A New Orleans a Miami ellen is veretlen maradt

LUKÁCS DÁNIELLUKÁCS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2013.10.01. 08:09
null
Brees és a Saints ellen nem volt orvosság (Fotó: Reuters)
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) negyedik fordulójának zárómeccsén, a hétfő esti rangadón két, addig veretlen társaság találkozott: a New Orleans Saints fogadta a Miami Dolphinst. A mérkőzés elején úgy tűnt, hogy a vendégek tudják tartani a lépést a Szentekkel, de a lényegi kérdések eldőltek a második és harmadik negyedben, amikor a hazaiak két labdaszerzést követően 14 pontot szereztek, majd a pihenőt követően tovább növelték az előnyüket. Drew Brees több rekordot is beállított, a Saints pedig továbbra is veretlen, és egyike a Super Bowl esélyeseinek.

A New Orleans Saints a mérkőzés elején a Miami Dolphins tudtára akarta hozni, hogy csakis győzelemmel hajlandó ünnepelni Sean Payton 100. alapszakasz-mérkőzését, melyet vezetőedzőként dirigál az NFL-ben, ugyanis az egész meccsen kiválóan játszó Drew Brees (39/30, 413 yard, 4 TD) már a második játékból 48 yardot érő passzal találta meg a szintén remek teljesítményt nyújtó Darren Sprolest (114 elkapott, 28 futott yard, 2 TD), aki alig három perc elteltével már meg is szerezte a vezetést egy öt yardos középső futás után, 7–0.

A mérkőzés kezdeti szakaszában még úgy tűnt, hogy a Saints védelme gondban lesz, ha a Dolphins futtatja a labdát, Lamar Miller (62 yard, TD) ugyanis többször zavarba tudta hozni a vendéglátókat, de mivel Rob Ryan védelme a vörös zónában összeszedte magát, a vendégek csak szépíteni tudtak az első negyed közepén, 7–3. A védelmek dominálták a következő néhány labdabirtoklást, majd úgy tűnt, hogy a második negyed elején lendületbe jöhet a Miami, de akkor Ryan Tannehill (35/22, 249 yard, TD, 3 INT) kezéből kiverte a labdát Curtis Lofton, amelyet Rafael Bush meg is szerzett.

A Saints a kedvező mezőnypozícióból (saját 38 yardosukról indulhattak) egy Sprolesnak kiosztott passzokra felépített drive végén, mely során egy 3 & 20 szituációt is sikerült megoldania, egy Jimmy Grahamnek (100 yard, 2 TD) átutalt 27 yardos hatpontossal növelte előnyét nyolc perccel a félidő vége előtt, 14–3. Ezután a Miami percei következtek, Tannehill egy 50 yardos átadással szöktette Marcus Thigpent – ez volt a mérkőzés leghosszabb játéka –, majd Miller öt yardról becipelte a labdát a New Orleans célterületére, és máris látótávolságon belülre kerültek a vendégek, 14–10.

Mivel a Dolphins védelme azonnal lezavarta a pályáról a Saints támadósorát, már a vezetés megszerzéséért mehettek Tannehillék, de miután Jabari Greer lehúzta a Miami irányítójának passzát, és a vendégek 23 yardos vonaláig vitte, a hazaiak ziccerhez jutottak, amelyet kicsit nehézkesen, de végül értékesítettek egy perccel szünet előtt: Sproles 3 & 11-nél vitt 13 yardos TD-t Brees passzából, 21–10. Ennyi volt az eredmény a szünetben, a New Orleans védelme kétszer szerzett labdát a második negyedben, és a támadók mindkét lehetőséget touchdownra is váltották.

A harmadik játékrésztől már szinte kizárólag a Saintsről szólt a mérkőzés: egyre fokozódott a nyomás Tannehillen, többször földre is került, miközben Brees két tight endjének, Benjamin Watsonnak és Grahamnek is kiosztott egy-egy TD-passzt másfél perc alatt – utóbbi közvetlenül Sproles kiváló punt-visszahordását követően egy 43 yardos akcióból született, 35–10. A Saints irányítója be is állított két rekordot: saját NFL-csúcsát érte el újra zsinórban 9. olyan meccsével, amelyen legalább 300 yardot passzolt, és ez volt a 9. ilyen Monday Night Footballja is, amivel a rekorder Brett Favre-ot érte utol.

Tovább nőhetett volna a Saints előnye, ha Garrett Hartley nem lövi mellé a labdát 43 yardról, viszont az ellentámadásból – már a negyedik negyed elején – szépíteni tudott a Dolphins Charles Clay TD-elkapásával, 35–17. A New Orleans következő támadássorozatával hat és fél percet tudott levenni az órából, és három pontot tett föl a táblára Hartley sikeres mezőnygóljával, 38–17, így valamivel több, mint hét perc állt Tannehill rendelkezésére, hogy újabb csodát varázsoljon elő.

A csoda azonban nem jött, ugyanis alig telt el egy perc, amikor Chris Carr húzta le a Dolphins quarterback felpattanó labdáját, így a Saints újabb három és fél percet tudott lepörgetni, és a Miamin már az sem segített, hogy Sproles elejtette a labdát közvetlenül a vendégek gólvonala előtt. Azért biztos, ami biztos, még Will Herring is elcsórt egy labdát Tannehilltől, így a végén Breesnek már csak térdelnie kellett párat a győzelemért. A New Orleans nagyon masszívnak tűnik azok után, hogy a mindig pont– és yarderős támadók mellett a védelem is elkezdett működni, de a Miami csapata is alakulóban van, és harcban lehet a rájátszásért.

New Orleans Saints–Miami Dolphins 38–17, a Saints 4/0-ás győzelem/vereség mutatóval magabiztosan vezeti az NFC Southt, míg a Dolphins 3/1-gyel második az AFC Eastben a veretlenül álló New England Patriots mögött.

NFL 2013, ALAPSZAKASZ
4. FORDULÓ
2013.09.272:25St. Louis Rams–San Francisco 49ers11–35
2013.09.2919:00Buffalo Bills–Baltimore Ravens23–20
2013.09.2919:00Cleveland Browns–Cincinnati Bengals17–6
2013.09.2919:00Detroit Lions–Chicago Bears40–32
2013.09.2919:00Kansas City Chiefs–New York Giants31–7
2013.09.2919:00Minnesota Vikings–Pittsburgh Steelers*34–27
2013.09.2919:00Tampa Bay Buccaneers–Arizona Cardinals10–13
2013.09.2919:00Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts3–37
2013.09.2919:00Houston Texans–Seattle Seahawks20–23 – h. u.
2013.09.2922:05Tennessee Titans–New York Jets38–13
2013.09.2922:25Denver Broncos–Philadelphia Eagles52–20
2013.09.2922:25San Diego Chargers–Dallas Cowboys30–21
2013.09.2922:25Oakland Raiders–Washington Redskins14–24
2013.09.302:30Atlanta Falcons–New England Patriots23–30
2013.10.012:30New Orleans Saints–Miami Dolphins38–17
Szabadnapos: Green Bay Packers, Carolina Panthers
*Londonban

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik