes. A Kansas City Chiefs ellen például a térdeivel kaparintotta meg a tojást a Steelers elkapója.

Ivory bekapcsolja a szörnyeteg üzemmódot

Az Atlanta veretlenül érkezett meg a 10. fordulóban New Orleansba, hogy az első negyed közepére már 10–0-ra vezessen. Ekkor azonban jött a Saints futója, Chris Ivory, akit 56 yardos futása során négyen sem tudtak megállítani. A mérkőzést végül a hazaiak megnyerték, és utolsóként a Falcons hibátlan mérlege is a múlté lett.

Ray Rice csodája – 4. és 29-re!

A Baltimore Ravens nem kezdte jól a San Diego Chargers elleni mérkőzést, 0–10 után az utolsó negyed hajrájában 13–10-es hátrányban támadhattak az egyenlítésért, azonban 4. és 29-re kényszerültek még a saját térfelükön. Joe Flacco hosszú passz helyett bízott Ray Rice képességeiben, rövid átadása után pedig a futó 8 védő mellett végül megszerezte a szükséges first downt, a mezőnygól után pedig a Ravens a hosszabbításban megnyerte a meccset.

Peterson lecsap – 82 yardos touchdown

Az persze teljesen kizárt, hogy egy ilyen összeállításból kimaradjon a fantasztikus Adrian Peterson. A rendkívül súlyos térdsérülésekből felépülő, majd kis híján futott yardrekordot döntő (2097-tel zárt, 2105 a csúcs) a St. Louis Rams elleni 15. fordulóbeli mérkőzés második negyedében 82 yardos TD-t szerzett. Peterson végül 212 egységig jutott, a Vikings pedig 36–22-re nyert.

Newton első törvénye – mindig figyelj a futásra

A 2011-es 1/1-es Cam Newton második szezonjában ugyan valamivel gyengébb számokat hozott, 3869 passzolt és 741 futott yard így is felkerült a neve mellé 27 TD-vel (19+8) egyetemben. A lábon kifejezetten veszélyes irányító az Atlanta Falcons elleni csoportrangadón mutatta be, milyen az, amikor hagyják szabadon megindulni: 72 yardos TD lett az akció vége. A harmadik negyed elején ezzel már 23–0-ra vezetett a

Carolina Panthers, és bár a Sólymok próbálkoztak, fordítaniuk már nem is sikerült (30–20).

Avant fantasztikus egykezes elkapása

Jason Avant a liga egyik legmegbízhatóbb elkapójának számít, elejtett labdáinak száma rendszerint rendkívül alacsony (ebben a szezonban például egy sem volt), de emellett még bravúrelkapásokra is képes a Philadelphia Eagles harmadik számú receivere. Jó példa erre a Tampa Bay elleni mérkőzésen bemutatott, hátrafelé vetődős, egykezes elkapása.

Stevie Johnsonnak is megy az egykezes

A Seattle Seahawks brutálisan kemény védelme ellen minden egyes pontért keményen meg kell küzdeni. Ritka, hogy szabadon hagyjanak egy olyan kiváló elkapót, mint a Buffalo Billst erősítő Steve Johnson, akinek még így is óriási bravúrt kellett bemutatnia, hogy elcsípje a pontatlan passzt. Fájdalom, hiába a 115 yard és egy TD a mérkőzésen, a Bills 50–17-re kikapott.



SZAVAZÁS

Ön szerint melyik volt az NFL 2012-es alapszakaszának jelenete?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik